Majdnem azzal kezdtem ezt a megemlékezést, hogy annyiszor, és annyi mindent írtam már az elmúlt harminc év alatt Ayrton Sennáról, hogy abból akár könyvet is írhattam volna…, de még idejében eszembe jutott, hogy hát könyvet is írtam. Méghozzá kettőt is, igaz, az egyik csak félig az enyém, mert az eredetit Christopher Hilton írta még 1990-ben angolul, és én csak a magyar változatot írtam Tarnai Ági nyersfordítása alapján. Ági azokban az években még az Autóklubban dolgozott, (most már évek óta Brüsszelben él és dolgozik), és egyrészt ő volt a tolmács Bernie Ecclestone első budapesti látogatásain és tárgyalásain, továbbá ő fordította azt az első szerződéstervezetet, amelyet Bernie már az első alkalommal magával hozott, a Magyar Nagydíjakról.
Hilton könyve máig emlékezetes számomra, és remélem egykori olvasói számára is, mert nagy beleérző képességgel, és lélekkel írta meg a fiatal Senna angliai tartózkodását, kemény harcát a Forma-1-be kerülésért, és a későbbi nagy diadalokat is természetesen.
A második könyvem ennél sokkal szomorúbb. Eredetileg a Hungaroring tíz éves jubileumát készültem benne megénekelni, amely tíz évben Ayrton Senna volt a „Hungaroring királya”, (sokak szemében máig az maradt), de közbejött valami, ami alapjaiban változtatta meg ennek az írásnak a hangulatát.
Húsz évvel ezelőtt, 1994. május 1-én én Chilében, Antofagasta klinikáján feküdtem, a kiszáradásos halálból, és az Atacama sivatagból visszajövet, infúzióval a karomban, és kissé még kábultan. De nézhettem, és néztem a tévét, egy kis színes készüléken Imolából San Marino Nagydíjának a közvetítését. Előzményeket természetesen nem tudtam: nem tudtam, hogy előző nap Ratzenberger már halálos balesetet szenvedett, csak Senna falnak ütközését láttam, és az azt követő pánikot, amelyből megérthettem a szörnyű következményt, Ayrton halálát.
Fentebb már leírtam, hogy abban az évtizedben, a Hungaroring és a Magyar Nagydíjak első évtizedének legnagyobb sztárja Ayrton Senna volt, annak ellenére, hogy olyan nagyságok voltak vele versenyben, mint Nigel Mansell, Nelson Piquet és mások. De Senna karizmájával, kedvességével, és a belőle sugárzó nyugalommal és megfontoltsággal egyikük sem versenyezhetett. És természetesen a tehetségével sem, amely már az első alkalommal megmutatkozott: mint minden új pályának, a Hungaroringnek is volt egy, a mérnökök által előre, papíron kiszámított ideális, azaz „leggyorsabb köre”, amit aztán Ayrton már az első edzések egyikén megjavított!
Hirtelen és értelmetlen, sőt sokak számára hihetetlen halála ennek megfelelően óriási gyászt hozott a magyar szurkolók tízezrei számára. Azonnal országszerte megalakultak a Senna klubok, azaz Budapesten is létrejött egy egyesület, amely később egybe fogta a Senna-hívőket. Mert hívőkről volt szó, a szó legnemesebb értelmében. Egyik ilyen fiatalembernek a már említett könyvemben egy egész fejezetet szenteltem például, mert dokumentált esete hasonlatos volt az olyan emberek megtéréséhez, akiknek megjelent Jézus Krisztus, és megváltoztatta egész életüket. Az ő számára Ayrton Senna volt az a szent ember, aki a kocsmatöltelék, árokban alvó elveszett fiatalból dolgos, takarékos és tisztességes embert csinált. Aki Senna példájából nyert lelkierőt életének alapvető megváltoztatására. Életében egyetlen egyszer került Ayrton közelébe, egy tesztelés alkalmával, Zsembery Jenő jóvoltából tudott besurranni Senna boxába, és ott két mondatot beszélgetni vele s egy fényképet készíteni – és ennyi elég volt számára, egy életre!
Hogy ma mi van vele, nem tudom, mert elváltak útjaink, de azt a házat Vértesszőlősön, amelyet „megváltása” után épített, azt ma is meg tudom mutatni a hitetlenkedőknek.
És tény az is, hogy ez a fiatalember találta ki, már a Senna Egyesület tagjaként, (amely egyesület, ha csökkent létszámmal is, de talán még létezik Fater Egyesület néven megalakítójáról és éltetőjéről, az akkori hatodik kerületi polgármesterről, Farkas Györgyről „elnevezve”), hogy állítsanak szobrot Ayrton Sennának a Hungaroringen. Természetesen közadakozásból. Az első adományozó, (ez sem érdektelen), az akkor III. kerületi polgármester, a sportot (is) igen szerető Tarlós István volt.
Összejött a pénz, elkészült a mellszobor, és fel is állítottuk a Hungaroring főbejáratának közelében. Nem biztos, hogy jól emlékszem, de Mogyoród (vagy Fót) katolikus lelkésze szentelte meg, az akkori brazil nagykövetnek és természetesen a Senna Egyesület tagjainak a jelenlétében. A szobor évekkel később, amikor létrejött a Hungaroringen a világbajnokok szoborparkja, átkerült oda, a társai közé.
Közben a Káposztásmegyeri Kultúrházban Senna emlékünnepet tartott az egyesület, amelyre az egész országból érkeztek vendégek, s hozták magukkal a saját készítésű emléktárgyakat, amelyeket Ayrton emlékére csináltak. Kézi hímzésű párnákat, falvédőket, korsókat, népi mintás tányérokat, s ezerféle más dolgot, a szeretet ezerféle jelét. Frankl Andris barátommal mi is „felléptünk” az eseményen, megosztva emlékeinket, ismereteinket a több száz főnyi közönségünkkel, Ayrtonról.
De dal is született egy fiatal dalnoktól Sennáról: Adeus Ayrton! – címmel, amelyet ma is őrzök a lemezeim között…
Amikor hazajöttem Chiléből, természetesen már várt itthon a munka: Dobor Dezső barátom, és szinte állandó tettestársam már előkészítette egy Senna-film forgatását, már csak hozzá kellett látnunk. A szöveg megírása természetesen, meg az összekötő kommentár rám tartozott, a szerkesztés és a kép „beszerzése” pedig az övé. Amiben szerencsénk is volt. Dezső éppen Brazíliában forgatott valamilyen foci anyagot, és természetesen elzarándokolt a temetőbe, Ayrton sírjához is, és beszélt a sapkaárussal, aki siratta legjobb ”árucikkeinek” viselőjét.
Elkészült a filmünk, amellyel tisztelegtünk Senna emléke előtt, s amellyel, úgy vélem ma is, hogy nem vallottunk szégyent, a sok hasonló alkotás között. Hogy most merre van, vagy megvan-e még a kópia, nem tudom. A mai modern változatokkal összemérhető lenne-e ? Valószínűleg nem. De a gyász, az érzés, a lélek, amit beletettünk, az őszinte volt, és biztos, hogy ma is hatna.
A szöveget persze ide írhatnám: „Világbajnokok nem szoktak versenyautóban meghalni. Világbajnokok ágyban párnák között szoktak meghalni, vagy barátjuk autójának kipróbálása közben, „csak egy kör”, felelőtlenül – és így tovább…
Húsz év múltán nem láttam értelmét „a régi húrok pengetésének”, hiszen a fájdalmunkat már enyhítette a múló idő, az új nemzedékek számára pedig, akik soha nem láthatták Ayrtont, a világ akkor érzett fájdalma talán érthetetlen is lenne.
Nincs azonban szívem kihagyni egy „alkotást”, amelyet az utolsó polihisztorok egyike, Ruszanov András barátom küldött a minap, Kanadából, miután már évek óta ott él. Még ma is szenvedélyesen szereti a Forma-1-et, a statisztikákat, és, mint látni fogjuk a verseket is. (Különösen azokat, amelyeket ő írt).
In Memoriam Ayrton Senna
A Morumbi hegyen jártam álmomban,
lágy szellő kísért felfelé utamon,
a Tabebuia-k susogták küldetésemet:
köszönteni jöttem hősöm, Ayrton-t
Szent Pál városa már csendes,
mikor álmom eléri a valót,
ébredő múlt kavargó emléke
idézi meg hősömet, Ayrton-t
Egy kisfiút látok egy gokartban
ki máris első a rajtrácson,
feszülten várva a startra,
Igen, ez csak ő lehet; Ayrton
Hite repíti előre, s egy örök
tűz segíti túl a kanyaron,
egy belső erő hajtja a motort,
egy erő, melyet úgy hívnak Ayrton
A pálya fölött felhők adnak randevút
trópusi eső hull alá monoton,
csak az idő az ellenfél,
de a győztes mindig Ayrton
Teher alatt nő a pálma,
éveken át s csatákon,
lélek a tudással vív harcot
s az akarat edzi Ayrton-t
Méltó elődök nyomában halad,
Fangio, Clark után szabadon,
a teljesítmény, ami számít
s abban nincs még egy Ayrton
Nemes riválisai is tudják
de,ha nem, érzik valahol,
olyan bolygóról érkezett
ahol a maximum = 1 Ayrton
Pályája csúcsán jár,
s nincs törés az életvonalon,
misszióját beteljesítendő
töretlen hittel halad Ayrton
Monaco, Spa, Suzuka,
Estoril avagy Donington,
megannyi csodát művel s emléket
hagy ránk Ayrton
Aztán egy hétvégén hirtelen
vetélytársát hiányolja a bajnok,
élőadásban üzen s búcsúzik,
s békét köt (magával is) Ayrton
Az őt megillető s megszokott helyen
száguld azon a bizonyos futamon,
ott az élen, elöl, viszi a sors előre
az örök versenypályákra Ayrton-t
Űrt hagy maga után, s varázslat
helyett marad a mély fájdalom,
a Miért-ekre már nem jő válasz,
s én azóta is azt a hétvégét átkozom....
A Morumbi hegyen a Nap leszáll,
lágy szellő kísér lefelé utamon,
csak a Tabebuia-k susogják szerteszét
Te voltál s maradsz a hősöm, Ayrton!
Ruszanov András