Benyomások az idénynyitóról
„Mondhatta volna szebben kis lovag, / Más-más hangnemből…Így ni, hallja csak: / Kihívón: „Én nem járnék ám vele! / Sebészt hívatnék, hogy metélje le!” / Barátilag: Hisz findzsájába ér! / Igyék vederből, abba belefér! / Leírón: „Csúcs, mely veri az eget! / Hegyfok! Mit hegyfok? Roppant félsziget!” / Kíváncsian: „Mit rejt e hosszú tok? / Tollszár van benne, vagy gyaníthatok / Papírvágó kést, ollót is talán?” /……. Pedánsul: ” Hallott az Arisztofanesz / Nagy állatjáról uraságod? / Tán ez : A Hippokampelefantokamelosz / Hordott ilyen hús díszt elől… e rossz / Hangzású lényen volt ily hosszú csont!”
Miután személyesen nem találkoztam még ezzel a hosszú nevű állattal, amelynek a nevét ne kívánják, hogy még egyszer leírjam, vagy pláne kimondjam, így nem tudom eldönteni, hogy Cyrano de Bergerac (aki nagyon is valóságos személy volt egykoron), csak hülyéskedik Racine róla szóló színdarabjában, ott is a világhírű orr monológjában, vagy tényleg „e rossz / Hangzású lényen volt ily hosszú csont!”
Mert annyi bizonyos, hogy az idei új Forma-1es autók kivétel nélkül hasonlatosak eme „rossz hangzású lényre”, anélkül, hogy valaha is hallottak volna Cyrano orr-problémájáról. Egyszerűen csak az történt, hogy az egyelőre több sebből vérző új szabályba beleírták, hogy az eddig magasan hordott orrukat vigyék csak le a talaj közelébe, ne rontsák odafönt a levegőt.
Azok a csodálatos mérnökök, akik képesek voltak megalkotni a jövő tökéletes motorját, előbb-utóbb nyilván kitalálják majd azt is, hogy milyen legyen és hova kerüljön az autóik orra, addig viszont nekünk, gyanútlan nézőknek tűrnünk kell ezt a „szellemi környezetszennyezést”, (bizony, ilyen is van), annak érdekében, hogy a zöld motorokkal megoldjuk a valóságos levegőszennyezést. És aki netán azt hinné, hogy lelkemben Cyrano vagyok (igen, az), és ezért érdekelnek az orrok, az téved!
Nem én, hanem külföldi neves kritikusok állapították már meg az első rajzok, majd a kész autók bemutatkozásakor, hogy a teljesítményektől függetlenül sikerült minden idők legcsúfabb autóit összehozni! Amit most, az első verseny alkalmával, csak azért nem vesézett ki a nagyérdemű közönség, mert teljesen kimerült a motorok sinfölésében, (hogy Vitray Tamás kedvenc szófordulatát használjam), vagy, mert a „művészi érdeklődés” ebben a társaságban messze alatta marad, (érthetően), a műszaki érdeklődésnek.
Nekem szerencsém volt, vagy talán csak jó közvetítést láttam, amelyben a szerkesztő-rendezők a fent említett orrokra is kitértek,s bemutattak nyolc olyan rendkívül kedves állatot, amelyekre a mai Forma-1-es orrok hajaznak. Mindre nem emlékszem, de arra igen, hogy a legkedvesebb az elefántfóka volt, amelyet szoros versenyben a rozmár követett. Ott volt még a sörényes hangyász, és ha időm lesz visszanézni a felvételemet, akkor megmondom majd a többit is. Egyelőre csak jeleztem, hogy a motorokon kívül is van világ, sőt, bármily hihetetlen, a Forma-1-nek még humora is van! Csak fel kell fedezni.
Ne tévedjünk: nem én fedeztem fel. Csak vevő vagyok rá. És, ha már az autók szépségénél tartunk, azt hiszem a Facebook-oldalamról azonnal kiderül: én megrekedtem a fekete-arany JPS-nél, Emmoval, Andrettivel, Petersonnal, Sennával. Soha rosszabb autóm, soha rosszabb csapatom ne legyen.
Számomra továbbá megható volt a „kis” Massa sisakját látni, aki Schumachernek címzett néhány szót íratott rá, és már-már megrázó élmény volt hallgatni az élőben sugárzott interjút az elől a kórház elől, amelyben Michael fekszik, még mindig öntudatlanul, Sabine Kehm-mel, Schumi menedzserével, aki, bár nem tudott semmi igazán újat mondani a beteg állapotáról, de legalább azt megerősítette, hogy Michael állapota javuló tendenciát mutat. Ennek ellenére az orvosok továbbra is szigorúan tartják a hírzárlatot.
Az évadnyitó ausztrál versenyről pedig, ha tetszik, ha nem, nekem elsősorban olyan apróságok jutnak az eszembe, mint Bergerac orra, a világbajnok Alan Jones elkészült és felavatott bronz mellszobra, és az az örömhír, hogy Vettel az elmúlt szünetben apa lett! Ezért aztán talán könnyebb volt számára elviselni, hogy az új autók gyerekbetegségei miatt négyszeres világbajnok létére olyan eredménnyel végzett, mint egy kezdő…se!
Mert bár nem tehet róla, de a kezdők, vagy rookie-k most triumfálhattak feszt: Magnussen akármilyen szupertehetség is, normális körülmények között biztosan nem juthatott volna föl a dobogóra, és Ricciardo sem. (Így viszont a szívem hasad meg érte!)
Ennek a mostani nagy változásnak, bár sokan esetleg tagadnák, de van egy olyan éle is, hogy változtassunk már valamit, hogy ne állandóan ez a Vettel nyerjen, meg a Red Bull. Ha innen indulunk, akkor az akció tökéletes siker: Ha valaki megszívta ezt a versenyt, akkor az Sebastian volt. Bár Hamiltont se lehet kihagyni a buliból, és még néhány jobb sorsa érdemes fiút, mondjuk az általam nem igen kedvelt, de elismert Grosjeant, meg Hülkenberget, no meg Alonsót és Buttont is nyugodtan ide sorolhatnám.
Amikor a minősítő edzésen a hat világbajnok közül három (Vettel, Raikkönen, Button) nem tud bejutni az első tíz közé a Q3-ba, ott pedig a Bulloknál újonc Riccardo az edzéselsőséget hajszolja, nos, ott már valami nagy bajnak kell lennie. Ettől kezdve már nem lehetett komolyan venni a későbbi versenyt sem. Utólag pedig nyugodtan leírhatom: ezt az Ausztrál Nagydíjat nem a versenyzői tudás, hanem a rissz-rossz autók kénye-kedve döntötte el.
Még akkor is, ha az új motorok alapvetően jól szerepeltek. Alapvetően – ez alatt értsd, hogy egyáltalán el tudtak indulni, és a mezőny nagyjából fele célba is tudott érni! Előzetesen ennyi volt a várakozás, ez teljesült is. De csak azzal a feltétellel, hogy előre senki nem tudta sem megmondani, sem megjósolni sem azt, hogy melyik autó megy majd végig, és melyik nem. Ha erre a csapatoknak csak hajszálnyi esélye lett volna, akkor biztosan nem Ricciardo bikája fut mint a szélvész, hanem Vettelé, és az sem biztos, hogy Hamilton kerül körön kívülre.
Ebből a szempontból valóban kabaré, káosz volt az egész. A biztosítékot azonban, érdekes módon a motorok izmos hangjának az elmaradása verte ki, ahogy azt a jó öreg Ecclestone megjósolta, és amit sokan el sem akartak hinni! (És engem is, pedig csak a saját régi élményemet említettem föl, az előző írásom okán kvázi lehülyéztek).
Ennél azonban sokkal komolyabb, hogy az Ausztrál Nagydíj rendezője, Ron Walker, akit nyilván jól elabajgattak a nézők tömegei, a legkomolyabb formában felvetette, hogy: „Valamit feltétlenül csinálni kell ezekkel a motorokkal, hogy ne olyan hangjuk legyen, mint a hűtőszekrényeknek, különösen a kanyarokban, mert a nézők hallani akarják az autókat!” Majd amikor Ecclestone-nal megvitatták a témát, akkor azt is hozzátette, barátilag: „Ugye azt tudod, hogy ezekkel a hang nélküli autókkal lényegében megszegtétek a szerződésünket?!”
Ezt talán meghallja majd Jean Todt is, akivel Bernie már az első pillanatban közölte, hogy tenni kell valamit, mert forrong a világ, a „hálószoba-hangerejű” motorok miatt. A Ferrari-főnök Montezemolo pedig azt közölte a főnökséggel, hogy: „Soha az életben nem kaptunk még annyi gyalázkodó nézői levelet, mint most, a motorhangok miatt! És azt kell mondanom: hang nélkül ez már nem Forma-1!”
Walker meg ráduplázott: „Az a néző, aki jókora összeget fizet azért, hogy a célegyenes melletti lelátóra üljön, joggal elvárhatja, hogy ne csak lássa az autókat, hanem hallja is! Azért veszi a legdrágább helyet!”
Vettel, a négyszeres világbajnok meg: „Nagyszerű, hogy milyen jól el lehet dumálgatni ezekről a hallhatatlan motorokról…”
Most itt tartunk. Később majd felszerelnek egy hangerősítőt is valahova. Van még hely.
Miután megértem már néhány motorváltást, különösebben nem izgat a dolog, mert úgyis ez lesz a motor, majd kifarigcsálják valahogy, hogy megfeleljen. Én el tudom fogadni, amit Niki Lauda is mond, hogy: „Ez a fejlődés útja, és ha az, akkor nekünk kell rajta elöl mennünk!.”
Pompás.
És el is hinném neki, ha nem emlékeznék arra a Laudára, aki Regazzonival együtt visított, amikor a Ferrari mérnökei akarták megmondani nekik, hogy milyen gumit tegyenek föl a versenyre. Ha akkoriban olyasmit mondtak volna nekik, hogy ez van, ez a kötelező, eltépték volna az istrángjaikat. Ma pedig mi van? Ez a motor van, három gyártótól, és kész!
Na ezt nem veszi be az én gyomrom.
Ehhez képest az eddigi motorváltások, igaz, hogy FIA szabályozás alapján, de természetes módon zajlottak le!
Amikor lejárt a világ legsikeresebb versenymotorjainak (Ford Cosworth) az ideje, akkor jött a Renault a turbóval, és jöhettek mind a többiek, akiknek volt hozzáfűznivalója a dologhoz. Jött a BMW, jött a Porsche, külön felkérésre, aztán jött a Honda a tízhengeresével, ha jól emlékszem, majd a Renault már turbó nélkül, satöbbi. Ahogy a fejlődés kiadta.
Most meg kiadták parancsba. Nekem így is jó.
Az viszont nagyon nem tetszik, hogy ezzel a húzással, egyik napról a másikra kivették azt a kevés kis igazi versenyt is a Forma-1-ből, ami még benne volt. Mert amíg benne volt, addig, hogy valami érthető hasonlatot mondjak, olyan volt, mint a kártyajátékok között a BRIDZS. Amelyet nem pénzre játszanak hanem észre, sőt versenyszerűen is. Helyette most megkaptunk egy HAZÁRDJÁTÉKOT, mondjuk a huszonegyet, vagy a smént.
Ami most van, természetesen hosszú évek során alakult ki. Lehet, hogy már korábban, de valahol ott kezdődött, amikor Regazzoninak megmondták, hogy hova milyen gumit tegyen föl. (Akkoriban háromféle gumi volt általában egyszerre az autón.) De sokáig nem volt komoly a gond. A gond akkor jelentkezett, amikor a Honda turbóba a japánok otthonról is bele tudtak szólni, verseny közben is. Persze betiltották. Helyesen. De a rádiózás az megmaradt. És amikor még dolgoztam, akkor 64 pontról adott jelentést, adatot az autóról a boxba, a telemetria.
Ez már röhej.
Az meg, hogy a szerencsétlen Ricciardótól elveszik az eredményét, mert nem egyformán fogyasztotta az üzemanyagot az FIA átfolyójának a mérése alapján, azon sírni kell! És fellázadni az emberi butaság eme Csimborasszója láttán. És a fejét követelni annak, aki ilyen hülye szabályt képes hozni!
Azt mondja a szabály: 100 kiló üzemanyag. Akkor tessék betölteni ezt a 100 kilót, és elengedni a versenyzőt az útjára. Ha sokat fogyaszt, majd nem tud végigmenni. Ha végigment, akkor jól taktikázott.
De abba beleszólni, hogy milyen ütemben folyatja (fogyasztja) a motalkót, ahhoz kinek mi köze van? Ha ezerszer beleírták is a szabályba! Vagy 100 kiló, vagy nem. Ilyen egyszerű. (És ezt ne az átfolyásból számítsák ki, ami ugyan fantasztikusan modern, csak éppen hamis eredményt ad!)
De közbetenni egy olyan vacak kütyüt, amelyik már az első versenyen is pocsék, az már túlmegy minden emberi tisztességen. Ott vagyunk megint, ahol a korábbi turbóknál voltunk, amikor már az azonos gyártású beömlő szelepeknek (szűkítőknek) sem lehetett hinni, annak ellenére, hogy a verseny előtt sorsolták őket. És ki issza meg a levét a pocsék munkának és a barom szabálynak? Természetesen a versenyző! Ricciardo. Nehogy legyen már egy jó napja…
Ami pedig ma van, hogy az autó minden kritikus pontját kívül a boxokban nem csak a saját csapat látja, hanem a főnökség (Charlie Whiting) is, azon már ugyancsak sírni kellene. Hogy miért? Hát ki versenyez ma ezekben az autókban?!
A versenyző, az biztosan nem! Az csak fogja a kormányt, és próbálja végrehajtani a bentről kapott utasításokat. Az utolsó igazi verseny akkor volt, amikor az autóban ülő ember döntéseire volt bízva, hogy mit csinál. Hogy érzi-e, hogy az ellenfele mit akar, mit próbál, és arra van-e a válasza?... Amely nem a boxból jön, hogy "vedd el a gázt, most nyomd meg…"
Ez a mai módi hovatovább nevetséges. Még akkor is, ha milliók bámulják anélkül, hogy röhögnének rajta. (Velem együtt.)
Mert ez a jövő útja.
Bámulni, és időnként bőgni egyet, mint az ökör. (Esetleg tehén.)
Képek forrása:
http://www.f1technical.net/forum/viewtopic.php?f=1&t=15471&start=210
http://newsdumper.blogspot.hu/2011/04/top-10-truly-extreme-noses.html
http://biser3a.com/formula-1/2014-australian-grand-prix-in-pictures/