Lapaj szerint

Lapaj szerint

Puskás Öcsi Kásája

1 komment 2017. július 14. 20:51 - Lapajszerint1

         Egy a Puskásról szóló rádióműsorban hangzott el az a mondat, amelynek egy része valahogy így szólt: „…és Puskásnak volt valami Kása nevű embere…”, és ez megütötte a fülemet. A beszélgetés azután könnyedén átsiklott a témán, egy halk igenlés után, ami Hegyi Iván kollégámtól és barátomtól jött, aki a labdarúgás történetéből a világ bármely egyetemen professzor lehetne, (kivéve Magyarországon, ahol nemrégen a Népszabadság sportrovatának a székét húzták ki a feneke alól, hacsak nem ment már korábban nyugdíjba), aki nyilván éppen olyan jól tudja ki volt „Öcsi Kásája”, mint én, de hát a beszélgetés nem az Öregről szólt, több idő nem volt rá.

002.png

          Azt, hogy az Aranycsapat nagyjai hogyan fedezték fel, hogyan találtak rá Kása Feri bácsira (hivatalosan Kasa, mert román állampolgár volt eredetileg), azt nem tudom, annyira öreg még én sem vagyok. Viszont annyira öreg igen, hogy a sportban, no meg az újságírásban azért valamennyire kortársaim, sporttársaim, esetleg barátaim legyenek azok a fiúk, aki a Feri bácsi első magyar sportbarátai lettek. Akiktől vagy a zuhany híradóban, vagy más helyütt, még idejében megtudtam, merre találom az öreget, ha szükségem lenne rá.

          És amikor rátaláltam, kiderült, hogy aranyat, sőt, gyémántot találtam! Egy aranyszívű idős embert (akkor már), aki egész életét annak szentelte, hogy segítsen mindenkin, aki segítségre szorul, támogassa azokat, akik rászorulnak. És amikor sokszori találkozásaink során végre összeállt életének története, kiderült az is, hogy élete, ha vállalkozna valaki rá, hogy filmre vigye, simán verné a mai legjobb kalandfilmeket is.

          Azt egyébként, hogy Öcsiék már a kora ötvenes években megtalálták Feri bácsit, abban semmi csoda nincs. Igazság szerint, az öreg házát (vagy házait, mert azt azért nem lehetett tudni, hogy hány bérház volt ott a környéken az övé) Bécs belvárosa felé menet el sem lehetett kerülni. Ott állt (és áll ma is a Rennweg-en, csak Ő nincs már többé) egy csúcsos saroktelken, mellette az udvaron az autó javító műhely, három vagy négy állással, tehát nem nagy, szerény, aztán oldalt a garázsok. Egyikben Kása bácsi szemefénye, egy öreg, de kitűnő állapotban lévő bézs színű Mercedes, amelynek a rendszáma volt a kincs: 002!

          A háború utáni Bécsben kiadott második rendszám.

          Nem tartom a sorrendet, kezdhetjük itt is. Az ifjú Kasa, mint autószerelő, a rommá lőtt várost, és főleg autóparkot látva, rögtön meglátta az ebben rejlő óriási lehetőséget. Bécs ekkor még (1954-ig) négyhatalmi megszállás alatt volt, és az egyik, mondjuk a szovjet zónában voltak a legjobb összetört, szétlőtt kocsik, a franciáknál a motorok, az amerikaiaknál, akikkel a legjobban összemelegedett új alkatrészeket is lehetett szerezni…Az új városvezetésnél pedig azt kellett elintézni, hogy őt bízzák meg a roncs autók felújításával, természetesen a köz javára.

          Az első üzemképes kocsit természetesen, és az 1-es rendszámot a polgármester kapta, a másodikat viszont, már Kása Feri. Az üzlet pedig szépen kiteljesedett. És amikor Puskásék valamelyik jelentős meccsükért egy halom pénzt kaptak (akkori szemmel), akkor természetesen Kása Feri bácsihoz fordultak, fordulhattak, hogy szerezzen nekik gyorsan tizenvalahány Opelt, mert mindannyian azt akartak venni, majd vettek is. Bár nem volt egszerű.

          Hogy aztán Kása Feri hogyan is került Bécsbe?!

          Senkinek nem kívánom, hogy utána csinálja.

          Kása Ferenc a boldog békeidőkben román katonatiszt volt, méghozzá technikai, mérnökkari tiszt, pilóta, autóvezető és javító, szóval minden technikai dolgoknak ismerője és tudója. És kiváló tanár is egyúttal. Annak kellett lennie, mert a király kinevezte a fia nevelőjének, testőrének is egyben. Ő tanította királyfit autót vezetni, repülni, talán még lovagolni is. És ez nem vicc! Hanem történelmi tény!

          Évtizedekkel a második világháború után (amely nem kedvezett erre felé a királyoknak), amikor ismét felszabadultunk és az akkori királyfi, mint emigráns király hazatérhetett Bukarestbe, Bécsben megállíttatta a vonatát, és magához kérette az idős Kása Feri bácsit, hogy még egyszer láthassa egykori oktatóját.

          A háború alatt Kása Ferenc vadászpilóta volt. Postaszolgálatot látott el, ami azt jelentette, hogy nem egyszer ellenséges területek felett kellett átrepülnie. Kétszer is vesztére. Mert kétszer lőtték le. Mindkétszer megúszta, és a második zuhanása osztrák területen történt, így maradt végül Bécsben.

          Eredetileg azonban Amerikába vágyott, és el is ment Detroitba, a világ autógyártásának a központjába. De aztán valahogy nem tetszett neki a rendszer, már persze az, ami a gyárakban volt, nem tetszettek a böhöm nagy autók, és rájött, hogy Ő végül is európai, és visszajött.

          De ahogy történni szokott, ő még ebből az amerikai kitérőből is hasznot húzott, nem is akármilyet. Mégpedig akkor, amikor John Kennedy amerikai elnök Bécsbe látogatott, és természetesen hozta magával a páncélozott nagy böhöm amerikai autóját. Amelyre nem akadt itteni sofőr, az amerikai pedig nem ismerte a , várost, nem lehetett rábízni az elnököt. Nos, Kása Ferencre rá lehetett. Így aztán ő vette az amerikai elnök autóját, amíg az Bécsben volt!

001.png

Kupaktanács és vacsora Kásáéknál Szepesi Gyurival, Puskás Öcsivel, Kurucz Tónival.

          Életének egy egészen új, és szép fejezete kezdődött, amikor Puskásék kint maradtak Nyugaton, illetve, amikor, a magyar forradalom után lazultak valamelyest az utazási korlátok. Kása bácsinak, aki ekkorra már erősen bácsi korba lépett, a magyar sportolók körébeni ismertsége megdöntött minden korábbi határt. Ő pedig felkészülten várta a meg-megújuló rohamot. Tőle, ha beköszönt hozzá valaki (és mondom, az út szélén lakott, ott jártunk el előtte), az nem tudott eljönni úgy, hogy ne kapott volna tőle egy jókora csomagot: abban egy óriási kalácsot, narancsot, kilónyi csokoládét. És esetleg egy másodikat is, hogy hozza el, Feri bácsi valamelyik kedves ismerősének…

          Már régóta özvegy ember volt, a lakása időnként ennek megfelelően is nézett ki, az egyik szoba mindig tele a csomagokkal, a konyha valami készülő étellel…Volt azonban egy nagyon kedves, korabeli barátnője, aki a gondját viselte. Bár nem laktak egy fedél alatt. A hölgynek is megvolt ugyanis a maga vagyona, a saját háza (ötemeletes), és abban lakott.

          És akkor végre a Puskás. Vagy nem is! A Görbe! Papp Laci!

          Amikor ugyanis Papp Laci megkapta az engedélyt, hogy profinak álljon, akor Bécsben vívta a „hazai” mérkőzéseit, az volt az otthona. Pontosabban Kása Feri bácsi háza! Nála lakott, ott volt a magyarok világtalálkozója, amikor meccse volt. Mert az természetes, hogy Lacit megnézni Öcsi is felugrott Madridból, vagy ahol éppen volt. Szepesi Gyuri sem vetette meg a vendéglátást, már csak azért sem, mert ilyenkor Kása bácsinál világszínvonalú konyha volt, olyan, mint Pesten a diplomata hotelban, vagy régen a Vörös Csillagban a Szabadság hegyen.

          Nem véletlenül. Amint ezt már megírtam már a Los Angelesi-i olimpia előtt megjelent, s a bojkott miatt méltatlanul elhallgatott szakácskönyvemben, amely Kurucz Antal barátunkról szólt azzal a címmel, hogy: (Ugyan) Mit esznek azon az olimpián?...

          Amikor ugyanis jött a meccs, mentek a telefonok: Tóni a szűzmáriádat, Neked feltétlenül jönnöd kell!, Ott lesz az Öcsi, a Laci, a… és Kurucz Tóni ment, és főzött. Bakonyi bordát ahogy a Sváb ( ez volt Puskás) szereti, meg amit csak kért a nép, a saját szája íze szerint…És amikor Öcsi megérkezett, belépett, meglátta Kurucz-ot, már csak a kaja érdekelte:

          Tónikám!... Az anyád mindenit! Mit főztél?...Csak nem bakonyit?!

          Mintha nem tudta volna.

Ferrari történelem (második, befejező rész)

4 komment 2014. november 18. 17:09 - Lapajszerint

A Ferrari történetében egészen sokáig eljutottunk az első részben.

Ahhoz azonban, hogy megszülessen az első versenyautó, amely a Ferrari nevet viseli, el kellett múlnia még egy világháborúnak. És Enzo Ferrari csaknem ötven éves volt már /!/, amikor a korabeli újságok szavaival élve, "átment a maga technikai Rubiconján".

Enzo_Ferrari_1.jpg

Sikeresen jutott a túlsó partra, és 1947-et írtunk akkor. Ferrarinak mindig is egy tizenkét hengeres motor megépítése lebegett a szeme előtt, s amikor e mellett érvelt, mindig azt az 1914-es Packardot emlegette, sőt a fényképét is meglobogtatta, amely Indianapolisban sikert aratott. /A tizenkét henger a klasszikus szabályok szerint többek közt azért nagyszerű, mert a legjobban kiegyensúlyozható a motor, s emiatt a fordulatszám, a teljesítmény alapja, magasra emelhető./ Ez az első még nem boxer volt, hanem 60 fokos V-motor, de megvolt mind a tizenkét hengere. Másfél liter hengerűrtartalom, hétezer fordulat, 8,5-ös kompresszió-viszony és 100 lóerő teljesítmény. Később ezt a 125 S-jelű motort kétliteresre növelték. /Bár Ferrari 1940-ben épített már egy saját autót, a már említett 815-öst, de azt "nem vette a nevére". / Ez az 1947-es, 125-ös volt tehát az első igazi Ferrari, azaz Ferrari márkanevet viselő versenyautó! A Ferrari 125 Sport!

Fogadjunk, hogy Rosberg lesz a világbajnok!

Szólj hozzá! 2014. november 13. 10:45 - Lapajszerint

Van olyan elmélet, amely szerint az ember azért tudott kiemelkedni az állatvilágból, mert gyorsabban tanul, kevesebb ismétléssel, mint a többiek, és a tanultakat el is tudja raktározni az emlékezetében, tehát nem kell mindig mindent újra tanulnia.

Ami engem illet, biztosan van valami a dologban, mert íme, alig tizennyolc ismétlésen vagyok túl, és máris büszkén kijelenthetem, hogy megtanultam szeretni az új (idei) Forma-1-et. Egyre jobban tetszenek a versenyei, egyre kevésbé érzem, hogy „Ez van, ezt kell szeretni!”, csak ülök és nézem, és szinte már élvezem is. Nyilván mások is így vannak ezzel, csak még nem analizálták ki magukat. A fiatalabb korosztályok tagjainak meg amúgy sincsenek, nem is voltak problémái az újdonsággal, hiszen mást soha nem láttak, és úgy elhiszik, mint az ifjú Candide Pangloss professzornak, hogy: „Ez a létező világok legjobbika.”, amit valljuk be, vitatni sem lehet.

Nico-556x360.jpg

Nekem speciel csak a tétel második felével vannak gondjaim, mert sajnos, valójában igenis, mindig újra és újra meg kell tanulnom a folyton változó Forma-1-et, mert másképp azt se értem, hogy miért rohangálnak ott körbe-körbe! Egyelőre még győzöm spiritusszal, de azért sokkal boldogabb lennék, ha verseny közben nem kellene olyasmikre figyelnem, mint a benzin átfolyási sebessége, a gumik körönként változó állapota, a féktárcsák hőfoka, hogy az adott pillanatban ki milyen gumival fut, és ha X a-val, és Y b-vel, akkor majd ha X b-re vált, Y meg a-ra (tegyük fel), akkor majd ez lesz, meg az lesz, (ha meg nem, akkor kisnyúl), hogy melyik versenyzőnek mit súgnak a fülébe a rádión keresztül, hogy lassítson, mert fogy a motalkó, vagy melegszik a motor, vagy nehogy már megelőzze a másikat, mert az nem kell az istállónak,  vagy hogy a harminchat, a kormányon lévő gomb közül éppen melyiket csavarja jobbra, avagy balra, ennyivel, vagy annyival.

Nekem, az én koromban már elég lenne csak annyi, mint amivel 1974-ben kezdtem: kiülni a lelátóra oszt nézni őket gondtalanul, önfeledten, ahogy kergetik, előzik, marják egymást, és a végén győz valamelyikük 12 centiméterrel!

No de, ahogy Rabelais mondaná, „térjünk csak vissza a juhainkhoz!”, azaz az eredeti témánkhoz. Nevezetesen, hogy lám, szinte már megszerettem az új Forma-1-et, legalábbis a legutóbbi versenyét, azt, amelyet Brazíliában futottak, Sao Paulóban, a Carlos Pace versenypályán, amelyet erre az alkalomra pompázatosan felújítottak. Rám a legnagyobb benyomást a csodálatos új aszfaltszőnyeg tette, amely hibátlanul sima, kellően széles és nem is csúszott (annyira, mint az új aszfaltok szoktak). Ráadásul nem esett az eső, tehát tényleg minden együtt volt ahhoz, hogy kitűnő verseny legyen.

FOGHÍJAS MEZŐNYBEN ROSBERG REMEKELT

Illetve helyesbítek: csak majdnem minden volt együtt, kivéve a világbajnokság teljes mezőnyét! A mezőnyből itt is hiányzott a Caterham és a Marussia két-két versenyzője, és az új pályán, akárcsak Texasban azokon az óriási aszfalt placcokon, itt is szinte nevetségesen hatott a csonka, tizennyolc autónyi mezőny, amely hamar tizenhat autóra olvadt, ami nagyon kevés egy ekkora pályára. Bernie-t már Austin előtt is nagyon aggasztotta a kialakult helyzet, össze is hívott egy válságértekezletet, s erre szokása ellenére meghívott újságírókat is, és ecsetelte a szomorú helyzetet. Nem kímélte saját magát sem, de azt is leszögezte, hogy sajnos semmit nem tehet ellene, mert ma már ő is csak beosztott alkalmazott. Később aztán módosította eredeti véleményét, miszerint a Forma-1 súlyos válságban van arra, hogy válság ugyan nincs, de két csapat az utolsókat rúgja. A szintén fuldokló három „középcsapatról” nem szólt, én viszont hosszabban értekeztem erről a témáról a Formula Magazin legutóbbi számában (akit érdekel, ott megtalálja), itt ezért nem folytatom. Nem lenne helyes, ha itt lelőném, amit ott írtam, azaz magamat.

Amikor fentebb azt írtam, hogy megtanultam, sőt már-már megszerettem az idei Forma-1-et, az alatt azt is értettem, hogy tudomásul vettem „az idők szavát”, hogy ezek már olyan versenyek, amelyeken az első hely eleve le van osztva: Lewis, vagy Nico, mögöttük azt jöhet(ne) a hadd el hadd, ha a további helyeket is nem határozná meg eleve, hogy ki milyen motorral megy.

Ezért gyorsan le is írom, ide, mindenek elé, hogy a verseny legnagyobb ásza, győztese a „kis” Massa volt, a „lokálmatador”, ahogy az osztrákok mondják, aki helyi születésű, és akit nem csak az egész családja kísért el a versenyre, hanem a nézősereg legalább fele érte izgult, és nem hiába. Akis brazil, aki egyszer, körülbelül egy percig, ha jól emlékszem már volt világbajnok is, de kétségtelenül kiváló versenyző, s amióta a Mercedes motorral hajtott Williams autóban ül, a másod- (vagy harmad-?)virágzását éli. Tehetségét és tudását dicséri, hogy szorosan ott van általában az „igazi” Mercedesek mögött , ott végzett most is, a dobogón!

Számára és csapatfőnöke … Frank számára ez felért egy győzelemmel, és kisfia is büszkén mutogathatta a trikóján lévő feliratot: „A papám a Williams-Mercedesben versenyez!”

Nála büszkébbek csak a gyári mercisek lehettek talán, a legboldogabb pedig Rosberg, aki hibátlan versenyzéssel visszahozta a sírból világbajnoki esélyeit. Egész hétvégén a leggyorsabb volt, a verseny közepét kivéve, de erről később.

A rajt teljesen sima, már-már unalmas volt, és ezt a pályának köszönhetjük, amely rögtön a rajt után elkezd kanyarogni, aki versenyzőnek egy csöpp esze is van, az nem kezd el itt száguldani, meg nincs is rá helye. Ezért aztán a verseny csak később kezdett kibontakozni, Rosberg abszolút fölényével, és megszerzett másfél másodperces, majd még növelt előnyével Hamilton előtt. Hosszú ideig úgy látszott a brit végig csak utazni akar, „kivárásra” lovagol, (értsd: majd Abu Dabiban akar nyerni!), de azután a huszonkettedik kör után meglódult, és kezdte visszavenni Nico előnyét, egészen a közelébe jutott már, amikor a 27. körben Rosberg kiment kereket cserélni.

Ezalatt Hamilton ment egy fergetegesen gyors kört, a verseny abszolút leggyorsabb körét, majd még egy hasonlót elkezdett, de ebben csak a negyedik kanyarig jutott baj nélkül, mert akkor (utólag azt mondták a bal hátsó kereke leblokkolt), az autója jobbra kitört a bal kanyarban, és négy keréken csúszott egy jó darabon, majd visszajött ugyan a pályára, de ezzel elment az a reménye, hogy a kerékcserénél megelőzi Rosberget.

Hamiltonnak időnként voltak problémái, melegedett például a jobb hátsó kereke, de a mérnöke megnyugtatta: „Meleg, de mehetsz nyugodtan, még nem kritikus!” (No ezeket a csevelyeket utálom tiszta szívemből!), és Lewis ment is. És természetesen a következő kerékcserénél (általában három kiállással tervezték a versenyt) ismét komoly kísérletet tett arra, hogy Rosberget a „boxban” előzze meg, de ez a második kísérlet is, hajszálon bár, de meghiúsult! Amikor Rosberg kijött, csak azután ment be ő cserére, és rohant is vissza, ki a pályára: de nem jött be a számítása, egy hajszállal ugyan, de továbbra is Rosberg mögé került!

Volt aztán Hamiltonnak még egy nagy hajszája: hihetetlen iramot diktálva, több, mint három másodperc hátrányból felküzdötte magát közvetlenül Nico mögé, és már-már támadta is, de igazi lehetősége nem adódott. (Vagy csak nem akart kockáztatni.) Végül visszalassult a menettempójára megelégedve a második hellyel. Nekem ezzel kapcsolatban csak egyetlen megjegyzésem van: Lewis abban a pillanatban kezdett lassulni, amikor (ezt mutatták!) a mérnöke, a pulpitusnál, a műszerfalon megnyomta a kékkel keretezett (Rosberg neve piros keretben virított), Hamilton gombot! Véletlen egybeesés, vagy utasítás?! Az ilyen pillanatokból erednek az összeesküvés elméletek…

De nem tőlem.

Én megvárom, amíg Rosberg megnyeri a világbajnokságot.

Mert esélye még van. Nem?

Ferrari-történelem (1. rész)

1 komment 2014. november 06. 10:55 - Lapajszerint

Luca-Di-Montezemolo.jpg

Eredetileg úgy volt, hogy Luca di Montezemolo, a Ferrari leköszönő, s a FIAT egykori elnöke majd október 13-án azzal az ünnepséggel, vagy inkább azon az ünnepségen búcsúzik a cégtől, amelynél oly sok évet eltöltött, és amelynek oly sok sikert kovácsolt, amelyet a Ferrari Amerikában, Los Angelesben rendezett annak megünneplésére, hogy immár 60 éve jelen van az Amerikai Egyesült Államokban.

Ez illő, és méltó búcsúja lett volna Lucának, akiről még néhány héttel ezelőtt is, amikor megkapta az „elbocsátó (nem túl)szép üzenetet” a Fiat jelenlegi elnökétől, azt kellett megállapítaniuk az illetékeseknek, hogy a Ferrari Forma-1-es csapata ugyan gödörben van, viszont a Ferrari sportautók eladása az USA-ban szárnyal, hála di Montezemolo áldozatos és hozzáértő munkájának.

Logikusnak látszott, hogy én, azon túl, hogy Montezemolóról több helyen és több dolgozatban is megírtam, amit megírandónak éreztem, például a blogomban is, komolyabban majd ennek az ünnepségnek a kapcsán foglalkozom ismét vele, és főleg a Ferrarival.

Szocsi: Telitalálat!

Bernie ismét nagyvadat lőtt

Szólj hozzá! 2014. október 28. 09:15 - Lapajszerint

Egészen az orosz futam kezdetéig meg voltam győződve arról, hogy én már láttam (no nem Lenint, mint Ivan Szergejevics, aki abból élt), hanem a világ legnagyobb országzászlóját. Amelyre, ha netán valaki kíváncsi, kikeresheti a neten, mert valahol biztosan ott van, én viszont abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy élő egyenesben is megcsodálhattam 1988-ban a szöuli olimpia idején, Panmindzsonban.

Annak a pompás fekete baseball sapkának az elején, amelynek simlijét fölül arannyal hímzett tölgyfa lombok díszítik, ugyan a PANMUNJON felirat áll, az oldalát pedig az amerikai, a dél-koreai, a svájci, a svéd, valamint az ENSZ zászlóképe díszíti, de ez ne zavarjon senkit, ezt a demarkációs vonalat magyarul szerintem úgy hívják, ahogy írtam. Ha nem, hát kisnyúl.

TŰZ VAN BABÁM!

(meg baj, mert Hamilton kezdi verni Rosberget, Alonso meg Vettel a McLarenbe megy?)

16 komment 2014. október 10. 08:30 - Lapajszerint

Nem tudom okát adni, de amikor Szuzukában Hamilton megelőzte Rosberget, de főleg, amikor a verseny végén „totál” közeliben megláttam a képernyőn Niki Lauda ráncos, gondterhelt arcát, amely mintha tíz évet öregedett volna másfél óra alatt, nekem valahogy Milos Forman tűzoltós filmje jutott az eszembe. Amely film persze nem a tűzoltókról szól, sőt azon, hogy miről is, azóta is vitatkoznak a nálam is okosabb emberek, nekem viszont azt mondja el, hogy a legjobb, legnemesebb szándék is vezethet a teljes összeomlásba.

Amely a Mercedes csapatnál még nem következett be ugyan, de bekövetkezhet a még hátralévő versenyek során. Ha „bejön”, akkor persze (már most előre is tudom), a Zorba, a görög jut majd eszembe, aki a rönkszállító kötélpálya romjain, amikor a gazdája már az öngyilkosság gondolatával foglalkozik, harsány nevetésre fakad, mondván: „Uram! Hát látott már valaha ilyen tökéletes összeomlást?!...”

alonso-vettel1-lg.jpg

Álomverseny Szingapúrban

De hányan is ülnek ma egy monocoque-ban?

Szólj hozzá! 2014. október 03. 12:55 - Lapajszerint

Kedvenc kommentátoraim egyike (Florian König), aki túl van már a négyszázadik (igen,400 !) Forma-1-es versenyén, a szingapúri varázsos éjszakában kissé elragadtatta magát (szerintem), mert a közvetítés végén, búcsú közben többször is „álomversenynek” mondta a látottakat, az éppen befejeződött, immár hetedik szingapúri nagydíjat. A mellette álló Niki Lauda pedig erősen bólogatott, teljes egyetértése jeléül, ami nem kis dolog.

Normál esetben eszembe se jutna megkérdőjelezni e két jeles férfiú véleményét, de ezúttal azért kénytelen vagyok beszámítani, hogy számukra nyilván azért lett nagyszerű álom ez a külsőségeit tekintve varázslatos, az Ezeregyéjszaka Meséit idéző esemény, mert német autó (Mercedes), német csapat vitte el a pálmát, s bár Lauda „csak” osztrák, viszont a német csapat egyik vezetője.

Marina-Bay-Sands-Hotel-Skypark-Singapore.jpg

Szingapúr nekem is a szívem csücske, és nagy a gyanúm, ha valaki csak egyszer is járt ott, mint én, örökre a szívébe zárja ezt a várost, amely állam is egyúttal. Mert Monte Carlo se kutya, de Szingapúr azért rátesz a nagy előd értékeire még néhány lapáttal (mire most nem térek ki), ami pedig a tisztaságát, gazdagságát illeti, hát abban szintén fölözi amazt.

Éljen a Forma-E? Éljen a Forma-E!!

5 komment 2014. szeptember 11. 13:24 - Lapajszerint

Az élet, ezt tanúsíthatom 77 évvel a hátam mögött, mindig tud valami újat mutatni, és éppen akkor, amikor az ember éppen már feladni készül az összes addigi, megunt kacatját. Mint én például a már éppen 40 éve bámult Forma-1-emet, amely, látva a minapi monzai versenyt, s benne a Ferrari tökéletes bukását, de mellette az egész verseny dögunalmát is, amely kis híján a sírba tett. Csak azért nem kaptam szívrohamot, mert ezek az előre kiszámítható versenyek körülbelül annyi izgalmat okoznak csak, mint egy langyos lábfürdő. Hogy miért az?...Mert ez jutott eszembe.

De: éppen akkor, amikor idáig jutottam, érkezett meg hozzám egy levél, és benne "valamilyen" E-FORMULA híre, amely egyetlen pillanat alatt felpezsdítette a véremet (szó szerint), és új értelmet adott az autóversenyzést kedvelő énemnek! Hogy hol lehet mindennek utánaolvasni? Hát például itt: http://voltazs.blog.hu/
TrulliGP_front.jpg

A Ferrari az erdőbe tart, Vettel meg a Ferrariba?

1 komment 2014. augusztus 23. 12:07 - Lapajszerint

Vettel-and-Ferrari.jpg

Egyre erősödnek azok a hangok, sőt maga Sebastian is mondott már ilyesmit, hogy Sebastian Vettel, a négyszeres világbajnok jövőre elhagyja sikerei bölcsőjét, a Red Bull csapatát, és nagy valószínűséggel majd a Ferrarinál köt majd ki.

Ami azt illeti magam is úgy vélem, hogy a tehetséges és még mindig nagyon fiatal versenyzőnek semmi keresnivalója sincs már eddigi csapatánál, és ő is érzi azt, amit én már néhány hónapja, hogy a csapata is (értsd alatta Didi Mateschitzet és doktor Markót elsősorban), minden atyai és fiúi szeretet ellenére elérkezettnek látná a távozását.

„Add már, Uram, az esőt!...”

2 komment 2014. augusztus 07. 10:00 - Lapajszerint

10501666_807809825917010_7572214731667633038_n (1).jpg

Ha emlékezetem nem csal, akkor a fenti óhajt egy régebbi táncdal szövegírója fogalmazta meg, és csak azután lett a Forma-1 szurkolók imájának kezdete, ha végre, oly sok unalmas verseny után, egy izgalmas, látványos versenyt szerettek volna látni.

Mi viszont, a Hungaroring első tíz esztendejében pont az ellenkezőjéért imádkoztunk: nehogy véletlenül essen az eső a Magyar Nagydíj ideje alatt, mert akkor az katasztrófát jelent. A frissen ásott, vágott, kapart sárga agyagos domboldalak, amelyeket még nem kötött meg a fű, (vagy még ki sem nőtt rajtuk), amennyiben esőt kaptak volna, s az agyagos sár lefolyt volna a pálya szalagjára, és bob pályává változtatta volna azt, lehetetlenné téve a versenyzést. Akkoriban szinte lehetetlen volt megküzdeni még a száraz pálya aszfaltjába beköltözött agyagos porral is…