Van olyan elmélet, amely szerint az ember azért tudott kiemelkedni az állatvilágból, mert gyorsabban tanul, kevesebb ismétléssel, mint a többiek, és a tanultakat el is tudja raktározni az emlékezetében, tehát nem kell mindig mindent újra tanulnia.

Ami engem illet, biztosan van valami a dologban, mert íme, alig tizennyolc ismétlésen vagyok túl, és máris büszkén kijelenthetem, hogy megtanultam szeretni az új (idei) Forma-1-et. Egyre jobban tetszenek a versenyei, egyre kevésbé érzem, hogy „Ez van, ezt kell szeretni!”, csak ülök és nézem, és szinte már élvezem is. Nyilván mások is így vannak ezzel, csak még nem analizálták ki magukat. A fiatalabb korosztályok tagjainak meg amúgy sincsenek, nem is voltak problémái az újdonsággal, hiszen mást soha nem láttak, és úgy elhiszik, mint az ifjú Candide Pangloss professzornak, hogy: „Ez a létező világok legjobbika.”, amit valljuk be, vitatni sem lehet.

Nekem speciel csak a tétel második felével vannak gondjaim, mert sajnos, valójában igenis, mindig újra és újra meg kell tanulnom a folyton változó Forma-1-et, mert másképp azt se értem, hogy miért rohangálnak ott körbe-körbe! Egyelőre még győzöm spiritusszal, de azért sokkal boldogabb lennék, ha verseny közben nem kellene olyasmikre figyelnem, mint a benzin átfolyási sebessége, a gumik körönként változó állapota, a féktárcsák hőfoka, hogy az adott pillanatban ki milyen gumival fut, és ha X a-val, és Y b-vel, akkor majd ha X b-re vált, Y meg a-ra (tegyük fel), akkor majd ez lesz, meg az lesz, (ha meg nem, akkor kisnyúl), hogy melyik versenyzőnek mit súgnak a fülébe a rádión keresztül, hogy lassítson, mert fogy a motalkó, vagy melegszik a motor, vagy nehogy már megelőzze a másikat, mert az nem kell az istállónak,  vagy hogy a harminchat, a kormányon lévő gomb közül éppen melyiket csavarja jobbra, avagy balra, ennyivel, vagy annyival.

Nekem, az én koromban már elég lenne csak annyi, mint amivel 1974-ben kezdtem: kiülni a lelátóra oszt nézni őket gondtalanul, önfeledten, ahogy kergetik, előzik, marják egymást, és a végén győz valamelyikük 12 centiméterrel!

No de, ahogy Rabelais mondaná, „térjünk csak vissza a juhainkhoz!”, azaz az eredeti témánkhoz. Nevezetesen, hogy lám, szinte már megszerettem az új Forma-1-et, legalábbis a legutóbbi versenyét, azt, amelyet Brazíliában futottak, Sao Paulóban, a Carlos Pace versenypályán, amelyet erre az alkalomra pompázatosan felújítottak. Rám a legnagyobb benyomást a csodálatos új aszfaltszőnyeg tette, amely hibátlanul sima, kellően széles és nem is csúszott (annyira, mint az új aszfaltok szoktak). Ráadásul nem esett az eső, tehát tényleg minden együtt volt ahhoz, hogy kitűnő verseny legyen.

FOGHÍJAS MEZŐNYBEN ROSBERG REMEKELT

Illetve helyesbítek: csak majdnem minden volt együtt, kivéve a világbajnokság teljes mezőnyét! A mezőnyből itt is hiányzott a Caterham és a Marussia két-két versenyzője, és az új pályán, akárcsak Texasban azokon az óriási aszfalt placcokon, itt is szinte nevetségesen hatott a csonka, tizennyolc autónyi mezőny, amely hamar tizenhat autóra olvadt, ami nagyon kevés egy ekkora pályára. Bernie-t már Austin előtt is nagyon aggasztotta a kialakult helyzet, össze is hívott egy válságértekezletet, s erre szokása ellenére meghívott újságírókat is, és ecsetelte a szomorú helyzetet. Nem kímélte saját magát sem, de azt is leszögezte, hogy sajnos semmit nem tehet ellene, mert ma már ő is csak beosztott alkalmazott. Később aztán módosította eredeti véleményét, miszerint a Forma-1 súlyos válságban van arra, hogy válság ugyan nincs, de két csapat az utolsókat rúgja. A szintén fuldokló három „középcsapatról” nem szólt, én viszont hosszabban értekeztem erről a témáról a Formula Magazin legutóbbi számában (akit érdekel, ott megtalálja), itt ezért nem folytatom. Nem lenne helyes, ha itt lelőném, amit ott írtam, azaz magamat.

Amikor fentebb azt írtam, hogy megtanultam, sőt már-már megszerettem az idei Forma-1-et, az alatt azt is értettem, hogy tudomásul vettem „az idők szavát”, hogy ezek már olyan versenyek, amelyeken az első hely eleve le van osztva: Lewis, vagy Nico, mögöttük azt jöhet(ne) a hadd el hadd, ha a további helyeket is nem határozná meg eleve, hogy ki milyen motorral megy.

Ezért gyorsan le is írom, ide, mindenek elé, hogy a verseny legnagyobb ásza, győztese a „kis” Massa volt, a „lokálmatador”, ahogy az osztrákok mondják, aki helyi születésű, és akit nem csak az egész családja kísért el a versenyre, hanem a nézősereg legalább fele érte izgult, és nem hiába. Akis brazil, aki egyszer, körülbelül egy percig, ha jól emlékszem már volt világbajnok is, de kétségtelenül kiváló versenyző, s amióta a Mercedes motorral hajtott Williams autóban ül, a másod- (vagy harmad-?)virágzását éli. Tehetségét és tudását dicséri, hogy szorosan ott van általában az „igazi” Mercedesek mögött , ott végzett most is, a dobogón!

Számára és csapatfőnöke … Frank számára ez felért egy győzelemmel, és kisfia is büszkén mutogathatta a trikóján lévő feliratot: „A papám a Williams-Mercedesben versenyez!”

Nála büszkébbek csak a gyári mercisek lehettek talán, a legboldogabb pedig Rosberg, aki hibátlan versenyzéssel visszahozta a sírból világbajnoki esélyeit. Egész hétvégén a leggyorsabb volt, a verseny közepét kivéve, de erről később.

A rajt teljesen sima, már-már unalmas volt, és ezt a pályának köszönhetjük, amely rögtön a rajt után elkezd kanyarogni, aki versenyzőnek egy csöpp esze is van, az nem kezd el itt száguldani, meg nincs is rá helye. Ezért aztán a verseny csak később kezdett kibontakozni, Rosberg abszolút fölényével, és megszerzett másfél másodperces, majd még növelt előnyével Hamilton előtt. Hosszú ideig úgy látszott a brit végig csak utazni akar, „kivárásra” lovagol, (értsd: majd Abu Dabiban akar nyerni!), de azután a huszonkettedik kör után meglódult, és kezdte visszavenni Nico előnyét, egészen a közelébe jutott már, amikor a 27. körben Rosberg kiment kereket cserélni.

Ezalatt Hamilton ment egy fergetegesen gyors kört, a verseny abszolút leggyorsabb körét, majd még egy hasonlót elkezdett, de ebben csak a negyedik kanyarig jutott baj nélkül, mert akkor (utólag azt mondták a bal hátsó kereke leblokkolt), az autója jobbra kitört a bal kanyarban, és négy keréken csúszott egy jó darabon, majd visszajött ugyan a pályára, de ezzel elment az a reménye, hogy a kerékcserénél megelőzi Rosberget.

Hamiltonnak időnként voltak problémái, melegedett például a jobb hátsó kereke, de a mérnöke megnyugtatta: „Meleg, de mehetsz nyugodtan, még nem kritikus!” (No ezeket a csevelyeket utálom tiszta szívemből!), és Lewis ment is. És természetesen a következő kerékcserénél (általában három kiállással tervezték a versenyt) ismét komoly kísérletet tett arra, hogy Rosberget a „boxban” előzze meg, de ez a második kísérlet is, hajszálon bár, de meghiúsult! Amikor Rosberg kijött, csak azután ment be ő cserére, és rohant is vissza, ki a pályára: de nem jött be a számítása, egy hajszállal ugyan, de továbbra is Rosberg mögé került!

Volt aztán Hamiltonnak még egy nagy hajszája: hihetetlen iramot diktálva, több, mint három másodperc hátrányból felküzdötte magát közvetlenül Nico mögé, és már-már támadta is, de igazi lehetősége nem adódott. (Vagy csak nem akart kockáztatni.) Végül visszalassult a menettempójára megelégedve a második hellyel. Nekem ezzel kapcsolatban csak egyetlen megjegyzésem van: Lewis abban a pillanatban kezdett lassulni, amikor (ezt mutatták!) a mérnöke, a pulpitusnál, a műszerfalon megnyomta a kékkel keretezett (Rosberg neve piros keretben virított), Hamilton gombot! Véletlen egybeesés, vagy utasítás?! Az ilyen pillanatokból erednek az összeesküvés elméletek…

De nem tőlem.

Én megvárom, amíg Rosberg megnyeri a világbajnokságot.

Mert esélye még van. Nem?