Lapaj szerint

Lapaj szerint

Nigel, a Rettenetes

17 komment 2013. augusztus 23. 17:12 - Lapajszerint

Az Oroszlán nemrég, augusztus 8-án ünnepelte 60. születésnapját, nekem pedig szerencsére épp kezem ügyébe akadt egy korábbi rövid írásom, ami róla szól. Fogadják, fogadjátok szeretettel:

 

Nigel Mansell

Brit,( 1953- ), 187 Nagydíj, 31 győzelem, 32 edzéselsőség, egy világbajnoki cím: 1992.

 

581777_563082847067201_573060290_n.jpg

.. Ma kastélya van Angliában és legfőbb szenvedélyének a golfnak él, no meg persze a családjának. De van birtoka az Egyesült Államokban is, ahol azt szereti, hogy nem ismerik föl lépten-nyomon és így teljesen nyugodt lehet a magánélete.

Rettenetes Nigelt persze gyerekkorában nem kergették az asztal körül, mert nem akart aranykanállal enni, sőt. Tisztes tisztviselő volt az édesapja, és még véletlenül sem volt pénze arra, hogy fia autóversenyzését egy bizonyos fokon túl támogassa, bár rokonszenvezett a dologgal.

Nigel tehát, nehéz élete során még arra is rákényszerült, hogy eladja az örökölt családi házat /felesége is egyetértett vele, amiért máig is hálás neki/, abból vegyen magának versenyautót, és közben ablaktisztításból és más efféle jövedelmező munkából tartsa el a családját, - felesége fizetése mellett. Kivéve, amikor összetörte magát, és még az is kétséges volt, hogy felépül-e valaha.

 

954780_563201043722048_2096350159_n.jpg

 

Ezek az előzmények azok, amelyekért nemzeti hősként ünnepelték később a britek, nagyszerű bajnokukat. Az embert, aki a maga erejéből lett naggyá. És talán ez tette, hogy nálunk, Magyarországon is a legnépszerűbb versenyző volt a maga korában. Igazi rokonszenv-világbajnok.

A versenypályán eleinte Tuskólábúnak becézték, és mindenki menekült előle, mert Nigel nem ismert kegyelmet, azaz eszébe sem jutott soha levenni a gázpedálról a lábát. Ólomlábú, Falábú, ezek voltak a kedvesebb becenevei.

Olyan volt, mint a dúvad, ment, tört és zúzott, amerre elhaladt.

Aztán egyszer csak megtanult igazán jól vezetni. Oroszlánszívét megtartotta ugyan, de egyre kevesebbet hibázott, egyre nagyobb elismerést aratva. Ferraris korában még az olaszok is imádták, közülük valónak érezték, és csak Nelson Piquet nem tudott megbékélni vele, talán, mert egy időben a legkellemetlenebb ellenfele volt.

 

944752_563177253724427_313474245_n.jpg

 

A pályán rettegett Nigel civilben a legszívélyesebb, legszeretetreméltóbb angol úr, csendes, előzékeny és disztingvált. Akinek élete legfőbb célja, hogy egyszer játszhasson a play off-ban, a golfbajnokság profi döntőjében. Ha jól emlékszem egyszer teljesült is az álma, mert igen jól játszott.

Amikor a Forma-1-et befejezte, átrándult Amerikába, lásd fent, és ha már ott volt, természetesen elindult a CART bajnokságban, hadd tanuljanak az amik.

Volt is mit. Nigel tönkreverte őket. Megnyerte a bajnokságot ott is.

Utóirat 2013-ban: Néhány évvel ezelőtt levágatta a bajszát, s időbe telt, míg felismertem. Mert tíz évet visszafiatalodott általa. Mostanában ott sertepertél a Forma-1 körül, némely versenyen ott ül a bírók sorában, mint volt világbajnok, és osztja az észt a fiatalabbaknak. Van is mit…

A képek forrása, és még több remek kép:

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.563285363713616.1073741846.392727507436070&type=1

(Az eredeti szöveg a Forma-1 ötven éven túl című könyvemben szerepelt, amelyet a Duna International kiadó jelentetett meg.)

Címkék: Versenyzők

A bejegyzés trackback címe:

https://lapajszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr605462233

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

h.pityu 2013.08.24. 09:16:37

Azt hiszem, hogy a top gear 17. évad egyik részében Vettel volt az F 1-es vendég. Jeremy Clarksonnal poénkodtak Mansell finoman szólva is "vidéki" stílusán. Ezt követően mondta JC., hogy Sir Frank Williams szerint Mansell egy istenadta jó versenyző, akit két futam közt szekrénybe zárva kellene tartani.
Személy szerint nekem az tetszett, amikor Suzukában az első kanyarban besokallt (ekkor lett Senna 3-szoros bajnok). Illik rá az ólomlábú jelző, majd kiugrottam a bőrömből örömömben.....aztán '94-ben pedig nem.
Senna volt a legjobb.

ZYLO 2013.08.24. 10:25:23

A kedvenc pilótám volt 90 körül.

Hát, eléggé semmitmondó a poszt... De legalább kedvet kaptam utánaolvasgatni.

Azért az IndyCar-ban nem verte "tönkre" a mezőnyt, tekintve, hogy 191-183-ra végzett a második helyezett Fittipaldival.

Egy érdekes momentum az életéből:
(1984, USA GP, Dallas)
www.youtube.com/watch?v=75JqjHX9RvY

Sandor Pall 2013.08.24. 11:24:30

Jó a cikk csak kicsit lehetne bővebben. ...szóval nekem is a kedvenc versenyzőm volt anno.
Volt szerencsém kb. 3 hete eljutni Jersey szigetére ahol Nigel múzeuma található.A tárlat a golf -al kezdődik és többek között Tiger Woods-al látható a fotókon. Itt látható az egész életén keresztül megnyert díjak, trófeák, elismerések, nyertes autói, ruhái,sisakok, stb. Igen jóleső hallgatni az audio kommentárt ugyanis többször megemlítette a magyar futamokat amelyek kellemes emlékei. Valamint a magyar, igen szép és talán az egyik legnagyobb méretű Herendi (?) porcelán trófeát látni. Helyi információ szerint itt él a családjával együtt.

Honer (törölt) 2013.08.24. 15:00:10

Ezen a reklámon jót röhögtem amikor először láttam: www.youtube.com/watch?v=pOowoU4lL6w :D

uniqm 2013.08.24. 18:53:02

Nekem az jut eszembe, amikor pár éve olvastam egy interjút Frank Williams-től. Nigel-ről annyit mondott: egy kőbunkó.

BTO11 2013.08.24. 20:23:43

Senna anno monacoban mgcopatta Menselt,ugy szedték ki a kocsibol,a meki istentelen széles volt,még a célgörbébe se tudta Sennát leelőzni,hiába ligegett a seggébe.
talán ő volt az első europai aki elverte az amcsikat CART-ban.D:))

Mészáros Laci 2013.08.24. 20:45:38

@ZYLO:

Fittipaldi belefér, szintén F1 ász volt :-)

Régi vicc, brit rendőr lemeszel egy életveszélyesen.előzgető autóst:
- Mit képzel, azt hiszi maga Ayrton Senna?
- Nem, kérem én Nigel Mansell vagyok.

Mészáros Laci 2013.08.24. 20:48:42

@Honer:

Jaj ez nagyon édi a bajusszal :-)

1kutya 2013.08.24. 21:05:26

@Mészáros Laci: Damon Hill-elismertem, de Nigel-el is megáll :D

deak.atti 2013.08.25. 08:05:15

@ZYLO:

Szia!

Én a Williams-korszaka óta szurkoltam Neki. Az 1986-os VB-t meg kellett volna már nyernie ... Ez az autó-betolós videó meg az igazi Mansell-ről szól. Amíg gurul az autó, addig nem adta fel. Nálam a No 1. az 1990-es Hungaroring-i hármas előzése volt (Johansson-Senna-Mansell). Ordítottam a TV előtt. Meg is nyerte azt a Magyar Nagydíjat. Nagy versenyző volt. Én mondjuk nem jöttem volna vissza a McLaren-be arra a pár versenyre, amikor Andretti-t kirúgták év közben.

DA

127_sud 2013.08.25. 22:11:12

Nagy versenyző volt az tény. Emlékszem mikor megnyerte az első futamát a Ferrarival 89-ben, kormányt kellett cserélnie verseny közben (abban az évben lett a váltó a kormányon a Ferrarinál). Már a hazaútra szóló repülőjegyet is megvette mert biztos volt a kiesésében aztán nyert. Azért az nem volt szép amikor kilökte Sennát 89-ben Estorilban pedig kiintették fekete zászlóval előtte.

Psyman 2013.08.29. 22:59:10

@deak.atti: Andretti helyére Hakkinen ugrott be. Mansell '95-re szerződött a McLarenhez, miután megnyerte a '94-es Ausztrál Nagydíjat (miután behúzta a CART-trófeát visszaült az utolsó három versenyre a Williamsbe). De eleinte nem fért be a kocsiba, ezért Mark Blundell indult helyette az első két futamon. Aztán a következő kettőn csúnyán kikapott Hakkinentől és egyébként sem tetszett neki a csapat katonás rendje, úgyhogy fogta a kalapját...

Na mi újság, Wagner úr? 2013.08.30. 10:19:43

Nigel a legnagyobb kedvencem ever :)
Imádtam a versenyzői stílusát. Szerintem azért azt is ide lehetett volna írni ebbe a - túlságosan is - rövidke posztba, hogy ő volt az egyik legpechesebb versenyző az F1-ben.
Mindig sajnáltam, hogy "csak" 1x lett világbajnok, többet érdemelt volna

Magnat 2013.10.07. 14:52:26

Kifulladt a blog? Kár lenne érte...

Lapajszerint 2013.10.07. 15:48:42

Kedves @Magnat: köszönöm az érdeklődést, tervezem, hogy hamarosan visszatérek ide a blogra, csak hirtelen annyi egyéb teendőm akadt, hogy az utóbbi hetekben sajnos kénytelen voltam elhanyagolni. Üdv. L.

Dr. Kix 2013.10.18. 16:55:11

@Lapajszerint: Várjuk, várjuk az újabb bejegyzéseket! :)
süti beállítások módosítása