Nico Rosberg, akinek az elmúlt hete a Csodák Hete volt, (ezt a német tévések találták ki), nem egyszerűen csak szenvedélyes foci drukker, a német válogatott megszállott híve, hanem maga is igen jó futballista. Öröm nézni, ahogy kezeli a labdát, és csapatban is feltalálja magát. Ezzel nincs egyedül a Forma-1-es versenyzők között, elég talán csak Schumacherre utalni, aki korábban szabad idejében egy alsóbb osztályú svájci csapat igazolt játékosa volt. Vagy az egyetlen magyar Forma-1-es menőnkre, Baumgartner Zsoltra gondolni, akit mi már (hadd mondjam szelídebben, a magyar autósport és környéke) szinte elfelejtettünk, de akit Paul Stoddart még az idén is meghívott Melbourne-be, hogy soffírozza az előkelőségeket az egyik kétüléses taligáján, a mezőny pedig mindig számít rá, ha a Forma-1-es válogatottnak fociznia kell.
A Csodák Hete pedig azzal kezdődött, hogy Nico végre bekötötte a barátnője fejét (megnősült, ha valaki esetleg nem értené ezt a népi megfogalmazást). Nyilván oltárhoz is vezette, tehát írhattam volna így is, de miután nem tudok bővebbet a dologról, nem akartam kalandokba bocsátkozni. A csodahét pedig azzal folytatódott, hogy a német labdarúgó válogatott megnyerte, immár negyedszer a világbajnokságot, kitörő örömet szerezve ezzel az olyan lelkes szurkolójának, mint Rosberg. Ez eddig 2:0.
Nem véletlen tehát, hogy a Mercedes-es világbajnoki trikó (fekete póló három arany ötágú, plusz egy Mercedes csillaggal a mellén) hamar felkerült Rosbergre, a jelkép pedig, gyönyörűen kimunkálva, Nico sisakjára is! Így utána gondolva persze, már az sem volt véletlen, hogy Monte Carlóban a Mercedes csapatot néhány órára meglátogatta a teljes német válogatott is.
Hockenheimbe viszont eljött a barátjának szurkolni a világbajnok Podolski, és Niki Lauda mellett szörnyülködte végig az egész versenyt, amelyet nem minden gond nélkül, de Rosberg nyert meg. 3:0.
A világbajnok végül elmondta, hogy ez az egész, ilyen közelről, nem az ő idegeinek való ugyan, de örül, hogy eljött, a két hét szabadságából (ennyi jár a világbajnokság után) néhány napot Nicóval töltött, mert valóban csodálatos dolog, és megérte.
A negyedik gólra (számításaim szerint) egy kicsit még várni kell, bár nem sokat, hiszen túl vagyunk már az idény felén, és az majd csak az utolsó verseny táján (remélem nem azon a dupla pontos retteneten!) születhet majd meg.
Pihent agyú német kollégáim ugyanis, már abban a pillanatban, hogy a válogatottjuk megnyerte a világbajnokságot, azonnal felállították azt a párhuzamot, amely egyébként nyilvánvaló, csak éppen hinni kell benne.
De erősen.
ISMÉTLŐDIK 1954 ?
Ezeken a hasábokon, de másutt, már én is érintettem a témát, hogy az utolsó kettős futamgyőzelmet, amelyet most angróban szállít Lewis és Nico, 1954-ben aratta a Mercedes csapat. Ez természetesen csak úgy volt lehetséges, hogy Juan Manuel Fangio, a kor legnagyobbja, akkor aratta a Mercedes utolsó egyéni világbajnoki győzelmét is. A Nagy Manuel visszavonulása utáni egész életét a német gyár kötelékében töltötte, amennyiben Argentínában Mercedeseket árult.
Mint ismeretes, és ezért itt nem részletezem, egy évvel később, évközben, a Le Mans-i tragédia következtében a Mercedes, bár vétlen volt, visszavonult a versenyzéstől, és teljes névvel, teljes csapattal csak négy évvel ezelőtt tért vissza a Forma-1-be.
De 1954-ben nyerte a német labdarúgó válogatott is, első világbajnoki címét, a négy közül!
És ez az a párhuzam, amelyre kollégáim máris építenek – és nem is alaptalanul! A foci világbajnokság már megvan, a Forma-1-ben a Mercedes szárnyal, ráadásul egy német versenyzőnek van jó esélye (Hamilton mellett) a világbajnokság megnyerésére!
Ez pedig könnyen oda vezethet, hogy Nico Rosbergnek nem csak Csodák Hete lesz ebben az évben, hanem a Csodák Évét is megérheti.
Természetesen nekem is lenne néhány gondolatom 1954-ről, de nem annyira az ezüstérmes Aranycsapatunkról, mint inkább az azóta eltelt hatvan évről inkább. Arról a hatvan évről, amelynek során nem, hogy utolérni nem sikerült azokat a fiúkat, (nekem mindig is fiúk maradnak, bár ma már csak egy él közülük, mert én is „fiú” voltam velük együtt Tatán az edzőtáborban), hanem még csak megközelíteni sem azt a színvonalat, amelyen ők játszottak, természetesen a mindenkori világszínvonalhoz mérve.
Hatvan éve gondolkodhatunk azon, hogy ők, akiket akkor megvertünk, (igen, 8:3-ra), éppen most nyerték már a negyedik aranyérmüket, mi pedig, elnézve a világbajnokság meccseit, mintha már nem is azt a játékot játszanánk, amit a világ ma fociként ismer…
Dumában viszont változatlanul jók vagyunk.
SENKI NEM OTT VAN, AHOL LÁTJUK
De hagyjuk a focit!
Később írok majd még róla, mert megtaláltam, no nem a saját könyvemet, hanem azt a régi cikkemet, amelyet Nilo J.Suburu könyvéről írtam annak idején, amelyet, mint írtam Vándor Kálmán barátom és kollégám tett át magyarra. (És akiről azóta kiderítettem a feleségem révén, aki szeret utánajárni a fontos dolgoknak, hogy még nem múlt el száz éves, hanem csak kilencvenkettő! De jó felé halad. Mint én.)
A Forma-1 versenyeit pedig azért hanyagoltam, mert sajnáltam rájuk pazarolni a szót, és a drága időmet. (Pontosítok: drága lenne, ha fizetnének érte.) Egy olyan mezőnnyel foglalkozni, és olyan versenyekkel, amelyben még a csapat főemberei sem tudják megmondani, hogy mitől függ, min múlik, vagy múlott egy-egy rossz, vagy éppen jó eredményük, fölösleges!
Ugyan mit értékeljen, elemezzen nagy képpel az ember egy olyan versenyt, (vannak persze, akik megteszik), amelyen ugyanannak az istállónak a négyszeres világbajnoka képtelen végigmenni, vagy eredményesen célba érni egy ugyanolyan autóval, mint amilyennel újonc társa az eget döngeti, dobogóról, dobogóra ugrik?!
Írjam azt, hogy Vettel a télen elfelejtett autót vezetni ? Vagy azt, hogy az egész cirkusz ellene irányul, mert megunták már, hogy mindig ő nyer?!...
Esetleg írjam azt, hogy az egész bagázsnak (a tavalyi világbajnok csapatnak) fogalma sincs arról, hogy mi ez az egész?...
Vagy kezdjek lelkendezni Füligszáj Ricsin, hogy a világ eddigi legnagyobb tehetsége, mert azzal a rakás valamivel, amit alá tettek képes a Mercedesek közelében maradni?!...
De köszörülhetném a számítógépemet a szegény Kimi Raikkönenen is, aki beült egy olyan Ferrariba, amelyet öt verseny után még mindig csak tanul, de nem halad vele, és lassan elveszíti már minden varázsát, népszerűségének utolsó szikráját is?!
Olcsó siker lett volna.
Ha meg komolyan veszem ezeket az eredményeket, akkor magamról állítottam volna ki egy hülyeségi bizonylatot.
Mert a valóság az az, hogy körülbelül mostanra, a bajnoki idény felére alakultak, értek össze a dolgok annyira, hogy végre lehet bizonyos értékeket mérni, sőt összemérni.
Egyértelmű például, hogy az új motorok közül a Mercedes sikerült a legjobban, sőt annyira jól, hogy a másik kettő, a Renault és a Ferrari a nyomába sem ér. Ebből következik, hogy aki nem Mercedes motorral megy, az eleve másodosztályú, az első helyeket a német motorral szerelt autók viszik majd el, valószínűleg egész évben. Elsősorban a gyári csapat tagjai, és majd az lesz a világbajnok, szerintem Nico, akit a gyár annak akar látni.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a nem gyári Mercedesek között is vannak már jól sikerült autók (mert ne feledjük, most már nem egyszerűen motorról van szó, hanem egész rendszerekről, turbóval, energia visszatermelő egységgel), gondolok is elsősorban a Williamsre, amelynél kezd megmutatkozni a korábban felhalmozódott tudás, amelynek nyomán a fiatal Bottas, és a renegát Massa (a balesetei ellenére), egyaránt igen jó képet mutat.
Hogy a többiek hol vannak, és nem a saját hibájukból, azt mutatja Alonso birkózása a Ferrarival (aki egyébként szerintem továbbra is a mezőny legjobb versenyzője), és Button erőlködése a hitét vesztett McLarenben.
Mondandóm lényege azonban, annak ellenére, hogy a legutóbbi verseny Hockenheimben szenzációs volt, különösen a korábbiakhoz viszonyítva, nem ez.
Hanem valami egészen más (?), amire az ember nem is gondolna.
MINT A VITORLÁS VERSENYEKEN
A figyelmemet az egyik rádiós beszólás keltette fel, amely valahogy úgy szólt, hogy: „…vitorlázz kicsit hosszabban, azzal sok üzemanyagot spórolsz!...”
Remélem, jól értettem, hogy ez a mai turbó és lendület nyelvén annyit tesz, hogy futtassa ki hosszabban az autót, később adjon gázt, satöbbi. Bennem azonban ez a vitorlás hasonlat, (talán, mert boldogabb életemben vitorláztam is, méghozzá olyan pompás szakemberek mellett (nem ülve, hanem dolgozva), mint Dominek Béla, és Zarka Rudi, egy egészen más képet idézett fel.
Abban a pillanatban kezdtem úgy látni a versenyt, mint egy vitorlásverseny cirkáló szakaszát (remélem láttak már ilyet, ha nem, sürgősen pótolják), amikor a forduló bója után a hajók egyik csoportja jobb csapáson, a másik pedig bal csapáson indul el széllel szemben, cirkálva. Aztán jobbról is, meg balról is elvesznek a távolban, és ember legyen a talpán, aki tudja, hogy ki van elől, és hogyan is állnak a helyezések. A vége persze hepiend, mert a szakasz túlsó végén minden kiderül, aki előbb éri el a bóját /célvonallat) az nyer.
Lehet, hogy lesznek, akik ezt a hasonlatot kissé bénának tartják majd, pedig igaz. A szerencsétlen nézők, akik persze mi vagyunk, látjuk az autókat sorban elszáguldani előttünk, a tévé képernyőjére pontosan felírják nem csak a sorrendet, hanem az autók közötti különbségeket is, meg egy csomó mindent.
És mi balgák izgulunk: vajon megelőzi-e X Ypszlont, vagy sem, be tud-e érni a második, harmadik, sokadik helyre, lerágjuk a körmünket…
Fölöslegesen.
Mert akik a boxokban számolnak, meg akik kint látják azokat a monitorokat is, amelyeket mi nem, azok már fél órával korábban tudják a végeredményt..
Mert mi (nem tudok rá jobb szót) csak egy VIRTUÁLIS versenyt látunk. Látjuk az autókat, de csak azon a helyen, ahol éppen vannak, de azok már egészen máshol vannak a „virtuális valóságban”, csak mi még nem tudjuk, mert nem tudhatjuk…
Hogy érthetőbb legyen:
Ma a versenyek előtt „stratégiák” készülnek.
Ezekhez az alapok:
Kétféle gumi (de lehet három, stb.) A – a gyorsabb (lágyabb), B – lassabb (keményebb). Mindkettőt használni kell, de szabad választás, hogy melyiket mikor. Az A kibír a versenyben kb. 16 kört, a B ezzel szemben 25-öt. (valamennyi csak példa, nem valós adat.) Bonyolítja a dolgot, hogy nem minden autó, és nem minden versenyző koptatja egyformában a gumikat, ezt figyelembe kell venni.
Egy verseny 305 kilométer hosszú. Van még a pálya hőfoka, és ettől kezdve az egész már csak számtanpélda. (Nem matematika, ahogy azt Móricka mondja és gondolja, hanem csak számtan. A matek a valami egészen más, komolyabb dolog.)
A csapatok kiszámolják, hogy melyik autójuk hány kiállással és gumicserével teljesíti majd a távot, melyik gumival milyen időket kell majd menniük, és így tovább.
Akkor azután a mezőny sok külön kiszámolt pasassal nekivág, és bár libasorban haladnak, és néha-néha előznek egy jóízűt, (Hockenheimben például szenzációsat: Vettel a két Ferrari között), de a valóságban mindenki a saját pályáján megy, mint a vitorlások a cirkáló szakaszban. Össze-vissza keveredik minden, aszerint, hogy ki, mikor áll ki, hova ér vissza, és lehet, hogy valaki éppen az első helyre kerül, de a valóságban (mindenki tudja?) csak a hetedik.
Hockenheimben én még boldogan ünnepeltem volna magamban Hamiltont, hogy feljött lám a második helyre, ha húsz körrel a vége előtt nem mondják a fülemre, hogy vége (ekkor nyalt be a bal elejével a másik autóba), hogy már akármit csinál, csak a harmadik helyre tud bejönni!
Hát ez az!
Mindenki megy a saját nyálán, a számítógép előtt ülők pedig gyakorlatilag előre tudják a végeredményt. Ennek ellenére vannak még előre nem látható és számítható események. Elhanyagolható mennyiségben.
Ahhoz képest, hogy eredetileg az egész verseny az volt. A nagy talány! A ma versenyzőinek mindent kintről mondanak meg, ha kopott a gumi azt, ha kevés az üzemanyag azt, ha esik a teljesítmény, hogy melyik gombot fordítsa el — mire azt hiszem éppen Kimi visszakérdezett: „Az hol van?”
Mellesleg az sem lehet igaz, hogy Lewis a törött orra miatt nem érhetett föl a második helyre. Azzal a törött szárnnyal sorra autózta a verseny leggyorsabb köreit, és az sem segített. Ha nem sérült volna az orra, mennyivel kellett volna még gyorsabban mennie?!...
Ez a sok apró bisz-basz szerte az autókon is, csak egymás kábítása. Beállnak a ma már létező nagy szélcsatornákba s mindenhova odatartanak, odaragasztanak egy darabot, és bemérik, hogy ennyivel, meg annyival gyorsabb lett az autó. Az persze senkit nem érdekel, hogy egy versenyen esetleg soha nem alakul olyan körülmény, mint ami a szélcsatornában volt, s amit mérni lehetett.
Ez úgy van, mint tini koromban, (ami kissé odébb van), amikor a haverommal szenvedélyes rádiószerelők voltunk, és meg-megbütyköltünk egy-egy világvevő rádiót. Mivel akkor még voltak világvevő rádiók. Általában sikerrel jártunk, ragyogóan működött, de mindig kimaradt mindegyikből egy marék alkatrész.
Azok voltak azok a „számított” alkatrészek, amelyeket a tervező mérnökök számításai szerint oda, meg amoda bele kellett tenni, de se jobban hallani, se több adót fogni tőlük nem lehetett.
Véleményem szerint a mai Forma-1-es autókról is nyugodtan le lehetne hagyni egy csomó undorító firle-francot, és egy komoly motorral attól még repülnének mint a sas.
De ez csak egy a korban már jól benne járó ember véleménye. Aki azért emlékszik egy-két dologra, ha mások nem is…
BAUMGARTNER TÖRTÉNELMET ÍRT
2003. AUGUSZTUS 23.
Ilyen nap nem lesz még egy soha!
És ezt a napot nem lehet majd kihagyni soha többé a magyar sport történelemkönyvéből. Ahová is arany NAGYBETŰKKEL kéretik beírni.
Az persze már nem az én feladatom. Az én dolgom mindössze annyi, hogy közepesen érthetően elmeséljem mi történt ezen a napon.
Mindössze.
9 óra, 10 perc, 01 másodperc: a brit Ralph Firman, a Jordan Ford csapat 12-es rajtszámú sárga versenyautójában megfutja ezen a második, délelőtti minősítő edzésen a legjobb körét: 1:26.618-másodperccel.
9 óra, 13 perc, 02 másodperc: a brit Ralph Firman utoljára halad át a Hungaroring célvonalán, ez a köre 1:27.211 másodperc. Mintegy tizenöt másodperc múlva, de még
9 óra, 14 perc, 00 másodperc előtt, elveszíti versenyautójának hátsó vezető szárnyát, gépe irányíthatatlanná válik, megperdül, és Firman nagy sebességgel a védő gumifalnak vágódik. Ütközése hatalmas erejű, de élete nincs veszélyben. Agyrázkódással, és feltételezett lábtöréssel azonban kórházba szállítják.
9 óra, 14 perc, 10 másodperc: kiváló, fiatal, csinos hölgykollégám megnyomja a maroktelefonján Baumgartner Zsolt beprogramozott hívógombját, majd egy pillanattal később beleszól: „Zsolt ?… Szia!…A Firman most esett el és megsérült. Akkor most te indulsz ugye?!…”
Zsoltot természetesen nem hallom, de minden valószínűség szerint ebben a pillanatban ébredt nyugodt és pihentető álmából, a tegnapi jól sikerült Forma-1-es edzése után, és a ma délután esedékes Forma-3000-es versenye előtt. Egyelőre semmi keresnivalója itt kint a pályán. Normális esetben…
De ez már nem az.
9 óra 15 perc, 30 másodperc: Frank Tamás, egyéb tisztségeit most fel sem sorolva, mint Zsolt támogatója, miután a jelekből valószínűsíthető, hogy Firman hosszabb kórházi kezelésre szorul, először is a kialakult helyzetet igyekszik tisztázni. Azonnal Charles Whiting-hez, a Magyar Nagydíj versenyigazgatójához, az FIA biztonsági főnökéhez siet, megkérdezni, miként rendelkeznek ebben az esetben a szabályok.
Charley válasza bíztató. „Megvan a lehetősége annak, hogy Firmant, amennyiben sérülése megakadályozza az indulásban, Baumgartner helyettesítse.”
De csak akkor, ha Zsolt minden idevágó követelménynek megfelel. És fel is sorolta mindet, kezdve a szuperlicenccel…
Frank Tamás már telefonál is Zsolt édesapjának: „Légy szíves szólj a Zsoltnak, hogy jöjjön ki a Ringre. De egyelőre ne mondj neki semmit, mert a dolog még nagyon messze van a megoldástól.”
Frank a következő percekben már Bernie Ecclestone irodája felé irányította lépteit. Balszerencséjére éppen egy tanácskozásban zavarta meg Mr.E-t, aki köztudomásúlag nem igen szereti az ilyet, de abban is biztos lehetett, hogy Tamás is tudja ezt, és, ha ennek ellenére is…”Nagyon sürgős?” – kérdezte. „Nagyon!” – mondta Frank. És Mr.E. szakított számára időt.
/Csak közbevetőleg jegyzem meg, hogy közben az idő haladt, és ennek a napnak a fénypontja a Hírességek Parkja 11 óra 30 percre tervezett ünnepélyes felavatása, megnyitása volt, mégpedig Bernard Ecclestone tevőleges részvételével ! Hiszen, ha az ember előre tudná… akkor ezt a megnyitót biztosan más időpontra tette volna. Az a Frank Tamás, aki most a másodpercekért harcolt…/
A Super Licence, magyarul a Forma-1-es versenyvezetői engedély megszerzése nem egyszerű dolog. Az igénylőnek mind elméleti, mind gyakorlati tudnivalókból vizsgáznia kell, azaz számot kell adnia felkészültségéről. Hiszen mindenkinek, sőt magának az újoncnak is elemi érdeke, hogy csak teljes vértezetben juthasson be a felkészült profikból álló világbajnoki mezőnybe. /Még azt is be kell mutatnia, mégpedig időre, hogy villámgyorsan ki tud szállni az autóból, veszély esetén…/
A szabályok azonban szerencsére lehetővé teszik, megengedik, hogy a Zsoltéhoz hasonló váratlan, és sürgős esetben egy rövid intervallumra, gyakorlatilag egy versenyre szóló engedélyt is kiadjanak. Kiadjon, az FIA Forma-1 Tanácsának Állandó Irodája. Mert hál’ Istennek van ilyen! És a Forma-1-ben az „állandó”, az állandó is. Szünet nélkül működik.
Baumgartner Zsolt a szükséges feltételeknek szerencsére megfelelt. Még a Forma-1-es autóban kötelezően levezetendő 300 kilométert is teljesítette már, éppen az előző délután /meg persze már Hockenheimben/. Talán még az is nyomott valamit a latban, hogy Mr.E. személyesen is ismeri őt, még tinédzser korából, amikor a Renault-osztályokban versenyzett. Ezért aztán nem sokat habozott, vállalta, hogy egyik aláírója lesz Zsolt ajánlásának, sőt, magát az elnököt, Max Mosleyt is megkéri ugyanerre, az már két aláírás…aztán természetesen még a Jordan-csapat ellenfelei közül is kell nyilatkozniuk Zsoltot illetően a csapatvezetőknek.
Frank Tamás közben már Eddie Jordannal tárgyalt. Eddie természetesen hajlott arra, hogy Zsolt üljön be Ralph helyére, viszont amíg az orvosi vélemény ki nem zárta a fiú indulását, addig nem lépett, mert így kívánja ezt a tisztesség.
Pedig volt elintézni való éppen elég. A tisztesség ugyanis azt is kívánta, hogy Firman családjával is beszéljenek, és bizony tárgyalni kellett Ralph támogatóival is! Hiszen a szerencsétlenül járt versenyző minden versenyéért fizet a British Tobacco, most pedig a fiú indult is, meg nem is, mi legyen hát a helyzet ?…Ki fizet és mennyit, és egyáltalán: belemennek-e a cserébe?!…
Idegőrlő percek, sőt lassan órák voltak ezek!
Aztán megjött a hír a kórházból: sarokcsont törés. Ezzel Firman biztosan nem tud majd autóba ülni. A verdiktet azonban csak Sid Watkins professzor mondhatja ki, a Forma-1 világbajnokság orvosa! Végül megszületett ez is: prof.Sid kijelentette: „Semmiképpen nem engedlek ezen a hétvégén autóba ülni!” – mondta a nekikeseredett Firmannak, aki persze, akár félholtan is vállalta volna a versenyt.
Eközben Zsolt megérkezett a Hungaroringre, és azonnal a Jordan boxba ment, hiszen mind a többiek is ott voltak, még tartott az edzés, és készülnie kellett mindenkinek a kora délutáni SUPERPOLE-ra is, a mindent eldöntő egyenkénti minősítő edzésre. A versenyen ugyanis csak az a versenyző indulhat el, aki ezen az edzésen részt vesz! E nélkül nincs indulás!
Mindez a Hungaroring Toronyépületére, illetve a boxokra koncentrálódott, mint forrongó méhkas zsongott az egész környék. Mindenki a várható eseményeket tárgyalta, s várta a boldogító igent, amely azt jelentené, hogy végre, 18 év várakozás után lesz magyar versenyzője is a Magyar Nagydíjnak!
És lett!
Előttem van az a papír, amelyet ott és akkor boldogan olvasott mindenki, aki csak hozzáfért: a Versenybíróság 17 számú dokumentuma, amelyet 2003. augusztus 23-án, 12 óra 30 perckor adott ki.
A hat tisztségviselőből álló testület ebben értesítette az összes csapatvezetőt, hogy: „A Versenybíróság megkapta a Jordan Ford csapat kérését, hogy a 12-es rajtszámú versenyautójába a megsérült Ralph Firman helyére, az FIA 2003-as Forma-1-es Sportszabályainak 60. paragrafusa alapján Baumgartner Zsoltot ültethesse be.
A Forma-1 Tanács Állandó Irodája megadta az engedélyt a Szuper Licence kiadására, s a körülmények figyelembe vételével a Versenybíróság a 14 napos versenyengedély megadásáról döntött. Baumgartner Zsolt vezetheti tehát a 12-es rajtszámú versenyautót Ralph Firman helyett.
Biztonsági okokból a versenyigazgatónak külön briefinget /tájékoztatót/ kell tartania az új vezető számára.
Lars Österlind /FIA Stewards of the Meeting,/ Kacutosi Tamura, Lajos Herceg – a három aláíró.” (Részlet a Forma-1 sztorik 2004. évi kötetéből. Duna Kiadó.)
