Lapaj szerint

Lapaj szerint

Kész bohózat - előzetes a 2014-es idényhez

113 komment 2014. március 16. 09:00 - Lapajszerint

Bernie_3067458.jpg

Bernie Ecclestone, aki köztudottan nem lelkesedik különösebben az új motorokért, és az egész felfordulásért, amely napjainkban áthatja az egész Forma-1 Cirkuszt, a kudarcba fulladt idei első, Jerez-i teszt után kijelentette, hogy ő megmondta előre, ezekkel az új motorokkal a világbajnokság „teljes bohózattá” válik, és a nézők elfordulnak majd tőle, elsősorban azért,mert az új motorok csendesek, a szurkolók pedig a versenyautóktól erőteljes hangot várnak, anélkül nem ér semmit az egész.

Az „öreget” természetesen lehurrogta a többség, még barátja, Niki Lauda is értetlenül állt e vélemény előtt, mondván, a csapatok és az FIA ezt a változtatást megszavazták, ezt akarták, és meg is csinálták. Niki természetesen a jelenleg legsikeresebb Mercedes nevében, és „természetesen” haza beszélt.

Anélkül, hogy el akarnám dönteni ezt a vitát, a saját tapasztalatomat azért ideírnám. Előre bocsájtva azt a köztudott dolgot, hogy a „mezei tuning” ott kezdődik, hogy föltesz az ember egy új kipufogót az autójára, hogy „dögös” legyen a hangja. Legalább szóljon, ha már nem megy gyorsabban. Tehát elvben Bernie-nek biztosan igaza van. A saját véleményem pedig: Amikor 1974-ben először mentünk ki Zeltwegbe, az akkor elkészült új versenypályára, az Österreichringre, fogalmunk sem volt a Forma-1-ről. A pálya Stájerországban van, (akit érdekel, az idén majd megnézheti az ottani versenyt), Ausztria „zöld szívében”, egy csodálatos völgykatlanban, amelynek az alján, a rajtvonal mögött, amikor gázt adott a huszonnyolc, (vagy csak 26 ?), induló autó, akkor remegésbe jött az egész katlan levegője, és ez a rezgés, remegés behatolt egészen az ember gyomrába a levegővételével, s amíg a verseny tartott, ott remegett belül, fokozva az izgalmakat.

Erről a versenyről sok mindent elfelejtettem már, de ha csak rá gondolok, ez a levegő máris itt dobog, belül, a mellemben.Ennyit a motorok hangjáról.

Ecclestone, az „öregember”, tudja mit beszél. Jelenleg azonban meglehetősen korlátozva van abban, hogy mennyit beszéljen, és abban is, hogy mit csináljon. Olyannyira, hogy szerintem nagy valószínűséggel nem is lesz ott Melbourne-ben az idénynyitón. Azon egyszerű oknál fogva, hogy az ismeretes bírósági meghallgatása miatt, egyelőre el van tiltva, pontosabban, átmenetileg ki van véve a kezéből a marsallbot. Az április elején esedékes bírósági meghallgatásáig ugyanis a tulajdonosok (a két bank) szabaddá tették a Forma-1-beli teendőitől, hogy teljes idejével és erejével készülni tudjon a bírósági szereplésre.

Tény, a bankok megerősítették, hogy Bernie továbbra is élvezi a bizalmukat, illetve, hogy nélküle nem tudják elképzelni a világbajnokságot, de tény az is, hogy Ecclestone helyett most már két bankember, “az elnök, Peter Barbeck-Lemathe úr és az alelnök Donald Mackenzie úr lesznek felelősek az egyeztetésekért, valamint az iratok aláírásáért.” Ez áll a CVC Capital Partners közleményében.

Bernie szerint pedig: „A FOM számára ez nem jelent változást. Tulajdonképpen a változás csak annyiban lesz érzékelhető, hogy ha például meg akarok venni valamit a cégnek, vagy alá akarok írni egy szerződést, akkor egyeztetnem kell a vezetőkkel. A pályán nem lesz érzékelhető a változás.”

Reménykedjünk.És térjünk vissza a motorokhoz, és a változásokhoz.

Mert azon vitatkozni sem lehet, hogy a mostani átváltozás a legnagyobb, ami a Forma-1 világbajnokság eddigi történetében végbement. Illetve: végbe megy, ha minden jól megy!

Látszólag egyik évről a másikra változnak a dolgok, de ez csak a látszat. Valójában legalább öt éve folyó viták előzték meg a mostani újításokat, sőt, nem tévednénk nagyot, ha az ide vezető nézeteltéréseket visszavezetnénk egészen azokhoz a szinte késhegyre menő vitákhoz, amelyek nyomán már-már megalakult egy másik Cirkusz, kis híján kettévált a Forma-1.

Az alapvető gond, a sportág mérhetetlen drágasága, a másik, hogy a csapatok a jelenleginél lényegesen több pénzt követelnek maguknak a bevételből, sőt, például Luca di Montezemolo (mellesleg a Fiat elnöke), már többször hangoztatta, hogy a csapatok önállóan is el tudnák vezetni a sportágat, és a saját kezükbe kellene venniük az irányítást. (Hogy ez miért lehetetlen, arról itt nem érdemes értekezni.)

68982251_bernie.jpg

Miután Jean Todt (az FIA elnöke) vezetésével megállapodtak arról, hogy új, „zöld” motorok kellenek, és olcsóbb versenyek, nekiláttak az új szabályozásnak. Todt, akinek a Forma-1 csupán kis része a munkájának, lévén a világ teljes automobilizmusának az irányítója, simán fölvállalta, hogy a Forma-1 legyen a jövő „tiszta”, „hibrid”, „gazdaságos” és még „mittudoménmilyen” , „jövő” motorjának a kikísérletezője, megalkotója, ha már úgyis, hagyományosan az autógyártás legmagasabb szintű kísérleti laboratóriuma.

És lőn…

Annak ellenére, hogy a Cirkusz nagyon jól meglett volna továbbra is a régi motorokkal, vagy csak mérsékelten módosítottakkal, mert alapvető tévedés azt hinni, hogy az évi húsz világbajnoki forduló szennyezné annyira a környezetet, hogy azonnal itt, A Forma-1-ben kell, és ilyen durván változtatni. Arról nem is szólva, hogy az FIA a számított szennyezés (CO2) ellentételezésére, annak megfelelő erdőt telepít már évek óta.

(Nekem pedig eszembe jut egy régebbi „zöld” történet, az akkor még nyugat-németországi hegyi versenyről, amelyet azzal fenyegettek meg az ottani zöldek, a levegő tisztasága érdekében folytatott heves harcukban, hogy a versenyt megakadályozandó, leülnek majd a tömegeik az útra, hogy a versenyautók csak a testükön keresztül tudjanak átjutni, ha mernek. És ehhez a mutatványhoz természetesen kirendelték az egyik televíziót is.

Mi már csomagoltunk volna, hogy máris jövünk haza, de a verseny egyik esélyes német versenyzője, éppen ennek a hágón átvezető (az egykori só, vagy selyem) utat szegélyező városkának volt a polgármestere, és megnyugtatott, hogy lesz verseny, semmi probléma. És nem is lett. Kedvesen fogadta másnap a tévét, és elmondta, válasszanak, mi a jobb: ha lezárja az utat a verseny miatt, és akkor hetven autó megy át a hágón háromszor a versenyben, vagy engedve a zöldeknek nem lesz verseny, viszont lesz a normális napi forgalom, több ezer teher és személyautóval.)

A versenyek környezetszennyezése ma is nagyjából így viszonyul a civil közlekedés okozta környezetszennyezéshez. Ami pedig a fogytán lévő „fosszilis” üzemanyagokról szól, amely miatt a „hibrid” autók kellenek, az megint egy szép mese. Amelynek nyomán például, ma már kötelező biodízelt használni, amelynek az előállítása nem éri el még a „nullszaldót” sem! Többe kerül, mint amennyiért el lehet adni.

Jól emlékszem még az 1979-es, második, nagy olajválságra, amelybe beleremegett az egész világ, és amikor tényleg a világvégével fenyegettek bennünket, mert elfogy a nyersolaj. És akkor volt egy magyar tudós, világhíres olajkutató, olajbányász, aki odaállt a tévékamera elé, és elmondta: „Nem szabad bedőlni ennek a hisztériának. A világon mindig is, ma is, kétszer annyi olajmező van megkutatva, mint amennyi évre elegendő a már feltárt mennyiség!”

Ez ma is így van. A fogyó energiával riogatni, amikor az eddigi legnagyobb vásárló USA olaj és földgáz eladóként lép piacra, (mi is tőlük akarunk venni), amikor Venezuelában, Mexikóban, Dániában és ezer más helyen dől az olaj, kicsit bizarr. És talán jó lesz, ha nem felejtjük el, hogy annak a bizonyos válságnak a neve, nem véletlenül az OLAJÁRROBBANÁS volt! Még hogy az olaj kezdett volna elfogyni?!...

LÁSSUK A MEDVÉT

De jó. Legyenek hibrid autók, jó drágán, a Forma-1-ben is. (Az olcsóság jegyében!)

Nem feledkezve meg arról, hogy ebben a szakmában semmi új nincs a Nap alatt ma sem. Jenatzy autója, az a bizonyos húsvéti tojás, amellyel átlépte a 100 kilométeres, akkori álomhatárt, elektromos hajtású autó volt. A múlt század elején-közepén a Magyar Posta autóit is villanymotor hajtotta. Ugyanakkor az ALAP, az OTTO motor máig nem változott semmit, (meg a dízel sem). van négy-hat-nyolc-tizenkét lyuk (furat, henger), és mindegyikben van egy-egy dugó. (dugattyú). És ezek körül variálnak minden elképzelhető szerkentyűt.

A feladat, amelyet az FIA adott fel, rendkívül nehéz. Nagyon röviden így szól: a 300 kilométeres versenyre összesen 100 kilogram üzemanyag használható fel. (ez egyharmaddal kevesebb, mint eddig volt.) A V8 hengeres, 2400 köbcentiméteres motor helyett, egy V6 hengeres, 1600 köbcentiméteres motort kell építeni. A kettő közötti teljesítmény különbséget, turbó feltöltővel, és az autó lendületének a felhasználásából kell visszanyerni. Tehát turbó, de plusz a turbó és a kipufogó rendszer hőjét is fel kell használni a teljesítmény növelésére. Nagyobbak lehetnek az úgynevezett KERS-ek, és hosszabb ideig lehet menet közben „kisütni” őket, jelentős plusz teljesítményt visszanyerve tőlük. (Mintegy 160 lóerőt.)

Talán nem soroltam fel mindent, de a feladat már így is eléggé rázós. És a csapatok mérnökeinek (pontosabban a motorszállító gyárak mérnökeinek) köszönhetően, bármily hihetetlen, de megoldották az alapvető feladatot. Annak ellenére állíthatjuk ezt, hogy az első teszten ,Jerezben a sokszoros világbajnok Red Bull Renault motoros autója előbb nem tudott elindulni, majd keserves 21 kör megtétele után feladták a próbálkozást.

A kiábrándító első próbálkozások után a következő lépcsők már jobban sikerültek. Bahreinben, legutóbb, a Mercedes már triunfálhatott, Hamilton és Rosberg messze a többiek előtt végzett. De jól ment a körülményekhez képest a Ferrari is, sőt, többen állítják, hogy még annál is jobb, mint amit mutatott, csak leplezi a valós erejét. A Renault viszont, minden erőfeszítés ellenére, s vele a Red Bull, még messze van attól, hogy az ő autója is ütőképes legyen, sokan azt javasolták, hogy ne is menjenek el Ausztráliába, mert csak feleslegesen költik a pénzt.

A többi csapat az említett motorok függvényei, mert rajtuk kívül más, nem épít ilyen motort, tehát ez a három gyártó látja el az összes csapatot. Így aztán, aki a Mercedesre szavazott, köpi a markát, és nagy sikert remél, aki a Renault-t választotta, az most egyelőre siratja a pénzét. A Ferrarisok pedig csodát remélnek.

 „ PÉNZES” VEZETŐK

Christian Danner szerint, aki több, mint húsz éve közvetíti egyvégtében a Forma-1 világbajnokságot a német RTL-en, s előtte maga is Forma-1-es versenyző volt, egyszerűen FORRADALOMNAK nevezi azt, ami most történt, illetve történikmég mindig a motorok, sőt a teljes autók terén. Nyilván igaza van, mert ettől kezdve a Forma-1-es versenyautó messze nem olyan, mint eddig volt. Van ugyan benne egy benzinmotor, de van benne egy tekintélyes akkumulátor, és négy elektromotor is, amelyet a fékek táján találunk, a kerekeknél. (Motor-generátor attól függően, hogy fékeznek, vagy hajtanak vele.) És akkor a már fentebb említett turbó és egyebek.

A lényeg, hogy a versenyzők feladata is lényegesen megnő, mert nem egyszerűen csak több gombra kell figyelniük a kormányon, (ezt Kimi az utóbbi napokban tanulgatta szorgalmasan a Ferrarin), hanem ezeket a különböző rendszereket menet közben össze is kell tudniuk hangolni. Észlelniük kell, hogy mennyit bír az alap motor, és mennyi van még a KERS-ben, és milyen sebességnél még melyik mit bír…Montezemolo szerint úgy kell vezetniük, mint egy jó taxisofőrnek, aki célba is akar érni, mégpedig gyorsan, de spórolnia is kell az üzemanyaggal.

Luca-di-Montezemolo_3095618.jpg

Montezemolo azonban amiatt is aggódik, hogy a rendkívül magas költségek miatt már egyáltalán nem biztos, hogy a legtehetségesebb versenyzők kerülnek be a Forma-1-be, hanem csak azok, akiknek pénzük, van, vagy pénzes támogatójuk. Ugyanez aggasztja Martin Brundle-t is, a brit tévékommentátort (volt versenyző), aki szerint ez előbb-utóbb jelentős színvonaleséshez vezet.

Például az egy dolog, hogy Raikkönen átment a Ferrarihoz, de a másik oldala, hogy egy világbajnok elhagyott egy esélyes, feljövőben lévő csapatot, amely vele, már közel járhatott volna a világbajnoki címhez is akár. És Kimi természetesen pénzért ment el, amit a Lotus nem tudott megadni neki. Sőt! A Lotus azért szerződtette éppen a venezuelai Pastor Maldonadót, mert az egy rakás olajpénzt hozott magával! És ma csaknem kizárólagosan ez mozgatja dolgokat a Forma-1-ben, és ez nagy baj.

Régen is volt olyan versenyző, például éppen Niki Lauda, aki pénzért vásárolta be magát a Forma-1-be, de az a hetvenezer márka, amelyet saját maga teremtett elő, ma már nevetséges összeg. Mint ahogy az a hatmillió dollár is, (a mai tizenöt-harminc mellett), amelyet visszatértekor kapott, és repülőgépre gyűjtött.

Ezt a hihetetlen drágaságot van hivatva mérsékelni az egész mostani „forradalmi változás”, csak az a baj, szerintem, hogy a „költségvetési sapkát” éppen azok javasolják, akik évi négyszázmillió dollár körül költenek, (Ferrari), azok számára, amely csapatok az évi százmillióért is küzdenek.

Bernie Ecclestone szerint ez „sok (felesleges) hűhó semmiért!”, és a költségeket jelentősen lehetne csökkenteni, ha például a Mercedes csapat 23 kamion helyett, mondjuk kettővel, vagy hárommal menne a versenyekre, mint régen.

Sajnos Bernie szava ma már érezhetően nem annyira erős, mint korábban, és vannak folyamatok, amelyeknek ő sem képes ellenállni ma már. Ami ma történik, ma alakul, az egy kicsit már óhatatlanul a Bernie utáni világ képét vetíti előre, bármilyen legyen is az. Különösen, hogy a Mercedes egyik vezetője, Wolff szerint, megbukott már a régi, csapatfőnöki rendszer is. A legtöbb csapatot már, így a Mercedest sem, egy ember vezeti. Hanem három. Paddy Love (Ross Brawn helyén), Toto Wolff, és Righetti.        

ESÉLYEK

Az első próbaeredmények szerint, mint fentebb már írtam, egyértelműen a Mercedes motorja a legjobb, mindenki őket várja az élre. De Niki Lauda, aki abban a csapatban él, ennek ellenére nem mondta ki véletlenül sem, hogy ők az esélyesek. „Azért nem, - mondta, - mert valójában senki nem tud semmit. Van akinek jobban megy, van aki kínlódik, de azt senki nem merné vállalni, hogy lefogadja, hogy az ő autója biztosan végig ér Ausztráliában a versenyen. Mert az „Igazság Pillanata” majd ott jön el, az első komoly versenyen. És alighanem több meglepetésben lesz részünk, mint amennyit szeretnénk. Csak egy biztos: a megbízhatóság dönt majd. Az nyer, akinek az autója, ha esetleg lassabban is jár, megbízhatóan végig bírja a versenytávot!”

Tehát megbízhatóság.

Meg a véletlen.

Egy biztos: talán soha még nem volt ennyire bizonytalan a verseny kimenetele előzetesen, mint most.

Ami talán nem is baj. A „szent bizonytalanság” izgalmasabbá teszi az egészet.

A bejegyzés trackback címe:

https://lapajszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr375860809

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lapajszerint1 2014.03.16. 12:23:55

@uarempty: Ha semmi szép nincs benne, akkor miért nézi?... Én nem azt írtam, hogy a nagy zaj az szép, hanem azt, hogy Berninek igaza van abban, hogy a dögös hang hozzátartozik az autósporthoz. És leírtam a saját első találkozásomat ezzel a bőgéssel. Amitől még én is jobban szeretem például a hegedűszót. Csak a kettőnek semmi köze egymáshoz. Mindenki azt néz, amit akar, szeret satöbbi. Ezért szép a világ.

nagyonnagyon 2014.03.16. 12:34:37

@Lapajszerint1: Hang ide hang oda, pont ezért várom az elektromos F1-et, mert ott hasonló lesz a technika, egész jó kis pályák lesznek és a pilóták se kutyaütők. Nekem is fontos a motorhang de szegény néző vízzel főz és ha választani kell hogy ordító v8 és álmosító futam vagy sivító villamoshangú járgány de kerék a keréken akkor .. persze nézem mind a kettőt de egyiken többet alszom.
www.youtube.com/watch?v=Q3lKBcsKZ2U

voripeter 2014.03.16. 12:38:43

Nem baj, ha halkabbak, legalább jobban lehet majd hallani a Safety Car hangját, az úgyis mindig sokkal szebb volt.

Cockroach 2014.03.16. 12:40:53

számomra a formula-1 olyan, mint a ferrari - vallás. mióta az eszemet tudom, rajongok érte. és ezután is fogok.

még ha vettel nem is ült a ferrariba, de ami késik.... ;)

Schütii 2014.03.16. 12:43:11

@uarempty: Valahol értehtő ha valaki vágyik a versenymotorok hangjára, de akik amúgy is csak a TV-ben nézik, azoknak üvölthet akárhogy, az élmény meg sem közelíti az élőben hallható hangot még ha az visszafogottabb is, ezért valóban felesleges ez a nagy nyálverés.

shwarcz bácsi 2014.03.16. 12:50:42

Erdemes lenne egyszer "privatba" beszelgetni a versenyzokkel, kinek mi a velemenye, erzese errol az egeszrol.
A mai futam, sajnos dogunalom volt. Lathatoan kinlodtak a versenyzok is es az autok is.
Lassan eljutunk oda, hogy negyhengeres motorokkal fognak menni...

Józsi a guminagykeres 2014.03.16. 12:51:48

@Gyurma73: "Azért a 100kg benzin kb 140liter,a 300kilóméterre még ez is sok."
A márciusi Auto Bildben van egy padlógázos teszt,ahol megmértek egy tucat különböző kategóriájú autót,hogy mennyit fogyasztanak teljesen nyitott fojtószelepekkel.
Pl. legújabb M5 BMW 62liter/100km 575LE
Jaguar XFR-S 62,5liter/100km.
Az Audi A8-nak 3.0 310 lovas TFSI motorral volt a mostani F1-es motorokhoz hasonló fogyasztása 36,6Liter/100km értékkel,de ennek a teljesítménye kevesebb mint a fele a legújabb turbó F1-eseknek és azt is hozzá kell tenni,hogy ez a teszt csak végsebesség közelében történő haladásról szólt,aminél a verseny közbeni folyamatos gyorsítási üzem még több üzemanyag felhasználásával járna.
Tehát igazából csodálatosan keveset fogyasztanak ezek a legújabb F1 erőforrások.

Negrogo 2014.03.16. 13:06:56

Tessek atnyergelni a WTCC-re. Ott lehet latni izgalmas csatakat es az a 12-14 kor versenyenkent csak is a maximumrol szol. Nincs gumi csere, meg annak kimelese, taktikazas. Csak is igazi verseny. Az autok festest cserelnek naha, adnak egymasnak. 2000 -ota nezem es ezzel aranyosan szorul a hatterbe az F1. Utolso evet adtam ennek a cirkusznak pedig 25. eve nezem mar. Ha nem valtozik semmi befejeztem a nezeset...

Schütii 2014.03.16. 13:11:53

@Gyurma73: Köbcenti nem számít (sokat), a leadott teljesítményhez kell az üzemanyag.

shwarcz bácsi 2014.03.16. 13:12:39

@Gyurma73: es a sulyuk? Meg az aeordinamikai tenyezojuk?

Negrogo 2014.03.16. 13:12:40

@Schütii: Nekem amugy spec mikor neztem ilyen belso kameras felvetelt semmi gondom nem volt a motor hanggal. Azert csak 2x annyit forognak ezek is mint egy atlag utcai auto na meg szepen kihallani a turbot is.

Schütii 2014.03.16. 13:13:25

@Józsi a guminagykeres: Azért egy M5-ös valamelyest nehezebb egy F1-es autónál.

Lapajszerint1 2014.03.16. 13:15:04

@bungee: Akkor vegyük sorra a hülyeségeimet. Amit a polgármesterről írtam az nem legenda, hanem valóság. Ott voltam ugyanis, és leírhattam volna a polgármester nevét is, h megkérdeztem volna, hogy beleegyezik-e. A történetnek egyébként nem én voltam a főszereplője természetesen, hanem Móczár Péter, Cserkuti József és a többiek, fordulj hozzájuk bizalommal. Az meg, hogy az a sok autó másutt úgyis elment, persze, hogy világos. De nem ott, és nem akkor, tehát ott nem szennyezte a környezetet.
Én egyébként sokkal zöldebb vagyok, mint amilyennek látszom, csak egy kicsit realistább, mint az egészen zöldek.
Annyira sem vagyok hülye, hogy azt gondoljam, hogy a versenyautók szennyezik a környezetet, és éppen ezért egész életemben, és most is éppen ezt próbáltam megértetni Veled is. Azt meg szinte szó szerint is leírtam, olvasd el, hogy Jean Todt azért vállalta fel az egész bizniszt a Forma-1 számára, hogy ország világ előtt triumfálhasson, hogy ő szabta feg a fejlődés irányát!
Amit persze elkezdtem már mások is korábban. De nem azzal a céllal, amire te gondolsz. Ezekben a hibrid autókban semmi új sincs, csak összeboronálták a benzin, meg a villanymotort, plusz a lendkereket. Korábban már, másutt leírtam, hogy a múlt század eleji villamos motorkocsik kapcsoló karja alá a fedélbe bele volt öntve, hogy: Ez a kocsi rekuperációval lassítandó le! - Ez pedig a modern idők KERS-e.Amennyivel a hibrid kevesebbet fogyaszt annyival többet fizet az autóért, és a mennyivel több bisz-basz van rajta, annyival több a hibalehetőség is. Az az energiát pedig, amit nem helyben a benzinből kapod, azt elektromos áram formájában gáz, víz, vagy szélerőművekből kapod, vagy szénből.
Végül: igenis komolyan gondolom, hogy a fosszilis energia tekintetében, meg az egyéb energiák ügyében folyamatosan az emberek hülyítése folyik, már évtizedek óta. Ma például, már csak Paks miatt is, mindenki az alternatív energiákról beszél, de csak a száját tépi. Mert: Magyarországon nem fúl eleget és elég erősen szél, meg különben is megállapították (nem én,hanem a zöld tudósok), hogy a szélkerék sipító zaja zavarja az őshonos ürgéket, és emiatt nem lehet telepíteni. (Engem még fiatalabb koromban az ürgeöntésre vittek ki a mezőre, hogy írtsuk a sokat zabáló gazfickókat a hörcsögökkel együtt. De ebből is látszik milyen sokat változott a világ.), Ami a kötelezően használt biodízelt illeti, az előállítása még soha nem érte el a null-szaldót, többe kerül a leves, mint a hús. Az alattunk lévő termálvíznek, és nekünk is jobb (bár a koreaiak már tíz évvel ezelőtt fölhozták volna), amíg lenn van, mert eddig megvan. Mert a följönne, akkor kiderülne, hogy nem tudunk mit kezdeni vele.
A megkutatott fosszilis energiák olyan helyen vannak, ahová te, és egyetlen normális ember se tenné be a lábát, kivéve ha szénbányász, vagy olajbányát. Nincs két hete, hogy a sárga kalickás csatornán láttam egy, az amerikai (!) geológusok által készített filmet Szibériáról. Ott világosan mutattak egy a hegyoldalban jól látható, több száz kilométer hosszú és baromi vastag szénréteget, olyat, amely valamikor úgy keletkezett, hogy egy darab földrész bukfencet vetett. Ehhez még hozzá se nyúltak. De ez csak példa. És ha elkezdik bányászni, nyilván te sem fogsz odamenni, hogy bánya mellett élj.
De tovább megyek! Velünk, magyarokkal az a baj, hogy csak azt szeretjük, amit kapunk, de azt már nem, ha adnunk is kell cserébe valamit. Nyilván emlékszel még, amikor évekig nem lehetett olyan települést találni, amely mellett szeméttelemet lehet kialakítani.De olyat se, amely mellett külszíni fejtésű bányát, és erőművet lehetne csinálni. Szerencs mellett szalma tüzelésű!!! erőművet se lehetett, de villanyt azért mindenki használ. Nem kell Paks, mert koszos és drága, tehát a használt fűtőelemeket vigyék csak el a ruszkik és ne is hozzák vissza! És mi most megmondjuk, hogy amikorra kész lesz addigra dupla olyan drága lesz, mint a mostani. És ebben az se izgat senkit, hogy most a régi Paks dolgozik már harminc, vagy hány éve,csont nélkül és a legolcsóbb áramat adva. Illetve:miközbe ma Paks ellen, vagy mellette mindenki az olcsó, megújuló energiáról papol, előhoz tücsköt-bogarat, amit majd ezután kellene még valahogy összehozni,tehát csak vágyálom,addig már huszonöt éve ott folyik a talpunk alatt a mi megújuló, ingyenes, és tiszta energiánk: a DUNA!

Schütii 2014.03.16. 13:17:32

@mennyi?husz!: Persze, korábban is voltak V6-os turbómotorok a F1-ben, ráadásul kicsit kevesebb köbcentivel (1.5). Meg voltak sornégy turbók is, de akkor nem volt panasz a hangra. Én majd most fogom csak az ismétlést nézni.

Negrogo 2014.03.16. 13:21:57

@Schütii: Igy-igy. Ott akkor nem volt megkotve a V6. Sor4-es 1.5 volt a legtobb autoban! En meg felkeltem de el is aludtam rajta mint regen.

Lapajszerint1 2014.03.16. 13:24:13

@bungee: Arról senki egy szót sem mer kijelenteni, mert Bős-Nagymaros az tabu! Arról a megromló látvány miatt szavaztak olyan milliók, akik még életükben nem látták a Duna-kanyart. Rendben van, negyed századdal ezelőtt jó volt arra, hogy megbuktassuk az Gorbacsov által már megbuktatott Kádár rendszert. (A Szovjetunióval együtt.)Egyébként maga Kádár sem szerette ezt az objektumot, de bölcs ember volt, ezért azt mondta: "Mi annak idején bevonultunk Prágába, most a csehszlovákok ezt kérik cserébe. Ezét kell megadnunk nekik."
Nyilván emlékszel ezekre a hősi napokra, sőt évekbe. Megépítettük a gátat, aztán elbontottuk a gátat ugyanannyiért, amibe az építés került, a cechet pedig, elektromos energiában azóta is fizetjük (ebben nem vagyok biztos). De abban igen, hogy kifizettünk vagy kétszer annyit a nemlétező vízierőművűnkért, mint amennyit most sokallunk az új Paksért.
És emlékezned kell, ha éltél egyáltalán, azokra a nagy dumájú zöld férfiakra is, akik minden józan érvet, amely a komoly vízügyesektől jöt elhessegettek azzal, hogy majd elmegyünk ehhez a bíróság, meg ahhoz a bírósághoz, és vissza szerezzük a Dunát...
El is mentünk. A szlovákok meg azóta is élvezik az eőművük hasznát, ők uralják a Dunát a szerződés szerint gondolom jogosan, a Duna miattunk gyakorlatilag nem hajóható, amin megint veszítünk, viszont nézhetjük a háborítatlan látképet, amennyiben a Bősi erőművet kitakarjuk belőle.
Ennyit a fosszilis erőművekről. Meg rólunk.

Schütii 2014.03.16. 13:29:15

@shwarcz bácsi: A F1-es autók légellenállása, a sok tudományoskodás, meg látszat ellenére baromi nagy, mert ott minden a leszorítóerőnek és a különböző melegedő részegységek hűtésének van alárendelve.

james h 2014.03.16. 13:35:44

@panrew: CSATLAKOZOM!!!EZ NEM VERSENY,EZ EGY RAKÁS SZ...LETT!!!

rekszem 2014.03.16. 13:47:05

nem értem ezt a cikket

egyrészt a költségek része engem nem érdekel, ezzel foglalkozzon akinek dolga

másrészt a hangja sem igen érdekel, mert tévén keresztül nem hangosabb vagy halkabb egyik sem (élőben meg már amúgy is majdnem az elviselhetőség határán vannak a verseny autók), ráadásul most már hallani lehetett a gumi csikorgást is, ami kifejezetten jó volt

Ugyanakkor a f1 végre megint a technológia csúcsa lett, tele olyan cuccokkal, aminek a fejlesztése majd visszaköszönhet a hétköznapi autókban is. Akinek a buta technika kell, az nézzen nascart vagy ilyesmit.

Továbbá mellékesen megjegyezném, hogy az kőolaj kifogyása nem úgy fog megtörténni, ahogyan azt sokan elképzelik, meg ahogy a cikkíró itten kifejti. Hanem úgy, hogy a világban évente x százalékkal nő az igény a keresletre, ami egyszer csak meg fogja haladni a kínálatot és akkor majd olyan ára lesz az olajnak, hogy kb. a fejlett világ jelentős részének is csak egy fura elméleti kérdés marad, hogy van-e még olaj, vagy sem, mert megvenni már amúgy sem lesz pénze.

belagezabela 2014.03.16. 13:50:29

Senna halála óta egy agyonszabályozott szar lett az egész. Ez a most vizsgálják a benzin áramlásának sebességét a vicc kategória. Következő versenyen aki fingik egyet startnál eltiltják 3 versenyről.
A tvben teljesen más a hang, mint élőben, majd a ring után kell véleményt mondani, aki hamarabb nem jut el más versenyre.
Lapaj jó cikk lett egyébként.

neszkár 2014.03.16. 13:58:52

@mennyi?husz!: Az F1 nézhetetlensége miatti szabadidő növekedésre én inkább a BTCC-t ajánlanám, ahol több márka kiélezettebb küzdelme folyik. Hétvégente 3 futamos lebonyolítási rend mellett legalább 30 futamra van lehetőség. A WTCC nagy bajnokai is itt szereztek túraautós hírnevet (Müller, Tarquini, Menu, Thompson) és a közvetítések kiváló hangulatban zajlanak. Az egyetlen hátrány, hogy csak feltöltött videókat lehet nézni (naugyanhol), mivel az ITV4 nálunk szinte foghatatlan.

datacom 2014.03.16. 13:59:42

Nekem az egész egy lassulási versenyre hajaz. Lassan majd egerek által hajtott malom is kötelező lesz. Én jobban örülnék a "csak" 1000 LE-s nyers turbómotoroknak, mint amilyen a '80-as években volt. Ultragáz. És unalmas.

neszkár 2014.03.16. 14:00:12

Oké a Menu és Thompson nem volt WTCC bajnok sorry...

uarempty 2014.03.16. 14:02:49

@Schütii: De itt legfőképp a hangon megy a hiszti most...az úgy tűnik senkit sem érdekel, hogy ez egy autóverseny lenne egyébként, nem valami hangverseny.Az, hogy a 20k rpm-el együtt jött egy ilyen aberráltság, mint a hangkárosító üvöltés, az csak egy plusz, már, akinek ez merevedést okoz.Azoknak ajánlom, hogy kérjenek meg egy gyárat, hogy fejlesszen ki nekik egy 30.000 rpm-es motort, hogy mellé ülhessenek és egésznap hallgassák ezek az emberek :D:D:D Én inkább jobb versenyeket szeretnék látni, és a hang sokadlagos ebből a szempontból, sőt, nekem sokkal kultúráltabb,komolyabb az egész így.

neszkár 2014.03.16. 14:03:25

@Schütii: A TV-s motorhangot közvetítése válogatja a V8 supercarst inkább túlharsogják a kommentátorok (nagyon helyesen).

Teshow 2014.03.16. 14:09:05

Nagyon jó a post, teljesen egyetértek vele, főleg most hogy már túl vagyunk az első futamon - azaz helyesbítek, még nem vagyunk túl, csak a versenynek lett vége. Még nem tudjuk, mi lesz a végleges befutó, hiszen a 100kg-os szabály miatt épp most készülnek elvenni Ricciardo második helyét. Amit VERSENYBEN szerzett, mégpedig a hazai közönség előtt. A versenyigazgatók saját kardjukba dőltek: ha nem lesz zéró tolerancia (ahogy előre megígérték) akkor komolytalanná válnak. Ha büntetik a versenyzőt, aki éppen néhány órával azelőtt lett OTTHON nemzeti hős, akkor azzal egy egész földrészt veszítenek el a F1 számára. Nehéz ügy, de maguknak keresték a bajt...
Mint ahogyan azzal is - és ez is pontosan lejön a postból - hogy a sportág mára a pénz, ezzel együtt a nagyzolás, a sznobéria és versenyszellem helyett a marketing alapú gondolkodás csapdájába került. Ennek ára lesz, illetve már van, és ha év közben nem történik valami, akkor ennek súlyos következményei lehetnek. Ezt csak akkor lehet megállítani, ha a F1 ismét nagyszerű férfiak legendás SPORTJA lesz, nem pénzemberek / médiamogulok játékszere.

A zajról: jó kommentelői szokás szerint a legtöbbeknek nem jött át az üzenet. A zaj - ha én viszont jól értettem - metafórája, megtestesítője volt annak a "fílingnek" (utálom ezt a szót, de nincs tökéletes magyar megfelelője, bocs!) amit egy verseny ad, jelenlétben, hangulatban, emlékekben.
Nagyon kicsi fiú voltam, szerintem még ovis, amikor alföldi kisvárosunk központjában, és a csatlakozó szélesebb utcákon gokart versenyt rendeztek. Igazi békebelit, szalmabálák és autógumik közt kanyarogva. Jóapám imádta, persze vitt magával. Máig bennem él a mérges gépdarazsak hangja, és az égett ricinusolaj szaga, amivel annak idején "adalékolták" versenyeken a 2T olajat. Ha megérzem ezt az "illatot" (néha még öreg robogóknál használja, aki emlékszik erre a trükkre) azonnal visszaugrom 45 évet az időben, és ott állok a járdán, a kordon mögött, a Gimnázium előtt.
Hát ez látszik egyre inkább elveszni!

Bambano 2014.03.16. 14:17:11

"A legtöbb csapatot már, így a Mercedest sem, egy ember vezeti.": ezen a mondaton még dolgozni kellene egy kicsit.

"Ami a kötelezően használt biodízelt illeti, az előállítása még soha nem érte el a null-szaldót, többe kerül a leves, mint a hús.": ez meg egyszerűen tévedés.

"Szerencs mellett szalma tüzelésű!!! erőművet se lehetett": Szerencsen minek is csináltak volna újabb erőművet, mikor volt nekik? A szerencsi cukorgyárnak volt saját erőműve, ami, mellékesen, elvitte a várost is.

"a mi megújuló, ingyenes, és tiszta energiánk: a DUNA!": jaja, a duna, amin van több, akár százméteres esésű szakasz is.. ja bocs, nincs. bős-nagyarmos valami 170 MW-os lett volna, ha megépül (másik blogban írták). Ehhez képest Paks most 2GW-os és ennyi lesz a csere erőmű is.

Abban egyetértek, hogy a mai f1 nem az igazi, a vélemény alátámasztására írt érvek zöme viszont téves.

Teshow 2014.03.16. 15:20:43

Ha már nyakig másztunk a "zöld" témakörbe:
A közelmúltban több éven keresztül dolgoztam egy olyan vállalkozás beindításán, amelyik a megújuló energiára épült volna (bioenergia)
Ennek kapcsán volt alkalmam alaposan belemélyedni a témába, és határozottan ki merem jelenteni - mert a saját bőrömön/káromon - tapasztaltam, hogy ma a megújuló energia "mozgalom" egy kirakat, amelyen keresztül politikusok vagy ismert emberek tudnak kérkedni a hűdenagy zöld tudatukkal.
A valóság ezzel szemben az, hogy az energia hatalom, és akik a kezükben tartják, eszük ágában nincs kiengedni azt. A világ "rászokott" az elektromosságra, márpedig azt fosszilis és radioaktív anyagokból lehet kinyerni MA a leghatékonyabban. Mindenki BESZÉL a megújuló energia fontosságáról, de amikor eljutottunk oda, hogy OK, itt vagyunk, kezdjük, akkor zárt kapukat és ellehetetlenített jogszabályi hátteret találtunk.
Ha a világ környezettudatos akarna lenni, ahhoz semmi mást nem kellene tennie, mint visszafognia a pazarlást - ez azonban nem érdeke senkinek, hisz a gazdaság a fogyasztásban érdekelt. Erre éppen a hybrid technológia a legjobb példa, amelyik úgy akar takarékos lenni, hogy az előállítására annyi felesleges többlet energiát és anyagot pazarol el, ami a működése során sosem fog megtérülni!
Oldalakat tudnék erről írni, de ennek a postnak nem ez a témája, így nem OFFolok tovább!

Negrogo 2014.03.16. 15:49:48

@Teshow: Akinek van egy kis jozan paraszti esze nem tobb es kinyitotta a csipas kis szemet az ezt tudja!

bungee 2014.03.16. 15:51:09

@Lapajszerint1: Koszonom, hogy ilyen hosszan valaszoltal, de ne fecsereld ram az idot, mert egyaltalan nem tudom mervadonak venni az olyanok velemenyet akik ilyet allitanak :
"A megkutatott fosszilis energiák olyan helyen vannak, ahová te, és egyetlen normális ember se tenné be a lábát, kivéve ha szénbányász, vagy olajbányát."
...peldaul a lakohelyemtol 30 km-re levo falu hatara ahol palagaz kitermeles kezdodott, na erre varrjal gombot
Osszevissza hadovalsz itt nyikorgo szelturbinakrol meg vizieromurol, mint kornyezetbarat energiatermeles (!). Jelen pillanatban ott tartunk, hogy nem tudunk igazi alternativat a hagyomanyos energiahordozokra, ezerta probaljak a fogyasztast mersekelni mindenfele trukkokkel, de az olyankonak mint neked fontosabb a motorok duborgese.
En igerem, hogy a tovabbiakban nem rontom itt a levegot, de rossz erzes tudni, hogy ilyen teves gondolkodasu emberek publikalasra adjak a fejuket

Schütii 2014.03.16. 16:12:40

@uarempty: Más, mindenképp más így a verseny. Egyelőre az a fura, hogy hallatszanak olyan hangok is amik eddig nem. Pl. kipörgő és csúszó kerekek csikorgása, sebességváltó/digi visítása. (turbót én nem véltem kihallani)
Egyébként bármilyen hangot meg lehet unni, még egy szívó V12-es motorét is, csak megfelelő dózis kell hozzá.

Bambano 2014.03.16. 16:48:55

@bungee: itt maximum annyi történt, hogy nem értetted meg, amit Lapaj a szélerőművekről írt. Ez nem az ő hibája.

@Teshow: a megújuló energiákra való átállást, ezen belül szűkítem a napenergiára, két dolog akadályozza:
1. hogy a napelemtáblákat nokiás dobozba csomagolják
2. a Föld. pontosabban, hogy a Föld nem átlátszó. Így azokban az időszakokban, amikor valóban jól jönne a napenergia, az a nyüves nap pont a Föld túloldalán van.

rush4you 2014.03.16. 17:35:39

Én személyesen nem ezt az irányt tartom jónak:
Szóval, lehet v6, de 2500 fölött, vagy bármelyik páros hengerszám felfelé 6tól.
Félautomata váltó, két hátsó kerék kaparjon.
szívó, turbó,kompresszor mind1.
kers meg minden faszkodás mehet a rákba.
minél kevesebb rásegítés és ezek a csávók hadd igyanak futam után :)kiábrándító szezon elé nézünk sztem.

Bambano 2014.03.16. 17:42:09

én úgy vagyok vele, hogy f1 a királykategória. akkor legyen király, de ne a spórolás királya meg a vonatozás királya, hanem először a technológia király, utána meg az egymást széttépni akaró versenyzők királysága.

ne legyen tesztkorlátozás, költségplafon, viszont legyenek olyan pilóták, akik addig nyomják a gázt, amíg legalább két kerék még van az autó alatt és megy a motor.

nyilván kicsit túloztam, hogy világosabb legyen a nekem tetsző irányvonal.

capt.chaos 2014.03.16. 17:46:18

Ez egy nagy túró volt,nem autóverseny!Az előző évek is arról szóltak,hogy ki tud jobban gumit,bengát spórolni.Szó nem volt arról,hogy aki gyorsabban vezet,talán az nyeri a versenyt.Hisz ebböl él, ő Autóversenyző."3g yellwow".Faszom megáll.A régi,nagy öregek tökönszúrták volna magukat ilyen üzenetek,utasítások hallatán.(Senna,Lauda,Villeneuve,stb!"A jó öreg Stirling Mossrol nem is beszélve.Vagy képzeld magad elé a Repülő Skótot.Szerény megítélésem szerint Sanyi bátyámnak van igaza,amikor visszasírja a régi versenyek hangulatát,technikai hátterét,feelingjét.az még autóverseny volt,igazi sportteljesítmény és határtalan bátorság.Tizenöt éve nem kellet volna semmit sem tiltani a motorok,váltók,difik,kasztnifejlesztés terén,a kötelező fejlesztések csak a soförök biztonságát szolgálták volna.Hol tarthatnánk most élvezet,szórakozás,izgalom szintjén,ha megmaradhattak volna a régi V8,V10-es motorok mindenféle Kers,csattogóslepke,bébifókakímélő segédberendezések nélkül?Na de az üzlet nem ezt szolgálja.

kzolee 2014.03.16. 17:52:21

Szeretem ezt a blogot, jók az írások.

Régóta a Forma-1 nézés nálam a vasárnap délutáni szundikálás szinonímája, de ez van. A MotoGP-n valahogy kevesebbet aludtam régen, de mostanában az is ebbe az irányba tart.

Tök jó ez a szabályozás, de megöli a versenyt. Inkább Rally Sprintet néznék élőben. Ja, már az sincs, szintén odalett...

rush4you 2014.03.16. 17:53:47

megnézegettem még a kommenteket és pár észrevétel: "zöld"ségek, aki annyira zöld ne nézzen versenyeket, pláne ne is rendezzen, és ne is támogassa azt.Sztem egy sima 100 méteres olimpiai döntő sem zöld, felesleges energiapazarlás és ráadásul rengeteg hőt termel meg gázt, ami üvegházhatással jár.
Már Senna idejében az aktív futómű is egyfajta belenyúlás volt, de fel kéne ismerni, ez az igazi megmérettetés ellen megy.
A "hang"tudósoknak meg, én nem tudom ki mennyire audiofil, de amit egy V8 judd tudott és mondott, vagy egy Audi S1 művelt ( pedig "csak" 5 henger )nem beszélve az éneklő Renault V10ről ugye, az maga Pavarotti.valóban, nem a hangerőről van szó, hanem a dinamikáról és az orgánumról, illetve a dinamika tartományról.
a sok hibrid megoldás maradjon az utcán, szvsz.

mt-03 2014.03.16. 18:01:13

a kocsik rondak, a motorhang xar, benya nincs, fel koroket mar szinte csak hibridkent mennek, hozza most a v6. e melett a versenyzes kimerul a szamolgatasban. gyak nem is egymassal harcolnak hanem csak a sajat technikajukkal. valaha nem ez volt az f1.

capt.chaos 2014.03.16. 18:03:08

@rush4you: Teljesen igazad van minden szempontból.A sportolók zöldségzabálás miatti fingásaira rá sem térnék,odavernek az atmoszférának mint légkalapács a meztelencsigának!

rush4you 2014.03.16. 18:17:16

@capt.chaos: bizony ki kellene számolni egy komplett atlétikai vb metán co2 és egyéb veszélyesanyag termelését, felkészülési időszakkal együtt.
Mondjuk milyen fasza lenne egy turbó gomb, aminek aktiválására a versenyző, 30cm el hosszabbat lép 3 másodpercig.ja van ilyen dopping már?
sztem leginkább arra lennénk kíváncsiak, hogy Hamilton hogy kenné el a száját egy zőccséges mergával, mondjuk Vettelnek, aki egy renault kangooban jön ecser felől :D vagy fordítva, mind1. egyébként ebben a mókában most hol a költségplafon? nem tűnik olcsónak létrehozni egy megbízható 800-900 lovas 1.6ost, mindenféle paksi bekötésekkel stb..
kéne ezeknek a tesláknak egy rendes márkakupa, az F1 meg maradhatna az ami, rettenetes gumi váltó benzinzabáló gépezet, a rengeteg madártollból is lehetne tépni.
azért azt szar volt látni, hogy az üldözött versenyző, hosszú körökön át nem vett rendes féktávot csak kigurította a gépet...

Teshow 2014.03.16. 18:21:13

@Bambano: A magújuló energiára való átállást ma elsősorban az akadályozza, hogy aki tehetne érte, annak nem érdeke, a hagyományos energia szektor pedig tökéletesen ellenérdekelt. Ez vonatkozik az energia termelésére, és tárolására (akkumulátorok fejlesztése) egyaránt. Hidd el, elsődlegesen nem technikai kérdés ez ma, a XXI. század elején - de itt lassan átcsúszunk az összeesküvés-elméletek mezejére, úgyhogy inkább hagyjuk. Viszont a "nokiás doboz" poénból látom, érted miről van szó ;)

Amit a másik kommentben írtál a "király kategóriáról" azzal egyetértek, sőt írtam hasonlót fentebb én is. De a blogger is utal rá a postban, hogy a NASCAR a F1-hez képest kőkorszaki műszaki tartalom mellett is izgalmas és népszerű. Pedig "csak" körbe-körbe autóznak - igaz, ott az van amit írtál: padlógáz és test-test elleni küzdelem!

1kutya 2014.03.16. 18:35:55

@Teshow: már tudjuk: elvették...

Teshow 2014.03.16. 18:46:21

@1kutya: Pont most akartam írni!!!
Akkor most ki kell fizetnie a pezsgőt is, amit jogosulatlanul locsolt szét a dobogóról?

fhh 2014.03.16. 19:08:17

Reggel sem voltam elragadtatva a versenytől, de ez a Ricciardio kizárás körüli hercehurca egy vicc, mármint, hogy micsoda szabályok miatt zárták ki. Óránkénti üzemanyag átfolyás nem megfelelő mennyisége. Meg a nem bejelentett szenzor használata. Hol van itt a versenyzői tudás, finesz, stb. A Merci kormánya egy repülőgépé is lehetne. Ez nem Forma-1. Még Wéber Gábor is azt mondta, hogy néha az volt az érzése verseny alatt, hogy a felvezető körben vannak.

1kutya 2014.03.16. 19:14:49

@Teshow: azt szerintem nem, de a széles mosoly sztem az arcára fagyott (mint a kb 200ezer ausztrál szurkolónak is).

Bambano 2014.03.16. 19:17:25

@Teshow: a napenergiával kapcsolatban van egy technológiai probléma (ami egyébként más megújulókkal kapcsolatban is probléma nálunk, csak arra nincs bizonyítékom), hogy itt használhatatlan.

Meg van egy általános probléma, hogy manapság nálunk mindenki mindenből hasznot akar húzni. Ezt elvileg le lehetne küzdeni, gyakorlatilag attól még a technológiai bajok miatt értelmetlen az egész.

qmatch 2014.03.16. 19:27:48

a turbós motor (kipufogó)hangja sosem "olyan", a turbina ellenállása szépen kivasalja az érces hullámfrontokat.... meg úgy "fülre" nem is pörögnek annyit ezek a motorok.
cserébe szépen fütyül - szoktatva minket az eljövendő frekvenciaváltó fütyüléséhez, amikor már csak AZ lesz az egyetlen dolog, ami hangot ad :).
BTW nagyon egyszerű ez a benzin-uralom: a leghatékonyabb energia/tömeg viszonnyal rendelkező hajtóanyag. ez még akkor is sokat nyom a latba, ha fékezéssel nem lehet "benzint visszatermelni".
magam is mérnök vagyok, még ha nem is fejlesztő, de a fejlesztéseket nyomon követő; ezzel együtt azt gondolom, hogy az autó versenyzésben az elérhető legnagyobb sebességet, kanyarsebességet, legrövidebb féktávot kellene hajhásznia, nem a takarékosságot.

rush4you 2014.03.16. 20:50:24

@fhh: Riccsárdó ügyére, jogos a büntetés, annak elosztása valahogy így kellene alakuljon:
Konstruktőri pontok 0, Csapat pontok felezés vagy 0 ( felelősség arányában ), egyéni pontok meghagyva, maximum egy 5 helyes a következő futamra.egy ilyen döntéssel meg lehet vagdalni egy karriert...és nem tesz jót a teslaligának.

panrew 2014.03.16. 21:05:38

@Lapajszerint1: Minden szavával egyetértek!

nikó 78 2014.03.16. 21:14:48

Kár volt felkelnem reggel, egy pár percig hallgattam az okfejtést, hogy miért nem ér semmit amit éppen nézek. Spórolnak az üzemanyagon, meg 5 motor van egész évre, meg ilyen kütyü, olyan kütyü, közben meg hullottak mint a legyek az autók.A hang az borzalmas ami a varrógépekből kijön. Öszefoglalva: nézhetetlen, élvezhetetlen.Tavaly legalább volt akció.

Teshow 2014.03.16. 21:18:31

@1kutya: Nincs ez jól így sehogysem! Ez a srác keményen letekert 58 kört, otthon, hazai közönség előtt. A csapat is igyekezett odafigyelni, mert úgy a 45-50 kör tájékán csapatutasításra erősen visszavett (Button csapatrádió: Ricciardo "szenved"!) Később hallhattuk, amikor a RBR rászól a fülére, hogy rendben van az üzemanyag, nyomhatja. Aki nézte, emlékezhet rá!
Szerintem egyszerűen még senki nem tudja, hogyan kell értelmezni pontosan a telemetria adatait a szabályokhoz KÉPEST! Nem csalni akartak, egyszerűen elszámolták magukat.
Na de könyörgöm, ez most akkor ez most mitől autóverseny???

Amúgy meg a F1 nem most szerzett új rajongókat magának Ausztráliában ... szerintem ...

fhh 2014.03.16. 21:27:58

@rush4you: Oké a kizárás, szabályok szerint jártak el. Nekem inkább dronoknak tűnnek ezek a hybrid versenyautóra hasonlító vmik. A boxok mögötti kamionokból is irányíthatnák őket, hiszen onnan nyúlnak bele az üzemanyag fogyasztásba,óránkénti áramlásba és még ki tudja mibe. Azt, hogy Vettel ,Hamilton ,Alonso és a többi csikó milyen sofőr, nem derül ki feketén-fehéren.Most a Mercik fognak elmenni úgy mint 4 évig Vettel, 20-30-40- sec.-al. A hangjuk engem már nem is érdekel.

Szabványok 2014.03.16. 21:39:49

@dekás dezső: "Egyetértek az írás nagy részével. Egy nevetséges, álszent vicc az F1-et a környezettudatosság és energiatakarékosság jegyében bonyolítani."
+1

Gomulka Béla 2014.03.16. 22:52:51

Ricciardo esetét látva az az építo javaslat jutott eszembe, hogy ezentúl ne is rendezzék meg a futamokat. Elég átvizsgálni az autókat, és amelyik a legjobban megfelel a szabályoknak, az nyert. Minden pálya más, így pályánként más szabály-sort lehetne kreálni. Nem is kéne elutazni Ausztráliába meg Malájziába, hanem csak kibérelni egy nagy ipari csarnokot Szolnok és Cegléd kozott, és kéthetente kicserélni a nevet. Rengeteget spórolhatnának, a zaj se volna olyan nagy, és úgy általában rend lenne. A dagonyázós-tolakodós, vasalatlan és neveletlen stílust pedig meghagynák a Michelisz és Loeb-féléknek. Az autósport csúcsa ugyanis adjon magára.

visszakettopadlogaz (törölt) 2014.03.17. 01:26:33

miert nincs ketfele kasztni, ketfele motor, ketfele gumi, mindenki abbol vesz amelyiket jobbnak gondolja, raragassza a hirdetok matricait, kicsit reszel a technikan es gyozzon a jobbik! Nem kell ide urtechnika, eleg a V8 meg 5 sebesseg, csak uvoltsenek a kocsik es legyen HARC!

( ja varjal bazz, feltalaltam a NASCART megint )

Prosztó 2014.03.17. 08:29:20

@bungee:

A fosszilis energiahordozok eltuzelesebol keletkezo szennyezes egy dolog, de ami a szenhidrogenek konvencionalis kitermeleset illeti, egy olajkut jelenlete nem kulonosebben erositi azt az erzetet, hogy egy banya kozepen elnel. 2000-6000 meterrol hozzak fel a gazt es az olajat es aminek kornyezeti hatasa van, optimalis esetben, az a szenhidrogennel feljovo viz, amit vagy visszasajtolnak, vagy sok mas egyeb technikaval kezelnek.

Tovabba, a szenhidrogen banyaszat is fejlodik. Jelenleg az atlagos geologiai valoszinusege a szenhidrogen felfedezesenek 20% korul van, a mai kutatasi eszkozok mellett. Ez nehany evtizede fele ennyi volt. Az eddig gazdasagtalannak minosulo konvencionalis keszleteket ma siman gazdasagosan lehet kihozni, ehhez hozzajonnek az ujonnan megkutatott teruletek, az offshore, a masodlagos / harmadlagos kinyeresi technikak fejlodese es a pala, aminek koszonhetoen az USA napjainkra netto exportorre valt, a pazarlo energiagazdalkodasa ellenere (ha mar a nagy motoroknal tartunk).

A valosagban jele nincs, hogy az elkovetkezo evtizedekben lecsokkennenek a gazdasagosan kitermelheto keszletek.

Egy valamirevalo olajvallalat egyebkent minimum ot evi fold alatti keszlettel kell rendelkeznie, huvelykujj szabalykent, egy koncesszion, de a nagyok ennek a tobbszorosevel birnak, a teljes portfolion.

Szoval, lehet, hogy rossz, hogy az energialobbi nyomasara nincs egyelore szamottevo helyettesitoje a szenhidrogeneknek, de a kifogyasukat emlegetni egesz egyszeruen nem igaz.

shwarcz bácsi 2014.03.17. 08:57:10

@Schütii: egy BMW M5 hez képest? na ne viccelj.. és a súly?

Dallas (a kitiltott) 2014.03.17. 09:01:44

Lapaj, a cikk kiváló volt, minden szavaddal egyetértek. Akik vitatkoznak veled, nem értik a "királykategória" lényegét. Nem csak a technikának, a versenyzőknek is a legjobbaknak kell lenniük. De ez ma már nem derülhet ki, mert a saját harcukat vívják a távolsággal, a körülményeikkel, a technikájukkal. Egymásra már alig van idejük. Röhej. Egy biztos, kevesebb nézője lesz ennek a spórolós, vonatozós, gombtekergetős valaminek, amivé silányították a F1-et.

1127ccm 2014.03.17. 09:40:15

Igazabol nem tudom a szabalyzatot. De a turbo miatt halkabbak a motorok. Nekem bejon ez a hang, de nem gond h masnak mas tetszik, igy kerek.

grigorij 2014.03.17. 11:21:31

Kedves Lapaj!
Jó az írásod, talán a "jó rendőr-rossz rendőr" elővezetés zavaró egy picit, hiszen alapja, hogy tetszik is meg nem is, jó is a döntés meg rossz is, stb.
Szerintem ennél egyszerűbb a helyzet, főleg, ha az ember képes kihagyni, kikerülni az aljabulvár, kozmopolita globális marketing irányította ostoba szófosásokat: faültetés, környezetkímélés stb. (a repülőiparban a polgári vonalnál még csak-csak bejön a "zöldség", de ki nem szarja le ugyanezt a katonai vonalon?)
Az autóversenyzésben is lehet ilyen irány venni (Te ezt nagyon jól tudod, csak ha erről írsz részletesen, akkor a kutya sem olvas, főleg nem az index-zombi csorda), csak ugye itt a "sporolás" és a hitech őrület célja nem az egy-az-egyes átadás a gyáraknak, hanem a technológiai laboratórium működtetése.
Az Audi TD versenyautói vajon nem verik évek óta a világot? Ja, hogy arra is ment a dühöngés, ma meg az az utcai trendiség alapja. A Subaru hiába az autók csúcsa (műszakilag), a kutya sem ismerné, ha nem nyernek pár VB címet - onnantól az is státusszimbólum...
Lássuk be, az új szabályok sok kérdést felvetne, de hogy az irány hibás lenne? Mert más a hangjuk? Meg régen mennyivel faszább volt?
Na ez az idiotizmus!
Például miért nem a klasszikus "dízel-villamos" hajtás uralkodik az autózásban? Ahol egy optimális üzemmódban terhelt pici dízelmotor forgat egy generátort, a kerekeket meg villamos agymotorok hajtják? Ahol egy csomó drága alkatrész elhagyható lenne, és ahol a belsőégésű motor tölt/rásegít pár litere fogyasztással, alacsony hanggal, és ha nem kell, lekapcsol?
Azért, mert az autóipar a meglévő technológiával is jól megél, nincs rákényszerítve a továbblépésre!
Ma az autóipar a XX. század elején tart, a vasút, a repülés a XXI század végén, a XXI. elején.
A F1 iránya legalább utal arra, hogy ezt akarja utolérni!
Azt, hogy betankolsz, kinyomod a szemét, száguldozol, bömböl a katlan és a végén az győz, akinek éppen nem szart be a gépe, nem lett defektje, nem tört el a felfüggesztés és nem fogyott ki az üzemanyaga - azt ma is meg lehetne csinálni! Ez a 70-es évek...
Természetesen nem azt mondom, hogy az F1-be is a Ford-féle 1 literes háromhengeres divatmotorok kellenek, de hogy a köznapi autózásban az erre mutató trendek pont az autósportból érkező technológiák segítik, azzal nem érdemes vitázni.
A hétvégi futam valóban borzalmas volt - de ez nem az új szabályok miatt lett így, hanem az ostoba tesztelési lehetőségek végett!
Na AZ ami a legtöbb kárt okozza évek óta!
Ez is a spórolásról szó, hogy a picik és a nagyok lába egyaránt gúzsba legyen kötve!
Két-három verseny és minden csapat kiismeri magát és jobb versenyek lesznek, mit az utóbbi 3-4 év unalmas körözgetései!
Elnézést a "sokért"...

Gig-big 2014.03.17. 11:28:55

Lapaj, nagy vagy! Nemcsak az F1-ben. Minden szavaddal, gondolatoddal ("zöldek", Bős-Nm. stb.) egyetértek. Szakértelemben nekem te vagy a magyar Heinz Prüller. Imádtam a közvetítéseidet. De rég volt. De jó volt!

grigorij 2014.03.17. 11:33:57

A múltba révedőknek és pár műszaki analfabétának meg az alábbiakat:
- hogy mi volt régen, arra a klasszikus vicc a válasz:
"Régen 1 percig néztem a nőt és egy óráig állt a farkam
Ma 1 óráig nézem a nőt, és egy percig áll a farkam..."
A régen volt - megszépít!
A régen volt - nem jön vissza!
Bele kell törődni, hogy az idő egy irányba halad...
/
A műszakiaknak pedig:
Az autót nem a teljesítmény hajtja!
A FORGATÓNYOMATÉK!
Az pedig a motor fizikai méretéből és az égéshez felhasznált lebegő/üzemanyag keverék elégése során keletkező nyomás (plusz veszteségek, égési idő stb) alapján számítható műszaki érték!
A nyomtaték forgatja a kerekeket...
A nyomaték pedig a fizikai korlátokig növelhető a motor méretének és az elégetett keverék növelésével (utóbbihoz a többlet levegőért felel a turbó, kompresszor...) emelhető.
A hétvégi futam erre mutatott rá:
A gépek lényegesen alacsonyabb fordulatszámon (ez alacsonyabb LE értéket eredményeznek) adták le a korábbinál bődületesebb méretű nyomatékot. A kocsik segge kitört, a váltóknál nem kellett az utolsó fokozatot használni... stb.)
Szóval nem kell a sírás!
Ezek a motorok + a KERS sokkal erősebb és dinamikusabb versenyzést fog biztosítani, csak ki kell tapasztalni a határokat!
Ezt egyszer megértük a Renault Turbo megjelenésekor is...
Aztán pár év múlva mindenki az 1000-1200 lóerős gépekkel nyomta - és az itteni időutazók ezt kérik számon a mostaniakon???
Akinek a sivítás kell - tegyen oda egy teaforralót vagy egy kuktát!

grigorij 2014.03.17. 11:42:12

"Szerény megítélésem szerint Sanyi bátyámnak van igaza,amikor visszasírja a régi versenyek hangulatát,technikai hátterét,feelingjét.az még autóverseny volt,igazi sportteljesítmény és határtalan bátorság."
Ja...
Én is visszasírom!
De nem ám a versenyekért!
Hanem mert fiatal voltam, beleszarhattam a világba (sok alternatíva nem igen volt a 70-es 80-as években...), naponta szedtem fel a csajokat, kábulatig kúrtuk őket, nem kellett "szer", berúghattunk a fekete vagy barna címkéssel is...
EZT, a nőtlenséget és a szabadságot és az eltelt 40 évet! Na azt hiányolom!
De nem akarok gőzmozdonyt, junoszt tévét, brg magnót, nem akarok hétfőn adásszünetet, MSZMP-t, balatoni hínáros sört, nem akarok szoba-konyhát és brigádmozgalmat!
Mert ahhoz a korhoz AZOK is hozzátartoztak!
Ja, hogy csak a "szépet" vegyük át?
Szerintem egy időutazással az is kiderülne, hogy AKKOR a fele sem volt annyira szép és jó - csak az idő megszépíti az emlékeket...

sas70 2014.03.17. 11:51:52

Ez a benzinátfolyásos szarság egy marhaság! Annak a lőcsét raknám be folyásmérőnek, aki kitalálta! Ha egyszer a benzinmennyiség maximálva van, akkor minek ezzel baszakodni!? Ha csak azért nem, hogy bárkit ki lehessen zárni, ha éppen az érdekek úgy hozzák! Ezt az ökör szabályt azonnal el kell törölni!

tobias2 2014.03.17. 12:15:16

Ezeket a F1 izéket ma is leginkább TV-nézőknek csinálják, úgyhogy nyugodtan át lehetne változtatni számítógépes játékká! Minden benzint meg lehetne így takarítani, és ha senki sem nézné, akkor még áramtakarékosság is lenne. Ha valakinek zaj kell, csináljon gyerekeket, azok jobban tudnak zajongani!

unionista (törölt) 2014.03.17. 12:52:49

kell tradícionális formula 1 és a hidrogén hajtású formula zero. boxok és matchboxok.

gigabursch 2014.03.17. 12:59:33

Kedves Lapaj!

A szénhidrogén-mezők, azok bányászatát illetően tessék utánajárni Hetesi Zsolt előadásainak. Nagy adag van belőle a TeCsőn, ráadásul dátumozottak is.

Az a paradox helyzet van, hogy ő nem tévedett, de a bankok - nahát, már megint a bankok, s ne legyen az ember előítéletes - miatt játszani kell az olajtermeléssel és az exporttal is, ugyanis USA nem képes annyi terméket gyártani, mint amannyit szeretne, tehát marad az alapanyagexport, mivel az USA dollárja eléggé elértéktelenedett, ráadásul iszonyatos államadósság van mögötte.
De hát így jár minden nemzet amelyik eladja a nemzeti bankját.

gigabursch 2014.03.17. 13:21:28

@Józsi a guminagykeres:
Ebben benne van az is, hogy nagyobb motor, nagyobb lökettérfogat ugyanakkora fordulatszámon arányosan több füstgázt termel lambda=1 mellett.

Ráadásul a nehezebb gép több energiát igényel a gyorsuláshoz, mint egy ilyen párszáz kilós jószág.

Teshow 2014.03.17. 14:39:33

Tavaly a Hungaroringen rekord nézőszám volt, összesen 247 ezer (!) ember látogatta meg a versenyt, ebből 100 ezer a futam napján. Tessék már belegondolni, hogy ennyi ember mozgatásához csak személyautóból és buszból mennyi mozdul meg, és azok összesen mennyi benzint/gázolajat füstölnek el, mennyi CO2-t termelnek (és mellesleg mennyi szemetet)?
Most akkor tényleg annak a 22-24 versenygépnek a fogyasztása és környezetszennyezése fáj? Ugye nem csak én érzem úgy, hogy ez egy álszent dolog, bármennyire nemes ügyet tűz is a zászlajára?

Teshow 2014.03.17. 14:51:20

@grigorij: Amit leírsz, abban szinte mindenben igazad van, csak éppen azt értetted félre, többségünknek mi a legnagyobb baja.
Szó nincs itt "régenmindenjobbvolt" könnyes nosztalgiáról, egyszerűen csak az a gond, hogy azt az "izét" ahol a versenyzőnek el kell vennie a gázt (akár olyan áron is, hogy ezzel nehezen szerzett pozíciót veszít) csak azért, hogy eleget tegyen egy teljesen életidegen szabálynak, azt nehezen lehet "versenynek" tekinteni! A verseny ugyanis soha nem a takarékosságról és a spórolásról szól (vagy ha igen, akkor azt úgy hívják) hanem arról le kell győzni a másikat, bármi áron!
Mert ez most olyan, mintha a Colosseumban Caesar üzent volna a gladiátoroknak, hogy csak "semi-contact" küzdjenek, az oroszlánokat meg inkább ugrassák át karikán, mert drága a rabszolga/nagymacska és környezetszennyező dolog a hullák eltakarítása.

Kulmar 2014.03.17. 15:20:13

@Teshow: szerintem nem baj, hogy kicsit terelgetik a gyártókat ebbe az irányba. Amit viszont kifejezetten fájónak tartok, az a tesztek hiánya. Baromi jó, hogy csak 5-6 versenyző esett ki technikai hiba miatt, egyet meg kizártak, mert csalt, hogy tudjon haladni(nyilván nem ő). Talán hagyni kellett volna sokkal több tesztet, mert így röhejes lesz a verseny(?).

Balt 2014.03.17. 15:53:59

@rekszem: Egyetértek: a turbómotorokkal alapvetően nincs probléma... hacsak az nem, hogy 2/3-nyi lökettérfogatból nagyobb nyomatékot hoznak ki... A hangja így kicsit kamionos, "Truck GP"-s feelingje van. :) (Ami alapvetően nem baj, mert amúgy nekem ez volt anno a legnagyobb élmény a Hungaroringen tapizható versenykamionokkal stb.)

A KERS ill. az ezt váltó energia-visszanyerő rendszereket is díjazom (végre valami előremutató innováció az autóipar keltetőgépéből!), de ez a sok szabályváltozás egy kicsit már túlzás, többek közt ide is érvényes: a KERS legalább grafikusan is nyomon követhető volt a néző számára, ez most (egyelőre) nem megoldott.

Ami a legnagyobb vétek volt idén a szememben, az a sok szörnyszülött orrkúp, de hát nyilván ez változik majd, akár szezon alatt is, a pingpongasztal első szárnyak is furák voltak elsőre, aztán apránként visszanyesegették, pl. az idén is. :) Vagy a tavalyelőtti szezon hepe-hupás orra is borzasztó volt, rá egy évre módosítottak.

Szokatlan még (és szerintem marhaság) a választott "örökélet" sorszám, de ha ez kell, bevállalós versenyzőként a zöld 0-t kérném. :))

Balt 2014.03.17. 15:56:51

@belagezabela: Ez a büntetőpontosdi - néha többedik versenyre kihatólag - még sok kavart fog okozni, az már most látszik. (Ilyen alapon miért nincs a következő szezonra átviendő büntetőpont?) :)

Balt 2014.03.17. 16:00:24

@Teshow: Igen, ez megint túlszabályozás: miért nem érték be annyival, hogy 100 kg üza., oszt csókolom, mindenki úgy osztja be, ahogy jólesik, legfeljebb a végén tolja, mint Prost. (Amúgy talán nem tévedünk nagyot, ha "spórolási versenynek" minősítjük a tegnapi első 50 kört, de inkább az első 3-4 futamot...)

Balt 2014.03.17. 16:10:25

@Bambano: Off: Nagymaros a komplexum csúcserőmű része lett volna, viszonylag kisebb teljesítménnyel, Bős, mint alaperőmű volt az eredeti terv szerint (is) a nagyobb, eredeti elképzelés szerint felesben üzemeltetve, de a (cseh)szlovákok már 80%-os készültségnél tartottak, mikor mi még (már...) vitatkoztunk. Így a dologból az sült ki, hogy a káposzta is elfogyott meg a kecske is megdöglött, noha - ha épp eme szép zöld faunális képzavarnál tartunk :) - a kritikus eleme a projektnek épp a "csúcserőmű" üzem lett volna a Bős és Nagymaros közötti napi 2x sok méteres árapályával ill. ennek ökológiai kockázataival, ugyanis ilyen még nem volt (nincs) a világon.

Balt 2014.03.17. 16:16:26

@Teshow: Egyetértek. Na, nem az önkéntes moderációval, hanem a mondanivalóval. :)

@Schütii: "turbót én nem véltem kihallani"
Tény, hogy valamelyiken alig volt hallható (talán a RB), de a többségnél bizony jól hallható volt a turbó fütyülése.

Balt 2014.03.17. 16:22:52

@rush4you: "sztem leginkább arra lennénk kíváncsiak, hogy Hamilton hogy kenné el a száját egy zőccséges mergával, mondjuk Vettelnek, aki egy renault kangooban jön ecser felől :D"

:))) Ez egyébként nem rossz gondolat, a felállás is stimmel. :) Hamilton meg arra panaszkodik, hogy egyfolytában éhes. No future, manchild! :))

Balt 2014.03.17. 16:30:27

@Balt: akarom mondani: mankind, de így se rossz. :)

@Teshow: "a NASCAR a F1-hez képest kőkorszaki műszaki tartalom mellett is izgalmas és népszerű. Pedig "csak" körbe-körbe autóznak - igaz, ott az van amit írtál: padlógáz és test-test elleni küzdelem!"

Lehet, hogy így van (sosem néztem, de az oválpálya nem is nagyon izgatott fel), viszont a szupersztárként átdobott amcsi sofőrök többnyire (vagy kivétel nélkül?) csúfosan leszerepeltek a F1-ben, fordítva meg félkézzel is verik a mezőnyt F1 veteránok...

Balt 2014.03.17. 16:41:08

@rush4you: Jogos.

@Teshow: "Nem csalni akartak, egyszerűen elszámolták magukat."

Tegnap azt olvastam, hogy a FIA(?)/versenyigazgatóság/stewardok többször figyelmeztették őket futam közben (is) a szabályszegésre, tehát a szándékosság vsz. megáll.

Az mondjuk inkább kérdés, hogy elég ambivalens volt a szereplésük (Vettel 2. körös kiesése a másik autó 2. hely), bár ez a várakozások tükrében voltaképpen előrelépés, mégis úgy sejtem, hogy sor4x-es világbajnok csapatként elég sok ráfér az arcukra... Elkél néha egy kis kopp, de ez erősen szubjektív vélemény. :) Azon a Webber-Vettel előzmények után egyébként kifejezetten csodálkoztam, hogy az időmérő után nem cseréltettek a futamra kocsit a versenyzőkkel. :)

ykie 2014.03.17. 18:18:26

Voltam olyan bolond és végigolvastam az összes "hozzászólást", és örülök, hogy megtettem.
Olvastam jó pár érdekes dologról, amit kár lett volna kihagyni. "Sajnos" mindenki tudja a technológiai fejlődés minden téren előretör, ennek meg van az előnye és a hátránya. A jó dolgokért sokat kell fizetni a kevésbé jókért meg még többet(csak később). Van egy csodálatos F1 amiben is a "csúcs" dübörög ja zümmög. Ja nézzünk egy renault kategóriát "http://en.wikipedia.org/wiki/Formula_Renault" nézzétek meg no komment. Nincsen spórolás semmilyen téren, és milyen versenyek vannak. :-) vau.... Nézzétek meg a motor és az üzemanyagtank arányt mégis végigmennek.Weight: 616 kg
Fuel: 110 litres Engine: Renault Type V4Y RS, 60° V6, 3498 cc, 530 hp és a betétfutamokon sem spórolnak:-(
Az egész F1 a pénzről szól ha a kereslet nem lesz akkora mint korábban, akkor meg fogják szüntetni mindazt ami az F1 mögött van. Hiszen ha sokaknak tényleg nem tetszik mindaz ami most zajlik nem fogják nézni, nem mennek ki a versenyekre nem vesznek semmit ezzel kapcsolatba.(pl jegy stb....) Sőt ha (TV)nézettséget veszít, akkor aztán baj van.
Sajnos nálam is elveszett a nagy varázs, vannak kedvencek akik miatt jobban néztem, de ami most az F1 mögött van az gyalázat.Ezt nem Formula kategória első osztályának hívják, de a cirkuszban, ha a bohóc így teljesít mert az első előadása, senki nem megy oda. Én, ha fizetek érte azt várom el, hogy az jó legyen, még ha a kedvenceim vesztenek is. Most viszont olyan az előadás, hogy siralmas még ha első is. Az Ausztrálok meg kérjék vissza a jegyek árait mert az első előadás gyatrára sikeredett. Nem volt itt verseny nem volt annyi szélárnyékos előzés mint tavaly.
hu.wikipedia.org/wiki/2013-as_Formula%E2%80%931_ausztr%C3%A1l_nagyd%C3%ADj#Futam
Sajnálom, hogy idén ennyire elrontották az F1-t, de így jöhet az Audi és a VW nekik jó turbós 1.6-osaik vannak, maxa (minimum) 3-4 kőrt kapnak :-)
Hajrá F1

Lacusch69(Sch.Lacika) 2014.03.17. 18:48:10

@Balt: Mondasz egy NASCAR-ból átjött versenyzőt?
A NASCAR-ba (ha jól rémlik) egyedül J.Villeneuve ült ár, igen szerény "sikerrel"

james h 2014.03.17. 19:45:11

@ykie:Ja, majd ők hengerfejtömitéssel állnak a boxba a hónuk alatt,nem gumival!!!/AUDI VW/

effendi79 2014.03.17. 23:42:58

Hát b*sszameg, olyan történt velem, mint már évek óta nem. Akármennyire is rá voltam pörögve az idénnyitóra, kb fél órával a rajt után már húztam a lóbőrt, és ebből az állapotból még "Gyulám" üvöltözése sem billentett ki, mert ahányszor felriadtam, csettegő pedálos moszkvicsok vonatozását láttam, Gyulám pedig azért üvöltött, mert valamelyiknek lemerült az akksija...
Idén majd figyelnie kell a biztonsági autónak, nehogy lehagyja a mezőnyt. :-(

Teshow 2014.03.18. 07:40:50

@effendi79: "Gyulám" alatt gondolom Szujó Zolit érted poénból. Segítője Wéber Gábor, akinek csak ritkán megy a pulzusa 50 fölé, így ritkán ragadtatja el magát.
Egyébként az RTL időkben se "Gyulám" üvöltözött, hanem Palik Lacika, Czollner Gyulának a folyton butaságokat beszélő untermann szerepe jutott - Lackónk egóját nyilván az tartotta karban, ha időnként beletörölhette a lábát.
Nem kötekedésből, hanem csak a történelmi hűség kedvéért ... ;)

gigabursch 2014.03.18. 08:00:44

@Balt:
Ha nem tudsz valamit ne nyilatkozz.

Bős lett volna az amit csúcsrajárattak volna, és Nagymaros az ami alaperőműként szolgált volna.
Tessék utánajárni!

Ezen felül nem tudom honnan a ló tökéből veszed Te is ezt a napi 2×20 méteres baromságot, de könyörgöm, csak egyszer..., csak egyszer a büdös életbe számolj már utána valaminek.

- Ki a jó Isten tudna megállítani egy 20 méteres vízfalat? Mekkora műtárgy kéne hozzá? Banyek, az már cunami!!!
- Ha Nagymarosnál húsz métert fognak meg, akkor Bős hány méterrel van fölötte tengerszintileg? (megsúgom 7 azaz hét méter)
- Egyébként csak hogy számolj egy kicsit. Tavaly elég nagy árvíz volt a Dunán huzamosabb ideig ~12000 m3/sec vízhozammal (a középvízszint valahol 2500 m3/sec környékén van). Tudod, hogy ez mennyi víz? Csak hogy érzékeld. Tavaly a Balatonból leapadt úgy 70 cm víz. Legyen a Balaton a könnyebb számítás végett 600 km2, azaz 600×1000×1000 m2, ha ezt beszorzod 0,7 méterrel, akkor 6×10^2×10^3×10^3×7×10^-1, azaz 4,2×10^7 m3 víz hiányzott (főleg elpárolgás miatt).
namost ezt az összeget elosztod 1,2×10^4-nel, akkor azt kapod, hogy 3,5×10^4 sec. Azaz 35000 sec, az valamivel kevesebb, mint 10 óra, egy rekordárvíz mellett.

Nagymaros 1700 folyamkilométer szelvényben van. Bős 1812 fkm. Ez 112 km. Átlagos szélessége az gátak között a Dunának 600 méter, ráadásul a gátak a Mátyusföldi oldalon is közel koronamagasságban fogták a Dunát tavaly (azaz a Te 20 méteredhez még úgy 12 m kellett volna). Most már akkor számolj, hogy egyrészt honnan jönne ennyi víz, hogy naponta kétszer 20 métert emelkedjen, ill. süllyedjen, másrészt hová folyna el?????

Anyám borogass...

Nem csak hülyébbnél hülyébb tökfejeket kell olvasni és hallgatni, hanem mondjuk józan paraszti ésszel 8 általános matekot felhasználva számolni.

A fentiek tükrében ha van érettségid, el is égetheted (ahogy jópár ember ebben az országban). Ha ennél több van, az már a közoktatás szégyene.

effendi79 2014.03.18. 08:09:07

@Teshow: ez így volt az RTL-es időkben, az m1-en viszont Wéber Gábor mellett neki jutott Palik szerepe, miatta riadnak fel a szendergő családapák vasárnap délután (legtöbbször tök feleslegesen).

Teshow 2014.03.18. 08:10:05

Ami érdekesebb, hogy közben megkezdődött a magyarázkodás!!!
A legfrissebb közlemény szerint nem a túlfogyasztás miatt büntették a RBR-t (ezzel Ricciardot) hanem azért, mert nem az FIA által rendelkezésre bocsátott átfolyásmérő műszert használták, hanem a sajátjukat.
A túlfogyasztás nem is tuti, mert mint kiderült, a hivatalos műszer megbízhatatlan, túl nagy a szórása!
Van, amelyik pontos, de van amelyik állítólag akár 4%-ot is csal, ami egyszerűen VICC!
Habár nem szeretem a RBR csapatot (a szponzort, mint az egyik legmocskosabb, addiktív, legális drog piacvezető forgalmazóját, kifejezetten gyűlölöm) de nekik legalább volt vér a pucájukban azt mondani: bocs, de amit adtatok az nem műszer, hanem egy kalap ...
A többiek viszont elfogadták, a RBR most ettől lett büntethető, pedig (állítólag) azt a műszert is elfogadták előzőleg.
Csakhogy ez az egész további aggályokat vet fel a végeredményt illetően, mert nem lehet tudni, hogy kinek mért a műszere pontosan, kinek engedett meg többlet teljesítmény (ha kevesebbet mért) és kinél vágott (ha többet mért a valósnál)?
Ha elfogadjuk a 4%-ot és az autók átlagos teljesítményét 750LE-nek vesszük, az 30LE elvesztését jelentheti. Ha ez az érték +/- értendő, akkor a szerencsés és a peches pilóta autója közt akár 60LE is lehet a különbség!!! Márpedig a mérnökök ennél kisebb differencia eléréséért is odaadnák a fél karjukat!
Tegyük hozzá, hogy mindezen fentiek a legutolsó információk alapján értendőek, mert innentől már a fene tudja, mi fog még kiderülni.

Teshow 2014.03.18. 08:12:34

@effendi79: Ja-ja, ugyanezt írtam én is! :)

Balt 2014.03.18. 08:35:22

@Lacusch69(Sch.Lacika): Pl. Scott Speeed. De Nascar, Cart, Indy 500, Indycar stb. mindegy.

"a szupersztárként átdobott amcsi sofőrök"

Villeneuve kivételével a nagy nevek mind elvéreztek a F1-ben: Michael Andretti, Christian Fittipaldi, Montoya - mondjuk igaz, utóbbiak nem született amerikaiak, Montoya meg végül is sikeres volt, bár népszerűnek nemigen mondanám.

Fordítva: Mansell, Zanardi, Sebastien Bourdais, Cristiano da Matta - Mansellen kívül a F1-ben semmit nem tudtak felmutatni.

Innen lehet mazsolázni:
en.wikipedia.org/wiki/List_of_Formula_One_drivers

Balt 2014.03.18. 08:55:11

@Teshow: :)) Pontos. (Azaz 10 pontos.)

A közvetítés színvonala sztem fölényesen veri az RTL-es bármikorit, még akkor is, ha (sajnos) a futam alatti reklámblokkokat gondosan átvették...

@gigabursch: "Bős lett volna az amit csúcsrajárattak volna, és Nagymaros az ami alaperőműként szolgált volna."

Őőő, igaz. Ezzel együtt ma Bős ugye nyilvánvalóan szükségből alaperőműként funkcionál. Napi kettőször (2x, twice, dva krát, dvazsdij, zweimal) "sok méter" árapályról beszélünk ugyebár. Jó, jó, a 2,3 m nem "sok", de megnézném, ahogy mondjuk 1 napig állod...

"A csúcsüzem okozta vízszintingadozás a számítások szerint Gabcikovo alvizénél 2,3 m és még Győrnél is 1 m. - A vízlépcsők a f. természetes életének teljes átalakítását jelentik, alapvető változásokat hoznak a fizikai adottságokban (vízsebesség, hordalék- szállítás, átlátszóság, hőmérséklet, jégviszonyok stb.) és ezek révén a kémiai, biológiai folyamatokban is (oxigénellátottság: redoxpotenciál, nitrogén- és foszfát- forgalom, biokémiai lebomlás, fito- és zooplankton-viszonyok stb.) A fenti változások - sík vidéki vízerőművek esetében, következményeikben nagyon súlyos ökológiai problémákhoz vezethetnek. A ~ esetében a következő gondok merülnek fel: 1. az áramlási viszonyok megváltozásának hatásai. A duzzasztás következményei a tározókban (felvíz): a) a víz áramlási sebességének csökkenése; b) az üledék- lerakódás fokozódása; c) talajvízszint- emelkedés az Öreg-Duna elhagyott medrében és a Szigetközben. Csallóközben a vízpótláscsökkenés következtében A) az árterek nedvességének csökkenése; B) talajvízszint-csökkenés. 2. A hidrodinamikai változások miatt átértékelődő víz- szennyezések vízminőséget befolyásoló szerepe. Az ökológiai előrejelzések szerint az erőműrendszer káros következményei a legtöbb esetben visszafordíthatatlanok. A teljes körű megítélést nehezíti az a tény, hogy a létesítmények 170 km hosszon helyezkednek el, alsó szakasz jellegű f.-n, ezért a közvetett és közvetlen hatáster. is igen nagy. A gátak fölött a vízmozgás csökkenése miatt fokozódik az ülepedés, amely előbb-utóbb a tározó feltöltődéséhez vezet. Az üledék meg.-i, ipari és kommunális szennyezéseket is tartalmaz, amelyet jelentős vírus- és baktérium- szennyezés kísérhet. A kotrás a fenti szennyezések nagyobb ter.-en való szóródását okozhatja. Az ülepedés miatt nő a víz fényáteresztő képessége. Ehhez társul a megnövekedett foszfor- és nitrogénterhelés, amelyek együttesen a fitoplankton szaporodási ütemének és tömegének akár tízszeres növekedését is előidézheti. (...)"

(A környezetvédelmi lexikonból van, amivel voltaképpen ellenérdekelt vagyok/voltam, ld. alább.)

Kösz a méltatást! Szó, mi szó, abban az időben konkrétan Mo. rendszerszintű energetikai és hálózati tervezőintézeténél dolgoztam, mondjuk Bős-Nagymaros nekünk pont látókörön kívül esett.

Teshow 2014.03.18. 09:03:03

@gigabursch: Nagyon OFF, de ha már ilyen arrogáns modorban oktatsz, akkor legalább legyél EGÉSZEN pontos:
- a csúcserőmű elnevezés nem a csúcsteljesítmény kifejezésből származik, hanem arra utal, hogy az ilyen erőművek időszakosan működnek, nevezetesen akkor juttatnak áramot az elosztó hálózatba, amikor éppen fogyasztási CSÚCS van
- földrajzilag azért kerültek az erőművek Gabcikovo és Nagymaros térségébe, mert így a dunakiliti duzzasztó vize este meghajtotta a bősi erőmű turbináit (áram -> Pozsony), majd az a megnövelt vízhozam épp időben ért (volna) Nagymarosra, hogy megtekerje az ottani erőmű kerekeit reggel (áram -> Bp), majd kb 12 óra múlva ugyanez még1x
- mindkét erőmű előtt lett volna duzzasztómű, ezek vízszintje közt tengerszint feletti magasságban (Balti szint) 23m volt a tervezett átlagos szintkülönbség, ez a Dunán leengedve nagyjából 4-5m szintemelkedést okoz, ami jól kezelhető
- valóban Gabcikovo lett volna a nagyobb erőmű, 720MW vs. Nagymaros 158MW

Tíz évig dolgoztam együtt egy olyan vállalkozóval, aki anno még állami alkalmazottként aktívan részt vett a projekt előkészítésében, később vállalkozóként a nagymarosi táj- és mederrehabilitációban.
Tőle tudom ezeket, de az adatok visszaellenőrizhetőek!
A többi, amit írtál, stimmel!
Mindenkitől elnézést a hosszú OFFért! :(

Balt 2014.03.18. 09:17:53

@gigabursch: Egy másik szempont, ebben a vonatkozásban alighanem tárgyilagos cikksorozat:
epiteszforum.hu/duna-regio-strategia-2-a-dunaszaurusz

(Nem olvastam végig, de ha már ilyen ügyes vízügyes vagy, talán téged bővebben érdekel.)

Pardon az offért!

Teshow 2014.03.18. 09:26:49

@Teshow: Pontosítás, mert félreérthető volt: a 4-5m az alvízcsatornák közt várható napi szintingadozás lett volna, ami a felvízi Duna-szakaszon kb napi 1m ingadozást jelent.
Befejeztem ... bocs!

Lacusch69(Sch.Lacika) 2014.03.18. 11:05:36

@Balt: Nem-nem... NASCAR-ról volt szó! Egyébként valami Mario Andretti is volt a F1-ben... (na ő tényleg volt NASCAR versenyző is)
Egyébként megnyugtatlak: közel 40 éve követem a Forma-1-et, tudom, hogy ki kicsoda...

gigabursch 2014.03.18. 14:03:50

@Balt:
2,3 méter?!?!?

Jártál már egyáltalán a Duna-parton?

Egyszer menj el oda és nézd is meg!

Kérlek ne beszélj hülyeségeket.

Balt 2014.03.19. 12:00:30

@Teshow: Jó a műsor: :)
totalcar.hu/magazin/kozelet/2014/03/19/fia_redbull_botrany_forma1

"világos lett minden. Főleg az, hogy a Red Bull jelen esetben kockáztatott és vesztett. De miért tett ilyet? Miért volt hajlandó eldobni Ricciardo 18 pontját? Volt rá indokuk, valahol még érthető is."

Igen, így már érthető a felemás szereplés is.

madbalee 2014.03.25. 16:02:59

Akinek jo hangok, es verseny kell annak ajanlom az ADAC GT Masters, vagy a FIA GT-böl lett Blancpain GT sorozatot.
Na ott vannak hatborzongato V8 hangok, es küzdelem. Meg persze klasszikus palyak Brands Hatch, Spa, Paul Ricard, Zandvoort, Silverstone, Monza, es az elerhetö Slovakiaringre is megy a mindket sorozat. Aki teheti szerintem menjen ki, megeri!

www.adac-gt-masters.de/uk/
www.blancpain-gt-series.com/
süti beállítások módosítása