Lapaj szerint

Lapaj szerint


Ferrari történelem (második, befejező rész)

4 komment 2014. november 18. 17:09 - Lapajszerint

A Ferrari történetében egészen sokáig eljutottunk az első részben. Ahhoz azonban, hogy megszülessen az első versenyautó, amely a Ferrari nevet viseli, el kellett múlnia még egy világháborúnak. És Enzo Ferrari csaknem ötven éves volt már /!/, amikor a korabeli újságok szavaival…

„Add már, Uram, az esőt!...”

2 komment 2014. augusztus 07. 10:00 - Lapajszerint

Ha emlékezetem nem csal, akkor a fenti óhajt egy régebbi táncdal szövegírója fogalmazta meg, és csak azután lett a Forma-1 szurkolók imájának kezdete, ha végre, oly sok unalmas verseny után, egy izgalmas, látványos versenyt szerettek volna látni. Mi viszont, a Hungaroring első…

F1 - újra Ausztria Zöld Szívében

5 komment 2014. június 20. 16:31 - Lapajszerint

Lehet, hogy fölösleges, mert a mi időnkben (itt a múlt század hetvenes éveire gondolok) köztudott volt, de lehet, hogy ma már nem annyira, s ezért ide írom, hogy a címbeli jelzős szerkezet Stájerországot jelenti, a mi szótárunkban pedig még ennél is szűkebb, kisebb területet, az…

Kopasz gumi az ellenlejtőn – Knézy Jenő emlékére

77 komment 2013. június 25. 18:10 - Lapajszerint

Szinte napra pontosan tíz éve búcsúztattuk Jenőt. Ebből az alkalomból a saját korábbi írásaimból készült, egyperces olvasásra nem éppen alkalmas összeállítással szeretnék a magam részéről megemlékezni barátomról, kollégámról. *** Knézy Jenő emléke ma már…

Még néhány szó Kanadáról

30 komment 2013. június 17. 12:06 - Lapajszerint

Mielőtt bármit is mondanék, ide írom az egyik leglényegesebb történés rövid sztoriját: Roger Benoit, Niki Lauda egyik újságíró barátja, 1979. szeptember 30-ának reggelén, amikor találkozott az edzésre készülődő Nikivel, „rágta” a kedvence még meglévő fülét, hogy :…

Honda, turbók és parasztvakítás

84 komment 2013. május 28. 13:32 - Lapajszerint

Azt a kifejezést, hogy parasztvakítás, gondolom, sokan ismerik. De nem biztos, hogy tudják is, hogy mit jelent. A mi esetünkben azt, hogy valakik, valahol, valamit kitalálnak, és azt bedobják a köztudatba, hogy azzal foglalkozzon a nagyérdemű, és ne valami mással, ami fontosabb lenne.…

Még egy mondat az első magyar futamról

Szólj hozzá! 2013. április 21. 02:03 - Lapajszerint

Nem tervezem, hogy túl sűrűn ajánlom majd itt a korábbi könyveimet, mert akit érdekel, úgyis megveszi őket. Most mégis ezen ritka alkalmak egyike következik, mivel a múltkori, az első Magyar Nagydíjat tárgyaló bejegyzésem csak így, ezzel a kiegészítéssel lehet teljes. Nem is…

süti beállítások módosítása