Lapaj szerint

Lapaj szerint

Kopasz gumi az ellenlejtőn – Knézy Jenő emlékére

77 komment 2013. június 25. 18:10 - Lapajszerint

Szinte napra pontosan tíz éve búcsúztattuk Jenőt. Ebből az alkalomból a saját korábbi írásaimból készült, egyperces olvasásra nem éppen alkalmas összeállítással szeretnék a magam részéről megemlékezni barátomról, kollégámról.

***

Knézy Jenő emléke ma már elsősorban úgy él a köztudatban, mint a labdajátékok: kosárlabda, kézilabda, labdarúgás nagy eseményeinek avatott kommentátoráé. Ez így igaz, de azzal a kiegészítéssel, hogy Jenő nemcsak a labdajátékok, hanem a motorsportok, az autó- és motorversenyek szerelmese is volt! Egyszerre mindent természetesen nem csinálhatott, de sok gyorsasági és motokrossz-, valamint autóversenyt közvetített, miközben a Forma-1 magyarországi születésénél is bábáskodott. Ugyanis annak a riporter-kettősnek volt az egyik tagja, amely a Magyar Televízióban 1976 augusztusában az első Forma-1-es versenyt közvetítette Ausztriából. Hazánkban ez a közvetítés volt ennek a sportágnak a nyitánya.

 

www.stop.hu.jpg

A nyitány, s a további évek közvetítései nélkül — amelyeknek Knézy Jenő is részese volt, s amelyek mintegy előkészítették a közvéleményt a világbajnokság befogadására —, talán sohasem jutott volna el a Forma-1 a maga valóságában Magyarországra. De eljutott, és 1986 augusztusában Knézy Jenő megint csak egyike lehetett azoknak az úttörőknek, akik a Hungaroringről az első Magyar Nagydíjat közvetíthették! Talán véletlen, talán nem, de Jenő még a hétvégi házát is a pálya közelében vásárolta, s amikor nem közvetítette, „legalább" hallotta az eseményeket — ahogy mondani szokta volt. Később, egy évre ismét visszatért a Forma—l-hez, a Magyar Nagydíjhoz, azután ismét másfelé szólította a sorsa. De akkor senki sem gondolta, hogy az a közvetítés volt a Forma—l-ben a hattyúdala.

***

Tudomásom szerint Jenő csak egyetlen saját gyártású szlogenjét védette le nehéz pénzekért, a „Jó estét! Jó szurkolást!", ami nem jelenti azt, hogy csak ennyi lenne több évtizedes pályafutásának egész termése. Bár vannak egykötetes írók és költők is, és mondjuk Radnai Jancsi, szeretve tisztelt főnökünk nevéhez sem fűződik e tárgyban sokkal több, mint a valóban halhatatlan „Nagybritán Pete", „aki" egy síközvetítés kapcsán csúszott ki a Jancsi száján, s emelte őt riporteri magaslatokra (is). Radnai viszont csak elvétve merészkedett e síkos talajra, ahol mi naponta vittük vásárra a bőrünket, s szültünk olyan csodákat, mint a „Sárga Pej", Rózsa Gyuri feledhetetlen lova, rövid sportriporteri pályafutásának egyik csúcsterméke. A címben idézett, és csak a cím kedvéért összekapcsolt két sajátos szóképződmény viszont eredeti Knézy-termék, annak ellenére, hogy Jenő ezeket, sok mással együtt, nem kopirájtolta (copyright, ahogy a művelt angol mondaná).

Ami az ellenlejtőt illeti, azt akár el is felejthettem volna, mert az messze nem Forma-1, hanem síugrás, Jenő egyik ritkán művelt területe. De ami magát a szót illeti, igen jól jellemzi Jenő „mérnöki" látás-, illetve gondolkodásmódját. A józan paraszti ész ugyanis, amelyik olykor hangosan is lehülyézi az embert az ilyen fogalmakért, úgy véli, hogy a lejtő addig lejtő, ameddig lefelé megyünk rajta, amikor meg fölfelé, akkor már emelkedő. Pedig a dolog nem ilyen egyszerű! Annak a bizonyos emelkedőnek (ami fordítva persze lejtő), amelyet a síugrósánccal szemben építenek, az a célja, hogy lelassítsa a már földet ért ugrót, és segítsen neki megállni. Jenő műszakilag pallérozott agyában viszont (ne feledjük, mérnök volt!), ha már ezt a „valamit" (maradjunk ennél a kitételnél: a sánc) a fogadó lejtővel szemben építették, hogy ellene hasson, akkor egyszerű: ez ellenlejtő! Amihez aztán ragaszkodott is.

A kopasz gumi ennél sokkal egyszerűbb. Amikor még ő is rendszeresen foglalkozott a Forma-1-gyel (amit imádott), akkor voltak divatban először a slick, azaz a sima felületű gumik. A sima fej ugyebár kopasz (bár: „Nincs többé kopasz fej, csak seggig érő homlok!", ahogy a korabeli népnyelv szavalta), és miután a hasonlóság nyilvánvaló: sima gumi = kopasz gumi!

Én ugyan sohasem használtam ezt a szóleleményt, de nem is találok benne semmi kivetnivalót, sőt, szellemesnek tartom. Viszont a műszakilag közepesen művelt néptömegek tetszését egyáltalán nem nyerte meg. Mi több, a riporteri hülyeség adekvát mércéjévé vált. Aki valaha meg tudja fejteni, hogy mit írtam az előbb, az majd küldje el nekem a megfejtést, de olyan jó érzés volt ezt a mondatot leírni, hogy nem tudtam kihagyni. Viszont eljutottam vele egyik legutóbbi, szörnyű élményemhez, ahhoz az egyik weboldalhoz, amelyen névtelen senkik (akit ez netán sért, kérem, írja meg a nevét és a címét, én azonnal helyesbíteni fogok) pocskondiázzák a kommentátorokat, s különösképpen Jenőt, egynémely szótévesztéséért, és egyebekért. Jenőt konkrétan azért, mert szerintük egy adott meccsen bizonyos focisták nevét rosszul ejtette ki. Teszik ezt természetesen a névtelenség adta arrogancia fölényességével, s a saját polihisztor voltuk biztos tudatában. Nekik szeretném elmondani, hogy fordítva ülnek a lovon!

A legkevesebb pedig, hogy fogalmuk sincs, hogy abban a korban, amikor Knézy Jenő televíziós lett, milyen nagy felkészültségű és milyen nehéz vizsgákon sikerrel szerepelt fiatalembereket engedtek a mikrofon és a monitor közelébe! Ha ugyanis csak halvány segédfogalmaik lennének erről, még véletlenül sem írnának le olyan sületlenségeket, amilyenekkel most csípőből teleszarják a hálót. (Elnézést a kifejezésért, de ezt speciel szó szerint értettem.) Jenő ugyanis - pláne harminc év gyakorlattal a háta mögött - ilyenben nem tudhatott tévedni! Azon egyszerű oknál fogva, hogy ő életében soha, egyetlen közvetítésére vagy stúdiószereplésére sem ült úgy oda a mikrofon elé, hogy kínos alapossággal föl ne készült volna rá. Ha tehát rosszat mondott is (valakinek a véleménye szerint), azt nem azért mondta, mert „hülye", hanem azért, mert utánanézett, és meggyőződése szerint azt úgy kellett mondania! Ez pedig óriási különbség. És azon - de európai módon - már lehet vitatkozni, hogy ő tudja-e jobban vagy valaki más? Én abba a közegbe, abba a Telesport-szerkesztőségbe, amelybe 1971-ben Jenő Gyulai Pistával, Szalay Pistivel együtt, egy háromezres jelentkező-tömegből való kiválasztás után belecsöppent, csak öt évvel később kerültem bele. Újságíró koromat tekintve azonban Radnaival, Vitrayval, Vitárral és Szőnyi Jancsival voltam inkább egyívású, s dolgoztam is velük már a hatvanas évek elejétől kezdve.

Erről jut eszembe egy viszonylag késői, szöuli olimpiai történet. Amely annak ellenére életre szólóan kedves, hogy ez az olimpia speciel egyikünk számára sem volt a Nagy Truváj. Ugyanis mind a ketten erősen tartaléksorban voltunk, Jenő az első héten mást se csinált, mint kabinozott, azaz „off tube" alámondott mindenféle labdás meccsrészleteket, én pedig dettó, csak lovakkal és vitorlásokkal, olyan snittlisták alapján, amelyeken mindössze ennyi állt: „I. Kikötő látképe., 2. Rajt az Alfa pályán., 3. Verseny., 4. Befutó." A többit nekem kellett kitalálnom. Szóval az első hét végén szinte már sírtunk. Jenő egyenesen haza akart menni, minek legyen ott, ha nem kell semmire? A szeretett kis vizes sportjai: úszás, kajak-kenu satöbbi az olimpiák nagy részén nemigen voltak az övéi...

De egyelőre csak a megnyitó környékén vagyunk, az olimpia nyitó sajtófogadásán, egy pompás, hatalmas teraszon lévő kertben, zsúfolásig telt asztalok s népes nemzetközi társaság tagjaiként. Az átlagos és ismert ételekre ügyet sem vetettünk, de Jenő kitűnő érzékkel és főleg orral, kiszagolt egy ismeretlen, de sokat ígérő valamit, s arra rácsaptunk. Ez volt a Kimcsi. Mint később megtudtuk, leginkább savanyított vagy inkább rohasztott fejes káposzta, amelynek a leveleit szépen leválasztják, s miután a levelek közét szemes és őrölt fekete borssal, chili paprikával, mindenféle finom fűszerekkel és egy kis vagdalt hússal gondosan megtöltik, a leveleket szépen visszahajtogatják. Ebből lesz egy jókora gömb, amit aztán tortavastagságú szeletekre vágnak, és szépen díszített tálra fektetik, mint a tortát. Enni is úgy eszik, mint amikor a dobostortából szép, „cikkes" szeleteket vágnak. Amikor az első szeletet bevágtuk belőle, pontosabban, amikor az első falatot végre le tudtuk nyelni, két dolgot tudtunk biztosan. Az egyik, hogy ilyen k...va erőset még életünkben nem ettünk, viszont ez annyira finom, hogy meg kell mentenünk belőle az utókornak is néhány szeletet! Miközben a könnyeinket törölgettük, az egyik szép, nagy, még érintetlen tálat Jenővel leemeltük a helyéről, és mintha az egyik nagyobb csoport felé vinnénk, elmenekítettük az egyik bokor mögé, egy mellvédszerű kőfalra.

Közben persze csipkedtünk ezt meg azt, közte Kimcsit is, és belül boldogított bennünket a tudat, hogy van némi tartalékunk. Mert, ahogy tapasztalatból tudtuk, ez a nemzetközi sáskahad, amely médiának nevezi magát, mindent pillanatok alatt felzabál. Így is történt. Mire azok a fickók jöttek, akik dolgoztak ezen a napon, már csak a morzsákat szedegethették. Mi pedig közben-közben rájártunk a Kimcsinkre. Amikor gyakorlatilag már mindennek vége volt, és mi a Kimcsi maradékának a biztonságos elszállításáról értekeztünk, egyszer csak megjelent két pápua (új zélandi?) kollégánk, teljes harci díszben: fűszoknyában, mezítláb, lándzsával és pajzzsal a kézben. Ha tartani akartuk volna a színvonalat, nekünk legalább bőgatyában és csikós kalapban kellett volna megjelennünk. (Egyébként miért ne?!) És eszméletlenül éhesek voltak! Körbejárva könyörögtek legalább egy falat kajáért! Ami persze nem volt se égen, se...

Összenéztünk Jenővel, és már indultunk is a bokor mögé a Kimcsiért. Lehetett belőle még legalább egy kiló. Ami borzalmas mennyiség ebből a méregből. Odaintettük a pápuákat, akik persze egyetemet végzett kollégáink voltak, csak a hecc kedvéért voltak népviseletben, és megkínáltuk őket, mondván: „De vigyázzatok, mert egy kicsit erős!" Közben meg alig vártuk, hogy mikor kezdenek majd fuldokolni ettől a pokoli kajától. De nem történt semmi. Azaz olyan hirtelen bekapták az egészet, hogy csak tátottuk a szánkat. De semmi köhögés, semmi krákogás, semmi gutaütés. Csak elégedett böfögés, szájtörlés és boldog, jóllakott mosoly. „Nem volt nagyon erős?"— kérdeztük, mert nem bírtuk már szó nélkül. A fickók ránk néztek, kissé csodálkozó szemmel, aztán azt mondták: „Nem. Éppen jó volt! Bár igazság szerint otthon, nálunk, ennél egy kicsit erősebben főzünk!" Ennyit az erős ételekről. Visszatérve még Jenő indulására: Mint valamennyiünkét, az ő pályafutását is a Radnai alakította ki. Például azzal, hogy neki adta a focit, meg egy sereg más labdajátékot, meg az úszást, meg a kajak-kenut, meg ám azzal a megkötéssel, hogy az igazán nagy durranásokat: olimpia, világbajnokság javát továbbra is más fogja vinni.

***

Moszkvában voltunk bő két hétig, a JAJ Játékok (Jóakarat Játékok) vagy valami hasonló alkalmából. A lényeg, hogy a körmünket rágtuk le állandóan a versenyek miatti nagy izgalmunkban. Az Ukrajna szállóban szálltunk meg, amely a tornya miatt kissé hasonlít a Lomonoszov egyetemre, meg még egy tucat, állítólag Sztálin elvtárs saját kezű skiccei alapján épült moszkvai épületre. Egy szobában laktunk, egy ágyban aludtunk. Egy fantasztikusan nagyméretű hitvesi dupla ágyban, mivelhogy az volt a szobában. Szerencsére a méret stimmelt, még két ekkora behemótnak is, mint mi voltunk. Munkánk abból állt, hogy este nyolckor kezdve és éjfél után fejezve be, minden áldott éjjel alámondtuk (a már emlegetett „off tube"), közvetítettük a JAJ játékok minden versenyének, meccsének összefoglalóját. Miután a munka szerfelett érdekes volt, és mint tudjuk, Moszkva abban az időben szinte kifogyhatatlan a szórakozási lehetőségekből (ha csak a Lenin-mauzóleum megtekintését nem tekintjük annak), így aztán meglehetősen egyszerű napirendet alakítottunk ki.

Reggel még véletlenül sem keltünk fel, hanem húztuk a lóbőrt legalább és legkésőbb délután kettőig, mert akkor mehettünk ebédelni. Ebéd után ejtőztünk egy keveset, azaz szunyókáltunk este hatig, akkor zuhanyoztunk, felöltöztünk, Imi pedig, bizony Tóth Imre, Radnai barátja és sofőrje (vagy fordítva, de mindegy) elvitt bennünket a sötét és életveszélyes Moszkvában - amelyet Imi természetesen nem ismert - a világ másik végére, Osztankínóba, a stúdióba, ahol aztán nekiállhattunk vég nélkül dumálni. Az életveszélyt azt úgy kell érteni, hogy akkoriban a sztrádaszélességű moszkvai utcákon az autók leginkább birkanyáj módjára kóvályogtak, a közvilágítás nagyjából nulla értéken mozgott, a KRESZ pedig előírta, hogy az autók legfeljebb a helyzetjelző lámpáikat kapcsolhatják be közlekedés közben! Így aztán majdnem tök sötétben bolyongtunk ismeretlen utakon, lényegében kivilágítatlan autók között, s csupán az Isteni Gondviselésben, meg Tóth Imi hallatlan nagy (sajnos főleg budapesti) tapasztalatában bízva. De túléltük. Munka után viszont édes a pihenés, ezért szobánkba hazatérve baráti trécselésre vártuk a többieket, ahol aztán nekiláttunk a hideg vacsoránknak, meg a több kartonnyi csehszlovák sörnek, amíg volt.

 

***

Tudom persze, hogy sokan vannak, akik időnként már-már kiütéseket kaptak attól a rossz szokásától, hogy előre „jósolt", hogy időnként okosabb volt, mint a világ legjobb edzői, hogy... Én is voltam vele így sokszor. De miért éppen ő lett volna hibátlan, egyedül a világon? Az erényei egyébként is messze meghaladták, sőt feledtették a hibáit. A szakma mai magyar mezőnyében ő volt az egyetlen, aki a saját, szinte gyermeki lelkesedésével, érdeklődésével, amely átsugárzott minden közvetítésén, képes volt megemelni az általa közvetített esemény színvonalát a nézői számára! És ez a legtöbb, amit kommentátor megtehet. Sohasem beszéltünk ugyan róla, de ebben Jenőnek sikerült a legjobban (és csak neki sikerült!) a nagy előd, Szepesi György örökébe lépnie!

Akik még élőben hallhatták, tudják, milyen volt egy meccs Szepesivel és Szepesi nélkül! Ég és föld! Ezt tudta Jenő is. És talán ezért mondta Vitray az emlékműsor elején, hogy Jenő: pótolhatatlan! Annak ellenére az, hogy neki sajnos nem adatott meg egy olyan csapat, egy olyan bajnokság, mint Szepesi Gyurinak, aki végig a „világ tetején" táncolhatott, s amely csapatnak még a bukása is olyan heroikus volt, hogy évtizedek múltán is beleborzonghatunk Szepesi fantasztikus kommentárjába. (Mellesleg, amikor először hallottam német közvetítéssel ezt a meccset, akkor döbbentem rá, az egy „másik meccs" volt, mint amelyet Szepesivel a szívünkben őrzünk.) A magyar futball hanyatlásának kezdetét 1968-hoz datálják. Ekkor volt a „Jönnek a csehszlovákok!, Jönnek a csehszlovákok!" és jöttek bizony sokan mások is. Azt hiszem Hegyi Iván írta szép és igaz nekrológjában, hogy Knézy Jenő, ha meggondoljuk, egy máig tartó süllyedés, hosszú kudarcláncolat krónikása volt, és ennek ellenére tudott olyan magasságokba jutni, mint ahova jutott. Belegondolni is szédítő, mire vitte volna Jenő, mint a sikerek harsonása! De azért ne legyünk nagyon bánatosak: Jenőnek éppen az a képessége volt a legnagyobb erénye, hogy élvezni tudta az életet, képes volt a legkisebb momentumokban is megtalálni az örömöt, majd továbbadni azt! Ez volt benne a legjobb és legszebb: szeretett és tudott is élni!

***

Utoljára január 24-én találkoztunk, sőt vacsoráztunk együtt a Kökény (Kökényesi György motokrossz- és kaszkadőrbajnok) hatvanadik szülinapján, egy kitűnő kocsmában (Jenő csak ilyenekbe járt), s ezt persze magamtól nem tudnám ilyen pontosan, én nem az az ember vagyok, viszont a Vitár Robi mindent pontosan megjegyez, és ő is ott volt feleségestől. Fantasztikus vörösboros szarvast ettünk és még ezerféle finomságot. Jenő se kímélte magát, jókat nevettünk, ugrattuk Kökényt. Jenő, mint mindig, maga volt az élet, szálfaegyenes tartás (miközben az ő háta is fájt már évek óta), makulátlan ing és nyakkendő, kifogástalan elegancia, igazi „örömkatona", fiús mosoly, ezúttal sokat sejtetően: „Gyerekek nekem ma még van egy másik programom is — mondta. — Egy haveri társaság vár... Tudjátok, régi iskolatársak. . . Lapajkám, vigyázz a vonalaidra! Sziasztok! Majd legközelebb!" Ezzel lépett ki az életünkből.

 

 

Kép: http://www.stop.hu/bulvar/jo-estet-jo-szurkolast-szolt-knezy-jeno/1075318/

A bejegyzés trackback címe:

https://lapajszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr765375861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Óz, a nagy varázsló 2013.06.25. 19:11:57

Hát mit mondjak, ritka szar, semmihez sem értő, de mégis iszonyatosan öntelt, a tévedéseit - amikből sok volt - soha be nem ismerő és javítani nem hajlandó barom riporter volt.

Ha már életében nem szerettük, ne szeressük már csak azért, mert meghalt.

Ami a kiejtését illeti: semmilyen nyelven nem beszélt. És utánanézni sem volt hajklandó semminek, ami pedig kutya kötelessége lenne egy riporternek.

Ne védjük már a védhetetlen ökörségeit!

Sydney:
"Jön a magyar zászló. Felül a piros, középen a fehér, a harmadik színt nem látom."
Ehhez tényleg kurva nagy felkészültség kellett.

Vagy inkább kurva nagy pártvonal.

Ha már felkészültség meg hozzáértés, ami akkor kötelező voolt: ugyebár Vitár Robi bácsi is közvetíthetett. Pedig nála bénább, hozzá nem értőbb, mikrofon elé nem valóbb ember a Földön nem él.
(A neten is keringő példa, amikor a gól ismétlését leközvetítette úgy, mint a következő gólt.)

Az, hogy neked a haverod volt, más dolog.
De totál felkészületlen, szarul közvetítő, semmihez sem értő riporter volt Knézy.

MP 2013.06.25. 19:12:49

Azért amikor mindig arról áradozott hogy melyik versenyző mennyire ügyesen fogta meg a kocsit kicsit idegesítő volt. Főleg hogy olyan helyzetekben is ezt tette amilyen helyzetet egy utcai autósnak is tudnia kellene kezelni.

Óz, a nagy varázsló 2013.06.25. 19:19:40

Arról nem is beszélek, amikor fociban mindig szurkolt valakinek, ami kurva idegesítő, ha a néző épp a másik csapatnak szurkol.

Ennél már csak az volt idegesítőbb, amikor sokszor a magyar csapat ELLEN szurkolt.
És bizony ez elég sokszor előfordult.

Ez mind azt mutatja, hogy teljesen alkalmatlan volt a kommentátori szakmára.

Vitray ezerszer jobb volt, de a mostaniak közül Hajdú B., Faragó és még néhányan is 100 köröket vernek rá.
(Az más kérdés, hogy mondjuk egy portugál nevet kiejteni csak Faragó tud, bár mondjuk egy Abel Xavier azért kifogott az egész magyar riportergárdán, de bassza meg, hogy egy Sylvain Wiltord - gy.k.: szilven viltor - nevet hogy lehetett 10 éven át szilviannak ejteni (senkinek nem tűnt fel, hogy más sorrendben vannak a betűk?), az azért közröhej. Nem lehet megkérdezni egy franciát a meccse előtt? Esetleg nyelveket beszélő riportereket keresni - a kényszeres szar szójátékos faszok kivételével, mint Egri Viktor -, a többit meg kirúgni a picsába kutyát bolhászni?)

schawo2 2013.06.25. 19:45:59

@Óz, a nagy varázsló:
Gondolkoztam rajta, hogy hagyjam-e a fenébe, de ennyi azért kikívánkozik belőlem: Tök jó, hogy vagy nekünk te, a tévedhetetlen tökéletesség.

SzJ1982 2013.06.25. 20:02:50

@Óz, a nagy varázsló: Ritka nagy faszfej vagy, el kell ismernem...

öt görög 2013.06.25. 20:06:13

az a '68 inkább '69, már majdnem '70, a többiről meg nem tudhatok

Mumia 2013.06.25. 20:28:03

Nem tudom mitől lesz hirtelen olyan nagy ember mindenki aki meghal. Addig le se szarják, de ha meghal rögtön mindenki elkezd ódákat zengeni róla. Miért nem akkor szerettétek amíg élt?

A halott számára a halál állapota olyan mint amikor még sem született. Vagyis mintha nem is létezne. Nem más ez mint a még ittlevők önsajnálata.

Amíg éltél nem voltál jó riporter, de lásd csak 10 év kellett hogy elteljen hozzá, hogy leírhassa valaki az ellenkezőjét.

Takony(Aki az élet vizet issza) 2013.06.25. 20:44:41

@Óz, a nagy varázsló: Hihetetlen! Ez az igazi magyar irigy bunkó. Gondolkodj már el egy kicsit! Nézel Te ma sportközvetítéseket pl. a mélypont Story 4-en. Azon kívül, hogy kinél van a labda többet nem tudsz meg vagy ami még rosszabb rád önti az iszonyat bulvárt, amit összeszedett az internetről. Igen a Hajdú B. Istvánnak, Faragó Ricsinek van stílusa, de aztán vége. Vagy még egy: A Tour de France a fiatal Knézyvel és az Isten nyugosztalja(megsirattam)Sipivel élmény volt éveken át!!!! Sokan nem értették mit ülök órákat a TV előtt bringásokat bámulva.
Jenő minden közvetítésre igenis felkészült, gondolkozz már el az is csúcs volt, ha láthattuk a BEK döntőt. Ritka színvonaltalan, igaztalan, igénytelen támadás egy mára már legendává vált sportriporter ellen, aki természetesen nem volt hiba nélküli, de ma bizony már visszasírjuk az igényességét, felkészültségét!

rognork 2013.06.25. 20:49:09

Én nagyon utáltam amíg élt. BL döntőn kurvára szurkolt, ez nagyon baszta a csőrömet. 99-ben teljesen megsértődött, aztán klubot váltott, amikor beesett a 93.-ban a második gól. És mindig övé volt a BL, a Hajdú B. vagy az aktuális helyettes meg nyomhatta az Uefa döntőt. 2001-ben asszem a Liverpool - Alaves végre jobb volt mint a BL, ennek nagyon örültem, szinte röhögtem utólag ogy ő kapta a szarabb meccset. És más sportágakban is arrogánsnak tűnt, ennek ellenére legalább érzelmeket ébresztett a nézőben.

Utólag aztán tökre hiányoltam, nem vagyok biztos benne, de talán tőle hallottam először, hogy mindenféle részlettel bombázott meccs közben. És ez néha jól ki tudja tölteni az unalmas perceket. Szerintem jó kommentátor volt, és szerintem utána is nézett dolgoknak.

Ma kurva könnyű azt mondani, hogy szarul tudott dolgokat, de nézzünk már vissza, hogy akkoriban még nem volt wiki, youtube, nem lehetett könnyű infókat megerősíteni, pl. hogy is mondja Faragu hogy Ronaldu (ez évekig baszta a csőrömet).

GrofZero 2013.06.25. 21:10:25

Igenis jó riporter volt. Nem tökéletes(senki nem az), de jó.
Igazi egyéniség volt, ami abban is megnyilvánult hogy vagy szerették, vagy utálták(egyesek még a mai napig is, ahogy látom...), de senkinek nem volt közömbös a ténykedése. A futballközvetítéseit Szepesivel összehasonlítani nem túl fair, mert a leszálló ágban vagy a mélyponton lévő magyar focit piszoknehéz lett volna állandóan kitörő lelkesedéssel közvetíteni - Neki ez jutott, tényleg elég rezignáltan tolta végig egyik-másik siralmas, szív és akarat nélküli "válogatott" vergődést.
De például ami nekem örök emlék marad "és nagypapa koromban is mesélni fogom majd" az a 95-ös Grashoppers-FTC BL csoportmeccs Zürichben. Mivel a helyszínen szurkolás nem jött össze (a cimbiknek igen), a tv képernyőjén láttam-hallottam és azóta is fejből tudom idézni a kommentárjait: "Simonnál a labda, és ez olyan mintha a svájci bankban lenne" vagy a "Lám-lám, ezek a hűűűvös svájciak!:)"
Arra is emlékszem ahogy a végére ő is euforikus hangulatban közvetített - csak gondoljunk bele, ha sok-sok ilyen sikerünk lett volna, akkor is így szidnátok? De sajnos nem dúskálhat(t)unk ilyesmikben.
Ezen közvetítése után sokan megbocsájtották neki az azt megelőzően néha kissé cinikus, a sorozatos kudarcokat kissé belefáradt, kritizáló stílusát.
Szerintem nagy arc volt, nyugodjék békében.
(Az említett meccs rövid összefoglalója: www.youtube.com/watch?v=56poNWkrsAU)

ommm 2013.06.25. 21:24:36

@Óz, a nagy varázsló: Ki vagy te Óz, hogy bíráld azt, aki ott volt és telefonált, telexezett? Már ne haragudj, de az általad hangoztatott érvek nettó vagdalkozások, képzeld, van, aki másképp látja és a szórakoztatást keresi egy riporter munkájában. Ebben pedig Knézy Jenő remek volt. Hiányoznak az ilyen emberek a képernyőről.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.25. 21:25:17

@Óz, a nagy varázsló: rettenetesen felkeszult minden kozvetitesre
szines filctollakat hasznalt a jegyzeteihez, mindennek utana nezett
lehetett nem kedvelni, en sem szerettem, mikor egy meccsen tizszer elmondta, hogy bedobasbol nincsen les:)
de a halala utan lattam, hogy meg a nyomaba sem lepett senki
mondjuk a mai helyzetet nem ismerem, de nem sok jot hallok
ahogy Lapaj irja, abban az idoben bekerulni egy Telesportba....
az nem ugy ment, mint ma
ma minden hulye lehet sportriporter, sportujsagiro meg plane
akkor nem

dik_ 2013.06.25. 21:32:12

@Óz, a nagy varázsló:
"Vitray ezerszer jobb volt"
LOL. Vitray közvetítésével egy akciódús filmen is elaludnék másfél perc alatt. Vitray et-nak egyedül a mexikói 0-6 állt jól.

R.T. Flakfizer 2013.06.25. 22:15:59

az is biztos, hogy azóta jégkorongot sem néztem az elejétől a végéig... én nagyon bírtam és nagyon hiányzik még most is.
(óznak meg nem jött be az élet. ez van.)

VacakBlogHu 2013.06.25. 22:21:02

Gonosz dolog vagy sem, szinte sosem szerettem a közvetítéseit. Pontosan azért, amit Dávid Sándor is leírt róla. Lehet, hogy felkészült, lehet, hogy nem, de nem örültem ha ő közvetített valamit. Persze nem csak őt nem szerettem, hanem sokukat. Kopeczkyt (hallottam egy perc harminc másodperces kérdést feltenni Puskás Öcsinek), Dobort, Vitárt. Tény, hogy a lelkesedése sokszor adott hangulatot egy unalmasabb eseménynek, de én inkább az eseményre voltam kíváncsi, nem rá. Persze másképp éreztem volna ha személyesen ismerem. Úgy minden más. Nem ő volt gyerek és suhanc korom kedvence. Nyugodjon békében!

Super aGyuri 2013.06.25. 23:26:13

Én nagyon szerettem Knézyt. Már életében legenda volt - nem kellett ehhez meghalnia. Oz a nagy varázsló egyetlen szavával sem értek egyet. Még az írásjeleket is vitatom.

Super aGyuri 2013.06.25. 23:26:49

(A poszt pedig szokás szerint remek. Lapaj, köszönjük!!!)

newnt55 2013.06.25. 23:51:00

Imádtam ahogy pl. vb vagy eb-n a körülményekről is beszámolt:
Fantasztikus a hangulat a városban, vagy pl. egy vonaton utaztam a xy szurkolókkal vagy egy szállodában lakott velük. stb. stb.
Örökbecsü mondásai egy-egy játékosra: "minden hájjal megkent védő", hórihorgas kőkemény játékos", stb. stb.

A vizilabda döntő meg könnyezéses mai is:
www.youtube.com/watch?v=BxFKp8k_0rA

Hiányzik.

fingerbangs 2013.06.26. 01:16:47

Sokan elfelejtik hogy az internet es a google elotti korszakrol beszelunk
Mindent fejbol kellett tudni
Elkepeszto lexikalis tudassal rendelkeztek ezek az emberek
Mar csak ezert is megerdemlik a tiszteletet a mai nemzedektol

Oz: nagyon nyomorult ember vagy

J.W. Booth 2013.06.26. 06:08:54

Nem kell Jenőt szeretni a közvetítéseiért.
De tisztelni feltétlenül és maximálisan.

És ennél többet nehéz elérni.

HakapesziM 2013.06.26. 06:35:39

Én kedveltem őt. Tán '99 - ben közvetítette utoljára a F 1 - et, azok a közvetítései nem tetszettek annyira, de valószínűleg csak azért mert a korábbiak magasra tették a lécet, gondoljunk Palik szenvedélyes közvetítéseire, ő már üvöltött volna egy - egy helyzetben, ahol talán Knézy lassabban reagált. De ettől függetlenül sokan szerettük.

SzJ1982 2013.06.26. 08:25:33

@Óz, a nagy varázsló: Már nincs itt, amit nekem írtál, valaki jó érzékkel eltávolította, nem is csodálom. A jólneveltségem tiltja, hogy hasonló stílusban válaszoljak, mindazonáltal az a két sor sokmindent megvilágít a múltaddal kapcsolatban, még pszichológusi végzettség nélkül is. Nehéz gyerekkor, a szülők isznak, anya félrekacsint, apa néha-néha rádnéz, némi macskakínzás is bejátszik...Az, hogy egy mesehős nevét választod nicknek, szintén jól mutatja értelmi szinted állapotát.
De a viccet félretéve, te suttyó, te. Idejönnek emberek olvasni arról, akit tiszteltek, ne adj' Isten szerettek, 10 évvel a halála után, te pedig minősíthetetlen, útszéli stílusban kezded el pocskondiázni? Ki vagy te, te senkiházi?

stefiapo 2013.06.26. 08:42:13

Aki szidja Knézyt az nem néz mostanában közvetítést sporteseményről. Mert megmondta egy focistáról, hogy falábú? Most mondjam azt, hogy én se voltam annyira odáig érte annak idején. DE MOST MÁR VISSZASÍROM a mai huszadrangú kis kommentátorokat hallván. Bár az is biztos, hogy rengeteg sportcsatorna lett időközben és gyári munkává vált az "alámondás".

2013.06.26. 09:35:33

@SzJ1982: Nem tudom, engem mindig idegesített a Knézy stílusa.
Kimondottan rossz érzés volt, amikor tényeket volt képes másként magyarázni.
Mondjuk a bíró kirúgást ítélt, de Knézy mindenképp tizenegyesnek látta. És megadta! Megadta! Tizenegyes! Már mindenki fut kifelé, a bíró is, a kapus leteszi a labdát a kirúgáshoz, de a mi jó Knézynk még tizenegyest lát.
Aztán, mintha mise történt volna, folytatja tovább.
Hát, nekem az elfogultsága, a gőgje miatt sose volt a kedvencem. Akkor már a Gyulay.

GiXXXer 2013.06.26. 10:05:58

A nevek ejtéséről csak annyit:

MTV Híradó - valamikor 2010-ben: a MotoGP, moto2-es kategória győztese Dzsulien Szájmon... :D (Hulian Szimon-nak kéne ejteni, de a spanyol J-t 70-80%-ban angolosan, dzsé-nek ejtik.)

Másik:
Eurosport, IRC közvetítés, vitatkoznak arról, hogy Freddy Loix nevét Loiksz-nak, vagy Lojsz-nak kell-e ejteni? Még jött fórumhozzászólás is Loá, Lö, Löksz és a többi. Nemrég voltam belgiumban egy rally-n, és a nézőktől vagy százszor hallottam: Loáksz... Na tessék! Aztán egy másik belga rally-n az egyik gyors rajtjában hallottam beszélni. Flamandul! Gyk.: Belgium lakosságának csak fele beszél franciául, akkor miért kell minden belgiumi (nem belga, mert ott flamandok és vallonok élnek) nevet franciásan ejteni? Mert oly csodásan felkészülnek a kommentátorok...

volesojinka 2013.06.26. 10:10:28

@Könnyen elkaptuk, uram!: SOKKAL inkább Gyulai. Minden szempontból. Emberileg, szakmailag, "tehetségileg."

aronsatie 2013.06.26. 10:22:20

Én se szerettem, és jó okkal. De a maiak többségéhez képest nagyon hiányzik. Ő legalább valamilyen volt. Persze, idegesített hogy semlegesként is drukkolt az egyik csapatnak - mindig annak, amelyikről úgy gondolta, hogy győzni fog, néha meccsen belül többször is váltott -, és valóban rosszul ejtett sok nevet. De a maiak többsége csak hülyeségeket locsog, be se áll a szája, és elmondja azt is, amit mindenki lát. Ma a helyszíni atmoszféra és a felirat együtt a kommentátorok minimum 90%-ánál jobb lenne.
Viszont tetszik "Lapaj" visszaemlékezése, hogy elvették Knézytől szeretett vizes sportjait, az úszást és a kajakot. Vették a fenét, sose volt az övé (szerencsére), legfeljebb ha helyettesként. Hát még mi minden lett volna az övé? Foci, kosár, kézilabda, jéghoki, vízipóló mellé még mi járt volna?

Null Problemo 2013.06.26. 10:27:22

Nagyomn szep cikk - koszonet erte.
Imadom ezt a blogot. ;)

Mondom ezt annak dacara, hogy szerintem Knezy nem ertett az F1-hez. De teny: nem is lehetett eleg alkalma, hogy beletanuljon.

Katana750 2013.06.26. 10:58:53

Nagyon jó kis poszt volt. Szerettem a közvetítéseit és kedveltem az okosságát, de egyszer airport minibus sofőrként az utasom volt és nem köszönt vissza amikor beült és köszöntöttem. Na ezután már nem kedveltem annyira. Öntelt, beképzelt alaknak tűnt aki lenéz engem.Ennek totál ellentéte volt egy másik(előadóművész) utasom Bende Zsolt operaénekes. Végigdumáltuk az utat a vártól a reptérig. Hiába, nem egyformák az emberek. Mindez,1993ban történt.

H_M_CS 2013.06.26. 11:01:19

Lapaj bácsi, tessék már elhagyni azt a rengeteg zárójelet az írásaiban! Már ha kérhetem - ez csak egy vélemény.

dobzse.laci 2013.06.26. 11:04:03

@HakapesziM:
Én nem szerettem Knézyt, de ez csak ízlés kérdése.
Viszont azon a Forma-1-en rémisztő volt.
És mindegy, hogy hülyeséget beszélt, vagy nem, egyszerűen unta és utálta.
Rosszabb volt mint Palik végnapjaiban. Nem csak hogy nem értette, de nem is érdekelte és ez nagyon átjött.

osgood 2013.06.26. 11:53:54

Szép cikk, de sajnos annyira egyoldalú, hogy - látom, nem csupán belőlem - azért csak felhozza pár megállapítás kategorikus tagadását. Nevek ejtése, felkészültség, alázat ... én csak az alapján tudom megítélni, amit TŐLE és nem róla hallottam, vagy személyesen megtapasztaltam. Ez pedig ütközik a cikkben leírtakkal.

Végtelenül fel tudott bőszíteni a nyilvánvaló hibáihoz való utólagos viszonyulásával, egyszerűen képtelen volt a hülyeségeit elismerni. Megmagyarázta őket. Ha nem teszi, lehet, hogy észre se veszem (de igen), így viszont nagyon irritáló tudott lenni.

Jaime -> Dzsémi ... "Így ejtik a helyi kollégák..." A meccs pedig Valenciában volt, ahol aztán biztos úgy ejtik, különösképp a helyiek.

Carew -> Keru ... "A skandináv játékos Karevnek ejti a nevét, de mi maradjunk a jól megszokott Kerunál" Oké, szép megoldás.

Brazil-chilei vb-meccs, amire "2 billió néző kíváncsi világszerte" ... rövid szünet után elmagyarázta, hogy azért ennyi, mert Kínában is egyre népszerűbb a futball, nem pedig azért, mert vagy nyelvbotlás volt a 2 billió, ami az akkori teljes földi népesség párszázszorosa volt, vagy nincs tisztában azzal, hogy az angolban a billion az mit is jelent.

Ugyanez a meccs, felvezetőben ecsetelte, hogy a világon Chilében a legmagasabb az átlagos életkor, 75 év. Aztán a szokásos rövid szünet után elmagyarázza, hogy azért ennyi, mert ott nagyon sok a nagyon öreg. Annyira nyilván, hogy minden csecsemőre jut egy 150 éves, vagy 3 százéves, hogy meglegyen az átlag. Nyilván nem a születéskor várható átlagos élettartam kifejezést nem ismerte/fordította helyesen.

Forma-1 ... ehhh. Onnan lehetett tudni, hogy történik valami és érdemes a képre nézni, hogy elhallgatott, vadul próbálta megfejteni, mit és kit látott.
Volt ott is egy pazar magyarázata, miszerint Irvine jobb és megbízhatóbb pilóta, mert ugyan Schumacher magasan vezet a pontversenyben, de Irvine-nak jobb az átlaga, futamonként átlagban több pontot hoz. Mindketten ugyanannyi futamon indultak, ennek ellenére az átlaga annak jobb, akinek kevesebb az összpontszáma. Engem ezért matekból ált. isk. hatodikban, legkésőbb...

Szóval ha a cikk egy kicsit tárgyilagosabb lett volna, talán nem lettek volna kegyeletsértőnek tűnő hozzászólások.
És igen, a döbbenet az, hogy a mai felhozatalhoz képes Knézy még akár elfogadhatónak is tűnhet. Persze nem hiszem, hogy az, nehogymár azért váljon valakiből jó sportriporter (pilóta, fodrász, akármi), mert az utána következők még kontárabbak...

Prof. Dr. Ausgezeichnet Lienen-Brücke 2013.06.26. 13:09:11

A blog iroja es Knezy is a nagy oregek koze tartozik. Nagy oregek, mint a nagy oregek a szarszoi talalkozon... kivetelezett helyzetben voltak az atkosban, es emlekeim szerint nem a kivalo munkajuk miatt, akkoriban az eppen nem volt szempont a kivalasztasnal.
David Sandor sem egy etalon, kepes volt F1 kozvetitesen a hatso szarnynal levalo legaramlatot fustnek nezni, es korokon at talalgatni, hogy mikor all ki emiatt az auto... Olyan mint a hulye palik volt, belekezdett egy gondolatmenetbe, de nem fejezte be, ugyanakkor ha vmi tortent a palyan, arrol lemaradt.

Lapajszerint 2013.06.26. 13:17:18

Kedves @Prof. Dr. Ausgezeichnet Lienen-Brücke: szerencsére ma, az internet korában már mindenkinek megvan a szabadsága, hogy azt és akkor olvasson amit és amikor akar, ott nézzen közvetítést és olyan nyelven, ahol és amilyenen csak szeretné. Ha pedig nem tetszik a blogom, nem kell olvasni. Ez ennyire egyszerű. Van helyette egymillió másik. Üdv, L.

pudliho 2013.06.26. 13:33:11

Arra emlékszem biztosan, hogy focimániás ismerőseim és rokonaim útálták a (főleg vidéki) foci közvetítéseit mert nagyon részrehajló tudott lenni.Talán mentségére lehet ,hogy akkoriban meg utána is egy ideig ez megszokott volt.

Prof. Dr. Ausgezeichnet Lienen-Brücke 2013.06.26. 13:38:16

@Lapajszerint: kedves Lapaj, nagyot nott a szememben, hogy a trollkodasomra ilyen kulturaltan valaszolt, es ezt komolyan irom. Ugyanakkor minthogy nyilvanos blogot ir, es a kommenteles is szabad, megirtam a velemenyemet, amit annak ellenere fenntartok, hogy talan nincs is igazam, de ezt nem hiszem :)

majdjólmegmondoménnektek 2013.06.26. 14:49:33

@Óz, a nagy varázsló: Óz, csak röviden ennyit szeretnék a világmegváltó kommentedhez hozzáfűzni: Húzd fel a Bádogembert az apád túrós faszára, aztán fújd fel Totót méretre, te hullagyalázó faszfej! Lehet, hogy Knézy nem volt tökéletes, és az is megeshet, hogy igazad is van, de azért te is megválogathattad volna a szavaidat, butácska!

geogius poltzonzaro 2013.06.26. 15:20:02

Knézy, a mai felhozatallal összehasonlítva maga volt a KIRÁLY.
Sajnos oda jutottam, hogy hallván, hogy ma este a Brazil-Uru meccset knézy, (kis betűvel) közvetíti, elment a kedvem a megnézésétől.

buddha 2013.06.26. 15:32:41

ki a faszom az a lapaj?

buddha 2013.06.26. 15:34:49

Knézy:Fradi,Juventus,Schumacher,Brazilia
mindig elfogult volt,szar is volt,de azért hiányzik
kis Knézy,na az igazi katasztrófa,nem szabad foci elé engedni,még a játékosok nevét sem ismeri,nem ha még a képet is bevágják a játékosról...totál ko

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 15:56:31

@buddha: Knezy ehyeniseg volt
es amugy honved drukker
/es megamugyabb, mondjal egy riportert aki mindenkinek bejon/

osgood 2013.06.26. 16:04:34

@hagyma: Én is megfordultam az intenzíven (meg ha már ott voltam, maradtam pár hetet), mert egy másfél évtizede gyakorló orvos veseproblémának diagnosztizált egy vakbélgyulladást. De sebaj, egyéniség volt.

bulista 2013.06.26. 16:35:46

@buddha: Lapaj bácsi, azaz Dávid Sándor sportújságíró és tv-kommentátor, aki hosszú pályafutása alatt letett valamit az asztalra.

Te és Óz barátod az, amit egy csivava produkál - ha hasmenése van...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 16:37:31

@osgood: egy orvosnak jo orvosnak kell lenni
egy szinesznek-riporternek, ujsagironak egyenisegnek IS
en kedveltem Vitrayt, Knezy... hat mint mondtam neha idegesitett, de tudta a dolgat es tette is
az utana jovok, mar nem annyira
en nem szerettem Szepesit peldaul, pedig az a korosztaly vagyok akinek a szulei lehalkitottak a tv-t ugy neztek es Szpesit hallgattak
szoval ez ilyen
Lapaj jo volt az F1-ben
15 eve nem elek otthon, ugyhogy nem tudom, most mi a helyzet

aronsatie 2013.06.26. 16:39:54

@hagyma: Természetesen Fradi-drukker volt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 16:40:11

viszont az teny
noi roplabdaban mindig a pesti csapatok fele huzott az Eger elleneben:)
ezt nehezen bocsajtom meg neki
de akkoris egyeniseg volt es fiatalon elvitte a betegsege, szinte hetek alatt
ez van

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 16:42:47

@aronsatie: honved
kedves Lapaj, neked tudnod kell
ontsunk tiszta vizet a poharba
ha nem is drukker, de melyek voltak Knezy Jeno kicsit jobban szimpatikusabb csapatai?
kosarlabda, roplabda nem kerdeses nekem, de mi a helyzet a labdarugassal?

kamasuka 2013.06.26. 17:10:08

@dik_:
Nem is ő közvetítette. :)

dik_ 2013.06.26. 17:16:38

@kamasuka:
Dehogynem. Tisztán emlékszem, letargikusan, de egy kis dicsérettel tudott örülni annak is, amikor Sallai a félpályánál egy becsúszó-szereléssel elvette a labdát valamelyik szovjet játékostól ("szép volt, Sándor!").

Azért utánanéztem, biztos ami biztos: sportgeza.hu/futball/vitray0603/
Lehet, hogy Vitray is rosszul emlékszik? :)

isssti 2013.06.26. 18:25:13

Knézijenő a kiráááály!!!!!!!!!!!
Még mindig és forevörrrrr!!!

op tomi 2013.06.26. 19:47:26

Nem én vagyok a világ legnagyobb sportos érdeklődője, de nagyon bírtam a modorát, a tempóját, hiányzik... :(

nyisziati 2013.06.26. 20:08:58

@stefiapo: így van, nekem sem volt a személyes kedvencem Knézy, de nagyon profi volt (kisebb hibákkal meg rossz szokásokkal persze), azt el kell ismerni.

És SZERETTE is, amit csinált, ez minden közvetítésén érezhető volt.

Ma pedig már lámpással kell keresni az olyan kommentátort, aki hozzá hasonló lenne, de tényleg nincs olyan. Hol a felkészültség hiányzik, hol a lelkesedés, hol a szakmai ALÁZAT (bizony, ez is része a munkának!). Unszimpatikus, affektáló nyikhajokkal van tele az összes adó.

Pótolhatatlan, valóban.

bulista 2013.06.26. 20:15:49

@Lapajszerint: Kedves Dávid Sándor!

Bár korban jóval közelebb állok Önhöz, mint az itt is megnyilvánuló arrogáns és útszéli stílusú fiatalurakhoz, ezzel együtt folyamatosan megdöbbent ez a szelíd, elnéző reagálás, mellyel aztán porig alázza ezeket a nyikhajokat. Gratulálok ehhez is, az itt megjelenő írásaihoz is, meg a több, mint 20 könyvéhez, melyeket nagy élvezettel olvastam végig az elmúlt évtizedek során. További nagyon jó egészséget kívánok Önnek!

Holnap Kapitány · http://iloveyouso.blog.hu 2013.06.26. 21:01:51

Kosárlabdában láttam-hallottam sok közvetítését 1980-90 környékén. Akkoriban magam is játszottam, ifjúsági és NB1-es csapatokban (többek között az ifjabb Jenővel egy csapatban). Szóval ebben a témában pontosan meg tudtam ítélni, KJ hogyan dolgozik.

Tény, hogy volt egy alapvető felkészültsége, de sajnos ami azon túl hiányzott, az tudálékossággal és arroganciával pótolta. Sok alkalommal értett félre kulcsfontosságú helyzeteket, értelmezett félre akár játékvezetői döntéseket is. Viszont a moralizálásra egyetlen alkalmat sem hagyott ki, és olyan, ma már egyszerűen nettó rasszistának felfogható kifejezések is elhagyták a száját, mint például: "maradjunk annyiban, ezek a színes bőrű óriások hajlamosak a bepörgésre".

Szóval, nem zengenék róla ódákat. A sportot szerette, megütött egy szakmai szintet, de azon túl senki elé nem állítanám példának, sem szakmailag, sem emberileg. Az alapján, amennyit én láttam belőle.

Saratoga V6 2013.06.26. 21:38:30

Nekem nem volt vele bajom. Amúgy meg holtakról jót vagy semmit kedves teli pofával köpködők......

dr. no 2013.06.26. 21:53:06

a magam részéről a kosárlabda közvetítéseit, azon belül pedig az NBA meccsek közvetítését "élvezhettem". egyszerűen szörnyű volt, a játékot nem értette, az észak-amerikai ligáról pedig nagyjából annyit tudott, hogy ott messzebb van a hármas... én akkoriban nb2/nb1/B vonalon mozogtam, külföldön élő nővéremtől tengernyi us, és brit szaklapot kaptam. nekem egy rajongóról nem ilyen képem van. a rajongónak nem kell utánanéznie, egy rajongó az naprakész. az ismeri a játékosokat, igazolásokat, mindent. és elnézést, de nekem volt szerencsém 1986-tól otthon, műholdvevőről screensport nevű csatornán végigizgulni a legendás nba meccseket előben, és néha bele-bele nézni egy-egy knézy-féle magyar összefoglalóba... nos, aki hallott már eredeti nba-közvetítést, netalán még értette is, nem hiszem, hogy knézyre úgy emlékszik, mint aki felkészült/lelkes. egyszerűen kisajátította magának a területet, de annyi alázat nem volt benne, hogy meg is tanulja a "szeretett" sportjait. az a bölcsész jut róla eszembe, aki azt kérdezi frissen végzett pályatársától: "adhatom nagyobb krumplival és üdítővel?"
csinálta, meg dolgozott biztosan kurva sokat, de minek? nem szerette, nem értette.
vége van annak a kornak, amikor az erény, hogy régóta vagy sokáig csinálta. tudjuk, hogy ment ez akkor. tisztelni kell az öreget, ugye...

ja és egy kicsit off: ommm, azt javaslom, jól válaszd meg a példaképeidet, és azt is, kit védesz. továbbá, lapaj bácsinak biztos nincs szüksége talpnyalókra (bár jól esik az mindenkinek).

Dr. GGG77 2013.06.26. 22:34:43

A kiejtésen én nem lovagolnék (tahó dolog), majd akkor, ha egy amerikai kommentátor helyesen mondja ki mondjuk Kásás nevét.

Knézy tempója, stílusa tökéletes volt, igaz egy-egy mai kommentátor az adott sportágról való tudásban köröket ver rá. Azért hiányzik, nagyon is, amikor egy Deák-Horváth vagy egy Horti "sportriporter" lehet...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.26. 23:35:33

@aronsatie: ha Lapaj mondja elhiszem
szerintem Honved
minden sportagban

gigabursch 2013.06.27. 07:44:36

@Saratoga V6:
Halottról IGAZAT vagy semmit.

Az általánosan használt mondat nem igaz, hibás fordítás, még a sokak által használt 3500 latin mondást tartalmazó könyvben is rosszul van (amúgy pdf-ben letölthető - hasznos), a helyes latinhoz meg magyarázatodhoz meg a barátod a kugli.

Tehát igazat azt lehet mondani mindenkiről.

.
@Dr. GGG77:
Így van. És még sorolhatnánk...

@majdjólmegmondoménnektek:
Ha egy cseppet te is megválogatattad volna, messze előrébb lennél Ózhoz képest erkölcsileg... (szerintem). Majd legközelebb figyelj erre oda. :-)

.
.
.
S végül szerintem:
Nagyon sok rosszabb akad(t) nála, s kevés jobb, de azok sem voltak hibátlanok.
Amennyire jól tudott szerintem(!) vízilabdát közvetíteni, annyira nem ment neki sok más labdajáték, s egyéb.

Amúgy a fia téli sportokban és kerékpárban a legjobb hazai szinten, a többiben csapnivaló.

S más maiakról:
Nekem például Hajdú B. most Londonban nőtt fel arra a szintre amit elvárok, Risztov Évi versenyén. Akkor közúton voltam, hallgattam rádión. De az utolsó három percben arra lettem figyelmes, hogy ahogy én, úgy sokan mások is lehúzódtak, megálltak a jó kis itthoni hőségben. Hajdú Béci akkor nőtt fel a a nagy elődök szintjére. Szerintem tíz és tízezrek tolták/segítették/hajtották be a rádió hullámok segítségével Évit a trónra.
(visszanézve az M1 kommentátorát, nos azt csuklás nélkül kirugtam volna a franba. Annyi negatív hullám még Gulyáa Laciban sem volt - bár hozzá kell tenni a Londonban a Rádióban a kétszemélyes közvetítéseken szintekkel jobb volt, mint egyedül TV előtt és akkor végre ő is azt hozta, amit kell, amit elvártunk tőle.

Kedves és Tisztelt Lapaj (bácsi)!
Még még mindig várom az írást a Küldetés Hőséről* vagy épp a szíve rejtett csücskéről, a vitorlázásról, Földvárról, a Hubáról és persze az akkori emberekről, élményekről.

_____
*Mikor fiatal sportoló voltam minden évben megnéztük a Küldetést meg a Tűzszekereket, mert egy igazi sportolónak ez a két film kell, ahhoz, hogy lelkileg is felnőjön a feladatához. Valószínűleg túl sok mai élsportolónk már nem nézte meg ezeket minden évben, s így túl sokan elkallódtak, vagy elernyedtek, felörlődtek.

Nyomek 2013.06.27. 08:55:01

Nekem a poszttal van bajom.
Olyan, mintha egy alsós diák diktálta volna és visszaolvasás/korrekció nélkül közölték volna.

A tartalom szintén nem jött be, ez a "dőzsöltünk, ahogy bírtunk, de bulizni nem mindig tudtunk és ez borzasztó" fíling előhozta belőlem azt, hogy miért is utáltam a Kádár-rendszert. Mindig azok panaszkodtak, akiknek több jutott ("unták a banánt").

Meg lehet, hogy nehezebb volt bekerülni a riporteri székbe (bár a bejutási folyamatról nem ártana részleteket írni, ismerve az akkori protekcionalizmust és egyéb tényezőket), de kikerülni is nehezebb volt, főleg, ha bele tudtál szürkülni a királyi tévé elvárásaihoz. Nem csoda, hogy évtizedekig ugyanazt az öt arcot láthattuk.
A tudásuk és tehetségük pedig legalább olyan nagy volt, mint amilyen profi edző Mezei.

Különben Knézyt a jobbak közé sorolom, sőt, a legjobbnak is tartom. A kiejtési hibákat hülyeség felhánytorgatni, ld előttem szólókat. Knézy ma is versenyképes lenne, ahogyan Szepesi. Éppen ezért nem értem, hogy hogy jön ide a posztba Vitray, aki rettenetesen kiégve, unalmasan közvetített. Utolsó lehelete Egerszegi volt ("gyere, kicsi lány"), de a focimeccseken száműzött mindennemű lelkesedést.

Szóval egy ilyen ingerszegény posztban jobb sztorikat - jobb stílusban, összeszedettebben - is elő lehetett volna adni, ld pl Szepesi visszaemlékezéseit a régi idők focijáról.

SzJ1982 2013.06.27. 19:14:22

@Holnap Kapitány: A színes bőrű óriásokkal kapcsolatban, ebben sehol semmi rasszizmus nincs, legfeljebb manapság az álszent "polkorrektnek" nevezett kretén, szervilis mentalitás miatt már akkor sem lehet kimondani valamit, ha véletlenül igaz.

Knézy Jenőről pedig lehet sok rosszat mondani, emlékszem, hányszor mosolyogtam meg én is valami marhaságát, a legutóbbi F1-es érájában néha még a talpam is ökölbe szorult azon a sok kreténségen, amit összehordott, mindazonáltal nagyon kedveltem. Családtag volt, mert ott volt mindig, amikor izgultam, amikor örültem, vagy szomorkodtam valami sportesemény miatt. Örökké hallani fogom: "Lisztes...Lisztes, lődd már el! GÓÓÓÓÓÓÓL!!!"
Betölthetetlen űrt hagyott maga után. Ezt legjobban az mutatja, hogy még 10 évvel a halála után is késhegyre menő vitákat folytatnak tisztelői, rajongói és azok, akik nem kedvelték. Én az előbbiek közé tartozom.
"Jó estét, jó szurkolást" mindenkinek!

Holnap Kapitány · http://iloveyouso.blog.hu 2013.06.27. 19:48:01

@SzJ1982: pedig sajnos pontosan ezt nevezzuk rasszizmusnak, mas kerdes, hogy kis hazankban szinte fel sem tunik.

Ez az egesz egy kulturalis kerdes, ezert van ma is jelentosege. Jenonek nem a szakmai alapjaival volt problema, ezt masok is kifejtettek. A szemlelete, vilagkepe volt gaz, es ezt sugarozta szet ezerszeresen a televizio. Jobb perceiben jovialis karakterszinesz volt a mikrofon mogott, maskor viszont a media altal felfujt zsebcezar. Mindent mindenkinel jobban tudott, versenyzoket, edzoket hulyezett le, es vajon milyen velemenye lehetett rolad, a nezorol?

SzJ1982 2013.06.27. 23:10:37

@Holnap Kapitány: Ha azt mondom, a feketék biológiai adottságaik miatt gyorsabb futók, jobb kosarasok, stb., az nem rasszizmus?

Holnap Kapitány · http://iloveyouso.blog.hu 2013.06.28. 09:29:49

@SzJ1982: az idezett kiszolas Jenotol azert tipikus, mert egy mondatba suriti azt az eloiteletesseget es arroganciat, ami jellemzo volt ra. Es hat legyunk targyszeruek, roppant primitiv kommentar, amivel konnyeden meghintett par szazezer tevenezot.

Azt irod, csaladtag volt. Valoban emlekeztetett egy bizonyos fajta nagybacsira, kerdes, ki kivan ilyen rokont a csaladba.

Hogy a kerdesedre valaszoljak: ez a gondolat nem annyira ocska, mint Jeno kiszolasa volt, de mindenkeppen olyasmi, ami egyszeruen nem hangozhat el egy szinvonalas kommentarban. Egyszeruen erdektelen, lapos, kozhelyes. Egy olyan altalanositas, ami nem azt ertelmezi, ami a palyan tortenik, hanem kocsmai szintu okossag. Amikor Larry Bird es Magic Johnson vivta az NBA dontoket, az csak egy kocsmaban lehetett tema, ki feher es ki fekete. A vilag a csodat figyelte a palyan.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2013.06.28. 11:50:06

@Óz, a nagy varázsló: kurvara igazad van :D
es nem csak knezyre igazak ezek.
ezek a komcsi korszakos riporterek messze alltak az igazitol...
a szerzonek is ajanlom egy bbc-s f1 kozvetites megtekinteset.
es hat hogyne, a szerzo es knezy nelkul sosem lett volna magyar f1 futam nyilvanvaloan :}

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2013.06.28. 12:02:31

@pudliho: sopronban egyszer olyan paraszt modon fikazta kosarmeccsen vegig a videkieket, hogy szabalyosan ugy kellett kimenekiteni a csarnokbol, ugy felbasztak rajta az agyukat a szurkolok. es egerszegen is tortent vele hasonlo :D

SzJ1982 2013.06.28. 19:31:53

@Holnap Kapitány: El kell keserítselek, az emberek nagy része nem értelmiségi. Az emberek nagy része a meccset kocsmában néző proli. Ha egzisztenciáját tekintve nem is, szellemiségét nézve mindenképp. Hajdú Péter például lehet akármilyen gazdag, élhet akármilyen palotában, élete végéig ostoba senkiházi suttyó marad.
Az emberek nagy része igenis észrevesz ilyen különbségeket. Nincs is ezzel a világon semmi baj. Amint a példámban is mondtam, a négerek gyorsabban futnak. Nagyobbat ugranak. A fehér ember ez miatt kevesebb? Nem. Mert ő meg intellektuálisabb. Na de vajon ettől a feketék kevesebbek akkor? Dehogy. Mások vagyunk. Isten nem hiába teremtett feketét, fehéret, sárgát, satöbbi. A különbségeket észrevenni nem rasszizmus. A másikat ezek miatt kevesebbnek nézni, az az.
Knézy Jenő pedig, a nagybácsi, talán épp ezért lett a nép nagy részének kedvence. Kimondta a gondolataikat.
Zárójelben jegyzem meg, az emberek döntő többségét már a hideg rázza az állandó rasszistázástól/antiszemitázástól...

SzJ1982 2013.06.28. 19:37:24

@Holnap Kapitány: Kapitány, ott van Michael Jordan. Őt nézve számtalanszor kiszaladt a számon, "azta', mit csinált a feka"... Rasszista volnék? Michael Jordant minden idők egyik legnagyobb sportolójának tartom, Ali (jé, még egy néger) és Ayrton Senna mellett szorosan.

Holnap Kapitány · http://iloveyouso.blog.hu 2013.06.28. 20:45:35

@SzJ1982: nincs koztunk velemeykulonbseg az ugyben, hogy Jeno stilusa egy kocsmaba pont megfelelo volt. :)

Holnap Kapitány · http://iloveyouso.blog.hu 2013.06.28. 20:52:38

@SzJ1982: mindenkinek az szalad ki a szajan, ami kiszalad. Akit ezert fizetnek, akit szazezren hallgatnak, annak fokozottabb a felelossege, en ugy gondolom...

jahaha 2013.07.01. 15:57:25

@SzJ1982: feherek intellektualisak, feketek gyorsan futnak, feka ... ?
pedig ez rasszizmus. lehet, hogy nincs mogotte banto szandek,de akkor is az.

SzJ1982 2013.07.01. 16:04:18

@Holnap Kapitány: Ezzel nincs is gond, aláírom. Engem nem zavart sosem a stílusa, kövezzenek meg érte...
@jahaha: Hát, szerintem meg ezt rasszizmusnak, ezáltal elítélendőnek mondani, na az meg képmutatás... Túl sokat rugóznak ezen a témán, totálisan lényegtelenül...
süti beállítások módosítása