Egy szűkszavú kommüniké tudatta 1994. május 1-jén, vasárnap kora este a szörnyű hírt a világgal: „Ayrton Senna, háromszoros világbajnok belehalt az imolai versenypályán, a San Marino Nagydíjáért folyó versenyen elszenvedett sorozatos sérüléseibe. A halál 18.40 perckor állt be, a bolognai Maggiore Hospitalban, ahová helikopterrel szállították be a fejsérülést is szenvedett világbajnokot. A 34 éves brazil versenyző három világbajnoki címet nyert / 1988,1990,1991/ és 41 nagydíj-győzelmet aratott pályafutása során.”
A baleset pillanatában én, visszafelé jövet az Atacama sivatagból és a halálból, a chilei Antofagasta klinikáján feküdtem a kórházi ágyon, folyt belém az infúzió, de félálomban láttam a televízióban a versenyt, láttam a szörnyű bukást – de nem hallottam a kommentárt, a közvetítést. Csak éreztem, hogy nagy baj történhetett.
Aztán utcára sereglő tömegek képét láttam, síró arcokat, felnőtteket és gyerekeket, férfiakat és nőket. Dél-Amerikában voltam, Brazíliához közel, a képeket onnan közvetítette a helyi adó. Megértettem mindent.
Hazatérve kollégám és barátom, Dobor Dezső azzal fogadott: feltétlenül csinálnunk kell egy filmet Ayrtonról. Ő már el is kezdte a szervezést, én írjam meg a szövegét és fogjam egységbe az általa forgatott, felkutatott felvételeket.
A film elkészült és sikert aratott a nézők körében. De csak ott. A főnökeink tetszését máig sem nyerte meg. Sőt, már a főnökeink sincsenek a helyükön. Én viszont, hogy lehetőségem van rá, nem tudom megállni, hogy ne idézzem fel Ayrton alakját. Öt évvel a tragédia után. (Írtam akkor. Most, amikor újból közreadom ezt a filmszöveget, egy év híján húsz éve már, hogy nincs közöttünk a címszereplő Ayrton).
A film az MTV-é, csak a szöveg az enyém. Az itt közölt képek egy része pedig a film operatőrének, Berkes Sándornak a felvétele, amelyeket a filmezés mellett a helyszínen készített, és amelyeket most, régi barátságunk jeléül rendelkezésemre bocsátott.
Világbajnokok nem szoktak a versenypályán, verseny közben meghalni.
Forma-1-es világbajnokok visszavonulásuk után szoktak saját repülőgépükkel lezuhanni és szörnyethalni, mint Graham Hill, barátjuk autójával szoktak egy laza kört hajtani, "na mutasd csak milyen" és soha többé vissza nem térni a boxba, mint Alberto Ascari. És szoktak szinte az emberi kor legvégső határáig élni békésen és boldogan, mint az ötszörös világbajnok Juan Manuel Fangio, mint Sir Jack Brabham, vagy, mint az összeégett Niki Lauda.
Ayrton Senna tragédiájáig mindössze egyetlen világbajnok volt, aki a versenypályán vesztette életét /amennyiben a tragikus sorsú Jochen Rindt-et nem tekintjük, aki halála után nyert világbajnoki címet/, de ő sem eredeti versenyosztályában a Forma-1-ben, hanem egy osztállyal lejjebb: Jim Clark. A repülő skót.
Ayrton Senna da Silva még tejfeles szájú kölyök volt és éppen csak átjött Angliába autóversenyzést tanulni, amikor a szakemberek azonnal rásütötték a bélyeget: ez a gyerek a csodálatos Jim Clark utóda! Az a csodálatos stílus, ahogy az autóját vezeti, az az érett versenyintelligencia, az a...
Európába jövetelének első percétől kezdve mindenki, aki csak ismerte a repülő skótot, Ayrtont az ő méltó, csodálatos utódjának tekintette. De senki nem gondolta, hogy a két csodálatos tehetség életútja ilyen szörnyű módon is mintázza egymást.
Jim Clark a régi Hockenheimringen vesztette életét egy Forma-2-es Lotusban. A fák közé rohant, halálra zúzta magát és balesetének igazi oka soha nem derült ki. Többen sanda pillantásokat vetettek az azóta elhunyt, zseniális tervezőre, Colin Chapmanra, a Lotusok atyjára, mondván, a bajnok halálában szerepe van a Lotusok alultervezésének, könnyű sérülékenységének is.
Ki tudja? Ma az emberek egyszerűen nem tudják elhinni, hogy Senna a bálvány is hibázhatott, s a halál egy egészen egyszerű és apró versenyzői hibából eredően jött el érte: túlságosan gyorsan ment be a Tamburello kanyarba, amelyet pedig ismert, mint a tenyerét.
Ma az emberek a tolókocsiban ülő /maga is autóbalesetbe rokkant bele/ Frank Williams felé tekingetnek és azt mondják "valami technikai zűrnek kellett lennie" és sokatmondóan zárják szorosra ajkukat. És szinte dühösek az egyébként ártatlan Hill-re, aki kimondta: "az autónak nem lehetett semmi baja".
Ebben a bizonyos kanyarban legalább nyolc híres és jó versenyző bukott már az évek során. Csak fejből és nem egészen sorrendben: Nelson Piquet háromszoros világbajnok, Riccardo Patrese, aki a legtöbb világbajnoki futamot teljesítette eddig, Gilles Villeneuve, és Gerhard Berger, akit a tűzoltók fergeteges gyorsasága mentett meg a halálra égéstől...De valamennyien élve megúszták.
Bernie Ecclestone jelentette be:" Sennát a saját autójának a leszakadt első kereke találta fejen. Ha ez a kerék csak tíz centimétert is lejjebb, vagy följebb repül el, Senna ma is itt van közöttünk."
De nincs itt. És egy világ gyászolja. Egy egész világ nem tudja elhinni, hogy nincs többé.
Őszintén szólva magam is nehezen tudom megszokni a világot nélküle, hiszen az én életembe is ugyanúgy beépült a jelenléte, mint valamennyiünkébe. Ayrtont lehetett szeretni és lehetett nem szeretni, de nem lehetett nem észrevenni, nem lehetett nem elismerni kivételes tehetségét, csodálatos, élményszámba menő versenyzését.
Ayrton Senna karizmatikus egyéniség volt és halála ezért rázta meg, - s ezek nem nagy szavak, hanem csak a tényt rögzítik - az egész világot.
x x x
Az élet, a sors, megint egyszer tudtunkra adta, hogy ő a legnagyobb rendező, és az isteni akarathoz képest mi emberek, csupán porszemek vagyunk. Bebizonyította, hogy igen, világbajnokok is meghalhatnak olykor a versenypályán, még a szívünknek legkedvesebb bajnokok is.
Ayrton Senna ravatalánál tízezrek álltak ott személyesen, és lélekben ott volt talán az egész világ. Az "Isten veled Bajnok!-"ot skandáló könnyes szemű brazil gyerekektől államfőkig. És nem csak a dráma okozta döbbenet követelte ki, hogy a harmincnégy éves Ayrton, az autóversenyző, a sportember - államfőnek kijáró díszpompával járja be utolsó útját, hanem az életmű. A dicsőség, amit ez a fiatalember soha nem titkoltan a hazájának, népének szerzett, s ajánlott minden alkalommal.
Ayrton Senna nem volt szegény ember. Ha soha nem versenyez, akkor is jómódban élhette volna le az egész életét. Ő azonban a csendes henyélés helyett a küzdelmet választotta, s így lehetett jelképe, élő, szeretett és utánozható példaképe Brazília szegényeinek is. Ezért nézett könnyes szemmel szinte az egész, sokmilliós nagy nép az égre, s olvasta le onnan megrendülten a tisztelgő repülőgépek rajzolta "égi jelet", a Senna monogramját jelentő hatalmas S-betűt.
Sao Paolo temetőjében a sírok nem "domborulnak".
Sao Paolo temetőjében nincsenek fák.
Sao Paolo temetője sík mező, mely talán ezzel is jellemzi az itteni temetkezési szokásoknak megfelelően a lelkek Isten előtti egyenlőségét.
Az Ayrton emléke előtti tisztelet azonban erősebbnek bizonyult még a szokásoknál is. A temető közepén álló egyetlen fa alatt jelölvén ki számára örök nyugvóhelyet.
Hónapok teltek már el temetése óta, de ott jártunkkor még mindig friss virágerdő borította a sírt és környékét. A sírt, amelyet szalaggal kellett körbevenni, hogy a látogatók százai ne háborgassák - az előttük járt százak és ezrek virágait, kedves ajándékait.
Nem csak az egyszerű brazil emberek, családok járnak ide végeérhetetlen sorban. A világ minden részéből érkeznek még ma is, Japántól Alaszkáig zarándokok, akik tiszteletüket kívánják leróni a tragikusan fiatalon elhunyt fiatalember sírjánál. Fiatalok és idősebbek jönnek vegyesen: Ayrton Senna versenyzése, élete a jelek szerint korhatárok nélkül szinte mindenkihez szólt.
A postás naponta rendszeresen kihozza ide a sírhoz, a még mindig hozzá írott leveleket, de vannak sokan, akik itt, a sírja mellett állva vetik papírra mindazt, amit életében nem tudtak elmondani neki. Aztán leteszik a sírjára, megkönnyebbülve és őszintén hívén, hogy Ayrton feljön érte " a síri világból az éj közepén, s oda leviszi azt.”
A valóság persze más. A valóságban egymás szívszorító üzeneteit olvassák a világ négy tájáról érkezettek, akik a nyelvi korlátok ellenére is pontosan értik egymást, mert a számukra legfőbb dologban, Ayrton szeretetében, egyek.
x x x
Senor Kalamakolisz, aki hosszú ideje, mint mondja, Sennából él, (Senna relikviákat árul), egészen sajátos szemszögből tudja megvilágítani a dolgokat.
Sao Paolo másik végében természetesen ma is megvan az a gokart és autó versenypálya, amelyen annak idején a fiatal Senna-gyerek első köreit megtette. Akkor még, kifejezetten édesapja kívánságára és támogatásával. A pálya leglátványosabb kanyarjában most Ayrton képe mosolyog az előtte köröző-száguldó gyerekekre, akiknek természetesen, most ő a példaképe. De milyen volt az ő korukbeli, a gyerek Senna? Az a négy, majd tizennégy éves kisfiú, aki itt körözve határozta el, hogy nagy versenyző lesz, sőt igazi BAJNOK, így, csupa nagybetűvel.
Ayrton egykori edzője ma is itt dolgozik, ma is gyerekeket oktat. Vajon milyennek látta akkor Sennát? Hiszen, ha valaki, akkor ő igazán megláthatta benne a tehetséget, az első szikrát...
Akkoriban ha valaki igazi autóversenyző akart lenni, annak Angliába kellett mennie, még Brazíliából is. Így került Ayrton is a ködös Albionba, és kisvártatva Eddie Jordan karmaiba.
Forma-3-as versenyző korában, bár nagy tehetséget árult el, Ayrton nem volt sokkal jobb versenyző, mint Martin Brundle. Mindössze egyetlen futam döntött közöttük a bajnokságban, Senna javára. De aztán később, amikor a Toleman csapat révén bekerült a Forma-1-be /1984-et írtunk akkoriban/, valahogy meglódult vele a szekér. Már az első évben, Monte Carlóban szerzett egy második helyet, a következő évben pedig, már a Lotus-Renaultban ülve, megnyerte élete első Nagydíját, mégpedig egy szörnyű, esős áprilisi napon Portugáliában, Estorilban...
Erre a gyönyörű, fekete-arany színű autóra már mi, magyarok is jól emlékszünk. Bár igaz, csak most, Ayrton halála után döbbentünk rá, hogy Senna pályájának legnagyszerűbb évei, a szemünk láttára is zajlottak, hiszen sikerei nagyjából egyidősek és összekapcsolódnak a Hungaroringgel. Tény például, hogy a fiatal Ayrton Senna volt a Hungaroring legelső leggyorsabb - azaz edzés első versenyzője.
Aztán következett a Hungaroring első versenye. Amelyen a két brazil fiú, a már világbajnok Nelson Piquet és a fiatal Senna lélegzetelállító küzdelmet vívott. Ha soha semmi mást nem csinálnak többé, akár ezzel is örökre beírták volna nevüket a Magyar Nagydíjak aranykönyvébe. Ugye emlékeznek még rá? Senna aki élről indult, természetesen szerette volna megtartani az első helyét. Piquet, aki soha nem volt nagy barátja, olyan lendülettel támadta, hogy a lendület kisodorta és Senna akkor még visszaelőzött. Másodszorra viszont Piquet nem hibázott...
És ekkor még Piquet volt a keményebb, az erőszakosabb, a bátrabb, és a jobb is.
Az egészen biztos, hogy Ayrton mind a pályán, mind pedig a pályán kívül világosan látta a célt, amely felé igyekezett. Így például megérezte, mikor kell elhagynia a Lotust. A csapat azonban elébe ment a dolgoknak, és éppen a Hungaroringen, a verseny előtt közölte vele, hogy vége.
Elbocsátották.
Önmagán kívül azért, a Forma-1 e nagy korszakában, talált magának hasonló kvalitású nagy ellenfelet . Ellenfelet, akit úgy hívnak: Alain Prost. Óriási csatákat vívtak, többek között a Hungaroringen is, annak ellenére, hogy egy csapatban voltak, a McLaren autóit terelgették. Egy alkalommal Senna kísérteties hasonlósággal megismételte Prosttal, amit vele Nelson Piquet megcsinált, erőszakos volt és rámenős, és a dolog sikerült, nyert végre Magyarországon is! Az természetes, hogy ezzel a kissé kemény stílusával nem aratott osztatlan sikert mindenkinél. Különösen Prost neheztelt és ez az árnyék közöttük hosszú évekig megmaradt...
Két dudás nem fér meg egy csárdában, Senna és Prost viszont, ráadásul nem is csak egy csárdában játszott, hanem egyazon "bandában" is. Prost kvalitásai óriásiak voltak, a fiatalabb Senna viszont fel tudott nőni a Professzorhoz, sőt, olykor leckéket is adott neki, különösen rajttechnikából, amiben Ayrton szinte verhetetlen volt. És miután az edzéseken is a leggyorsabb volt, a versenyek is rendszerint az ő prédájává váltak.
Akadt azért néha, aki halált megvető bátorsággal nem tért ki neki. Például Sandro Nannini a Hungaroringen. Meg is lett az eredménye. Ayrton hallatlan igyekezetében, mivelhogy óriási hátrányát dolgozta le éppen, egyszerűen kilökte a pályáról...
És talán ennek az emléke munkált Nanniniben később, Suzukában akkor, amikor a Prosttal való ütközés után visszaállt Senna üldözőbe vette őt. Jól látszik milyen engedelmesen tér ki ott, ahol Prost "keménykedett". Hiába: az okos enged, a szamár szenved.
Az emlékezetes ütközés Prost és Senna között, amelynek Senna világbajnoki címe volt az ára: Ő furakodott belülre, "kifékezte" Prostot, de az öreg róka Professzor sem hagyta magát, de főleg Sennát nem..kicsit ráhúzott és vitte magával egyenest...
Ekkor Senna máig vitatott büntetést kapott az FIA francia vezérkarától, elúszott a bajnoki címe, nagyon vigasztalan volt.
Ám minden jó, ha jó a vége, és ennek a sokszor keserves párviadalnak végülis kibékülés, megértés tett pontot a végére. Utolsó győzelmekor Senna maga huzta föl maga mellé a dobogó legmagasabb fokára a nagy ellenfelet, a kis professzort, mutatván a világnak: szent a béke!
Senna tíz éve azonban nem csak e csillagok háborújáról szólt. A fiatal Ayrton ettől függetlenül is csodálatos dolgokat tudott. Hallatlan, hogy miket tudott és hallatlan, hogy miket művelt. Számára nem volt elveszett labda, nem létezett feladott verseny. Mármint lélekben feladott. Ha megtámadták, azonnal visszatámadott, amikor még az ellenfél levegőt sem vett...
Ayrton nem véletlenül érdemelte ki versenyzőtársai megbecsülését. Nigel Mansell egykor még pofonnal állította helyre a fiatal Senna lelki egyensúlyát, később viszont el kellett ismernie, Ayrton is szépen osztotta neki is a "pofonokat", vitte ki a partra verseny közben. Ezekben az években ugyanis, már hallatlanul éretten, pontosan és magabiztosan versenyzett Senna, sőt, olykor kissé talán túlzott keménységgel is, aminek most a fiatal Schumacher issza éppen a levét.. A bajokba azonban mindig a nagyot akarása vitte bele, mint Monzában is, amikor is átmászott autójával Damon Hill Williamszének a hátsó kerekén.
Mint kevéssel később, amikor a sors Brundle mögé vetette. Később állította, hogy fékezett, s miért ne hinnénk neki, de attól még tény marad a tény, hátulról egyszerűen felöklelte ellenfelét - amúgy különben ártatlan, semleges helyzetben. Talán éppen ez szól mellette.
De egyszer csak hirtelen beborult az ég.
Az amúgy napfényes imolai futam edzésén a fiatal brazil Barrichello autója, mint bomba repült neki a védőkorlátnak. Rubens csodával határos módon úgyszólván sértetlen maradt.
Aztán az újonc Ratzenberger vágódott a védőkorlátnak, autója rommá törött, a fiatal versenyző pedig életét vesztette.
Nyolc év után az első halál a Forma-1-ben.
Senna már korábban javasolt változtatásokat az imolai pályán. Most újra szót emelt. Még azt is megfontolás tárgyává tette, hogy nem indul el a versenyen. De aztán győzött benne a kötelességtudat.
Rajthoz állt.
A rajt közben óriási karambol, Blundell csak hajszállal kerüli el a súlyos sérülést.
A show-nak azonban folytatódnia kell! Ez a törvény.
Folytatódnia?!
Két kör után Ayrton Senna, a háromszoros világbajnok autója irányíthatatlanul kivágódik a Tamburello kanyarban, egy betonfalnak ütközik, s mint holt roncstömeg csúszik vissza az út közelébe. A bajnok citromsárga sisakja nem mozdul, árván, erőtlenül, gyanúsan mereven és mozdulatlanul hanyatlik a bukókabin oldalára, Istenem, csak nem?!...
Még órákig nem tudjuk, hogy:
Igen!
A BALESET
Senna halálát közvetlenül a jobb első kerekének felfüggesztéséhez tartozó trapéz-kar okozta. Ez a lapos, hosszú alkatrész az ütközéskor eltörött, ráadásul nem a kerék közelében, hanem a kocsiszekrénynél, és a törött, éles kardhegyként jellemezhető gyilok, az autó oldalán fölcsúszva, Senna szemöldökébe fúródott. A sisakon megtalálva azt az egyetlen, mintegy egymilliméteres helyet, ahol a szemellenző és a sisak teste között a sisakba behatolhatott.
A balesetet /kisodródást/ kiváltó okot viszont mind a mai napig homály fedi, és valószínűleg soha nem is derül rá fény.
A tények: Senna maga kérte, hogy hosszabbítsák meg a számára a kormányoszlopot, s ez meg is történt. Mégpedig úgy, hogy elvágták az eredetit, és egy csőtoldat behelyezésével a kívánt méretre összehegesztették. Ez a kormányoszlop a balesetkor eltörött.
Az azonban a fedélzeti számítógép /fekete doboz/ adataiból sem derült ki, hogy előbb törött el az oszlop, és ezért rohant a falnak Senna, vagy éppen a falnak ütközéskor tört el a létfontosságú alkatrész.
Illetve: ha nem ennek törése, akkor mi vezetett a balesethez. A pálya hibája ?…Senna vezetési hibája ?… A túlzott sebesség a kritikus Tamburello előtt ?…
Az FIA tiltakozása ellenére lefolytatott polgári perben mind Willias-et, mind a pálya vezetőit felmentették a vádak alól.
A Hungaroringre megint eljött a Cirkusz. Az Élet élni akar, a Show-nak folytatódnia kell, hát folytatódik is. Csillogó villogó autócsodák, mint mindig, vásári nyüzsgés és zászlóerdő, mint már annyiszor, tömegek a lelátókon és mosolygós arcú versenyzők a depóban.
Valami mégsem a megszokott, valami még sincs rendben.
Valaki hiányzik ebből zsivajgó tömegből, valakinek itt kellene már lennie, valakinek itt kellene még lennie...
Valaki, akinek az árnyát szinte látjuk elsuhanni a kamionok között a motor home felé, látjuk amint autogramot ad, s látjuk amint kis táskácskájával, mint szorgalmas diák, vagy pontos kistisztviselő munkába igyekszik.
Ahogy Ayrton szokta volt hajdanán.
De Senna nincs többé. A Ringen hiába keressük. Szellemét, alakját másutt idézték meg. Budapesten, a város több pontján is rendeztek a Nagydíj napjaiban emlékünnepségeket, közülük is a legszebbet talán Békásmegyeren. Ahová az ország minden részéből érkeztek emberek, hogy elmondják másoknak, s talán egy kicsit maguknak is, milyennek látták, milyennek szerették és ismerték a Bajnokot. Elhozták ajándékaikat, melyeket neki szántak egykor, s amelyeket átadni már a sors nem engedte meg. Megmutatják hát mindenkinek, aki velük együtt érez.
x x x
A világ fiatalsága / vagy csak egyszerűen a világ/, mindig teremtett magának hősöket, követendő példaképeket. James Dean, Elvis Presley, Freddie Mercury halálában magasodott bálvánnyá, sőt szentté. Nem tudatosan lettek idollá, hanem a belőlük sugárzó tehetség, értelem és karizma tette őket azzá - és a nép. Az egyszerű emberek összessége, amelyről mindig kiderül, hogy modern kor ide, modern idők oda, szüksége van hősökre, akikre felnézhet, akiket követhet életvitelében.
Ayrton Senna, a brazil autóversenyző fiú is halálában magasodott példaképpé, egy szigorúan céltudatos, keményen megküzdött, de szelíd élet példaképévé. És bár fizikai valójában megsemmisült, szellemében ezért nem hal meg számunkra soha.
Ma már tudjuk: Ayrton valóban jelképpé vált.
És tudjuk azt is, hogy halála nem volt hiábavaló. Abban az értelemben nem, hogy az ő „vértanúsága” azóta talán versenyzők tucatjának életét mentette meg. Mert Senna halála után minden megváltozott. Mindennek meg kellett változnia a Forma-1-ben.
Az FIA ugyan határozottan kiállt mind a rendezők, mind a pályatulajdonosok mellett Itáliában, és megszerezte a legmagasabb állami biztosítékokat arra nézve, hogy a jövőben semmilyen körülmények között nem indítanak polgári pert versenypályán történt balesettel kapcsolatban, ugyanakkor azonban minden addiginál szigorúbb biztonsági rendszereket vezetett be.
Átalakították a versenyautókat – különös tekintettel a versenyző védelmére. Magasabb oldalfal, erősebb bukókabin és így tovább. És átalakíttatták a versenypályákat is – kiküszöbölve a Tamburellóhoz hasonló veszélyhelyeket.
Lelassították az autókat a rovátkolt gumik bevezetésével, és a terelő szárnyak méreteinek csökkentésével.
Felsorolni sem lehet valamennyi változást. De az tény: ebből a szempontból Ayrton halála nem volt hiábavaló. Holtában is nagyon sokat tett az őt követő többiekért.
Nem csak Senna halt meg akkor Imolában, hanem a fiatal, kezdő Ratzenberger is, élete első versenye előtt – az edzésen. Senna halála az ő tragédiáját ugyan háttérbe szorította a világ szemében, hiszen Senna világszerte ismert és szeretett hős volt, Ratzenberger pedig, még ismeretlen, fiatal Titán. De ez nem jelenti azt, hogy érte kevébé fáj a szívünk,, őt kevésbé gyászoljuk.Nem.
Nem feledkezhetünk meg róla sem. Édesapjáról pedig úgyszintén. Akinek mélységes fájdalmában volt lelkiereje kijelenteni ott és akkor a televízió nyilvánossága előtt, hogy :” Míg élek gyászolom a fiamat. És gyászomat csak az enyhíti valamelyest, hogy tudom: boldogan halt meg. Egész életében versenyző akart lenni, Forma-1-es versenyző. És ez az álma beteljesült. Közben érte a halál.”
VERSEK
Ayrton Senna halála megrázta a magyar közvéleményt is. A fiatalokat. Fiatal párok elutaztak Imolába, hogy lássák, megérintsék azt a helyet, s virágot tegyenek, ahová Senna vére folyt. Mások, sokan, Klubot alapítottak, amely máig is él Békásmegyeren.
Megint mások megtértek, felhagytak az ivással, az önpusztító életvitellel – és esküjükhöz híven, ma munkával szerzett-épített saját házukban áll oltáron Ayrton képe. Egy másik fiú, tehetséges zenész, dalt írt Ayrtonhoz.
Egy fiatal rajongó, Házi Hajnalka nekem küldte el akkor sebtében írt regényének kéziratát, s benne, egy egész versciklust. Ebből idézek:
Imolában
elindultál a fények útján.
Szólítottak
menned kellett oda, hol még sosem jártál.
Találkoztál végre Vele,
aki oly sok éven át
vigyázód volt
egy-egy nagy bukásnál.
Akiben úgy hittél és
úgy szerettél,
most elvett tőlünk,
hogy nekünk fájjon,
ne Neked…
Aztán:
Egy versenyző a sok közül és mégsem ugyanaz
Egy világ szíve tört apróra egyetlen perc alatt
Egy ember, aki sérthetetlen, halhatatlan, verhetetlen
S egy tény, ami igazolja: Te is csak ember vagy.
És:
Hová tűntél
mondd csak, Ayrton
lerázva a nagyvilágot ?
Egy pillanat volt
míg elmentél,
de egy teljes élet,
mit eddig tettél.
A képek forrása:
Senna sisakban: http://forums.rennlist.com/rennforums/racing-and-drivers-education-forum/694336-18-years-ago-today-rip.html
A sír: Berkes Sándor saját felvétele, ahogy a legalsó kép róla és Senna testvéréről is.
Temetés: http://www.mirror.co.uk/sport/formula-1/ayrton-senna-18-years-on-814724
Senna és Prost: http://lizard-on-ice.tumblr.com/post/16118054256/leucocrystal-thetilting-20-tilt-ayrton